A képernyő mögött

298 20 0
                                    

Másnap reggel későn keltünk. Épp a kávéman iszogattam mikor a mellettem ülő lány felkiáltott.
-Tudod mit?!-pattant fel Mady-Nem fogsz egy túltolt ribanc miatt sírni! Azt már nem!-mondta majd a karomért nyúlt és felhúzott a kanapéról. A többiek csak kérdőn figyeltek a háttérből.
-Madison beindult!-nevetett fel Nicko
-Madisonnak rohadtul elege van hogy Lauren kibaszott Jauregui azt hiszi csak mert híres és jól néz ki játszhat a másik felemmel!-mondta majd megindult a kijárat felé magával rántva engem is.
-Hova megyünk?-kérdeztem de hagytam magam rángatni akácsak egy rongybabát.
-Boltba!-nem mondott többet.

Az út némán tellt. Én az ablakon bámultam a pára miatt lecsapódott vízcseppek néma haláltusáját Nivk és Wyatt pedig Madyt figyelték vezetés közben. A lány nemsokára leparkolt egy üzlet elött.
-Most...shoppingolni jöttünk?-kérdezte fintorogva Nickolai de Mad pillantásától fedve azonnal "fellendült"

A fiúk leültek míg a barátnőm ruhákat válogatott. Kihívók és kevésbé sexy darabok is akadtak közöttük.
-Nincs kedvem!-mondtam nyöszörögve.
-Ezt úgy mondod mintha engem érdekelne. Na nyomás!-lökött be egy próba fülkébe.

Pár órán belül mikor már a fiúk halálukon voltak indultunk vissza. A csomagtaró tömve volt külömböző ruhás szatyrokkal. Mikor visszaértünk sokkal jobban éreztem magam a bőrömben.
-Akkor most mi jövünk!-kiálltott fel Wy majd felkapott az ölébe és szinte átdobott Nickonak.
-Megörültetek??-sikítottam a nevetéstől de a fiúk mintha csak egy párna volnék tovább dobáltak. Ebben a pillanatban megszólalt az asztalomon lévő telefon. Mind odakaptuk a fejünket. Épp érte nyúltam volna de Mady gyorsabb volt
-Majd én!-mondta komolyabban hisz mind gondoltuk hogy ki is hívott.

A lány elvonult az egyik szobába s magunkra hagyott minket.

*Madison

Bezártam magam után az ajtót majd felvettem a telefont amin egy számomra haragos név villogott. Lauren
-Mond gyorsan!-szólaltam bele köszönés nélkül
-Te...Mad?-hallottam meg a vonal másik végéről a lány hangját ami kissé fáradtnak hallatszódott.
-Te sem gondoltad komolyan hogy majd Theresa felveszi neked a telefont!-mosolyodtam el gúnyosan és átkoztam hogy a lány nem láthatja az arckifejezésem.
-Beszélni akarok vele!
-Én meg egy Jahtot akarok a csendes óceán Nyugati részén! Sajnos egyikünk álma sem válik valóra!-mondtam szinte hadarva. Ebben a pillanatban Tess nevető sikítozása törte meg a beálló csendet és bisztos voltam benne hogy Lauren is hallotta. Elégedetten elmosolyodtam.
-Figyelj én..
-Nem Lauren te figyelj. Ő nem bántott téged sőt! De ő legalább ki merte mondani amit neked is ki kellett volna már régebben! Összejöttél azzal a Lucy nevű luvnyával aztán lekapod Tessát az első adandó alkalommal?-akadtam ki Lauren pedig csak hallgatott-Nem tudom hogy te ezt minek hívod de én játszadozásnak!-mondtam türtőztetve kiabálasomat.
-Én...
-Igen te! Szóval majd beszélsz vele ha lesz egy Jahtom!-ezzel a kijelentéssel letettem a telefont majd zsebre vágtam mély levegőt vettem és visszamantem a többiekhez.

*Theresa
-Ezek a promósok pfff mindent el akarnak adni!-sétált ki Mady a szobából majd mikor meglátott minket ahogy a földön hempergünk elröhögte magát.

Délután úgy döntöttem megadom magam az ágynak. Épp elnyomott volna az álom mikor Nickolai rontott be hozzám.
-Baby gyere gyorsan ezt látnod kell!-rángatott ki az ágyból mint egy félőrült. Lerohant velem a lépcsőn majd megállított a tévé elött ahol Mad és Wyatt is álldogállt.

A tv-re pillantottam és kissé meg is lepődtem bár magam sem tudom hogy min. Lauren volt benne a bandával együtt.
-Mi va...
-SSSSSS-pisszegett le Mady-Hallgasd!
Ismét a képernyőre fordítottam figyelmem.
-Lauren ha jól tudom te írtad a banda új dalát. Mesélnél nekünk róla?-kérdezte a riporter majd a mikrofont átadta Laurennek.
-Köszönöm a kérdést.Igen! Ez volt az első alkalom hogy megakadtam egy szöveg írása közben. Egyszerűen leblockoltam és ha nem lett volna egy barátom akkor lehet nem is születik meg a dal befejezése-mondta a lány az én szivem pedig a torkomba ugrott.
-Akkor ez egy különleges személy. Mesélsz róla?-kérdezték tőle
-Nos igen eléggé különleges számomra. A banda életében is egy fontos szereplő. Eddig nem is akartam elhinni de talán különlegesebb számomra mint hittem. Mielött belépett az életembe minden rutinosan ment. Mióta pedig ismerem minden...tiszta káosz...és szükségem van erre a káoszra-Nevetett fel a lány kissé zavartan-Ez a dal miatta lett a legújjabb befutott dalunk és ha lesz elég...időm akkor ezt neki is elmonom!-Lauren arca elpirosodott s láttam rajta hogy nem az idő szót kereste.
-Köszönjük. Akkor halljuk a Fifth Harmoni új dalát-Ebben a pillanatban beindult a zene de én azonnal kikapcsoltam a tv-t és a sötét képernyőt kezdtem el bámulni.

A Hírnév Karjai KözöttWhere stories live. Discover now