A Hírnév Karjai Között

Hátrahagyás

Másnap kivettem a már jól megérdemelt szabadnapjaimat és az otthon nyugalmában töltöttem azokat. Majdnem egész nap tv-t néztem és vagy a laptopot bámultam. Nicko elment Mady vásárolni ugyan engem is akartak vinni de még életkedvem sem volt nemhogy még shoppingolni menni.

Camila vagy ezerszer felhívott ugyan úgy ahogy Dinah és Ally is de vagy aludtam vagy egyszerűen csak nem akartam beszélni velük. Mikor már ezer egyjére csörrent meg a telefon úgy döntöttem nem járszom tovább a halottat.
-Camila?-szólaltam bele a telefonba
-Az oké hogy összeveszünk de az nem ok arra hogy kibújj a munka alól!-a lány inkább hangzott értetlennek mint bármi másnak.
-Ezt szabadnapnak hívják. Kipróbálhatnátok-erre a lány gúnyosan felnevetett.
-Figyelj...-kezdett bele-Ne haragudj hogy rád támadtunk...-mondta megbánóan mire én a telefon mögött lesütöttem a szemem.
-Ne is folytasd!-mondtam majd feláltam a kanapéról-Camila nincs kedvem ehez. Dolgom van majd hívlak szia!-azzal letettem a telefonom és az asztalra dobtam.

Wy tegnap este nálam volt de nem tudtam hogy hogyan is szakíthatnék vele. Szeretem őt ez tény de már semmi sem a régi. Nem tudom hogy Lauren jelenléte vagy a saját hülyeségem de képtelen voltam felé komolyabb szeretetet táplálni.

Miután meguntam a semmit tevést úgy döntöttem hallgatok a belső hangomra és beszélek a fiúval. Felhívtam hogy átmennék majd 10 perc múlva már a feljárón álltam a kocsimmal.
-Tess mi a baj?-kérdezte a fiú miután még visszaköszönni sem volt erőm. Hirtelen rámtört a sírhatnék és képtelen voltam a szemébe nézni.
-Wyatt sajnálom!-jelentettem ki majd egy kövér könnycsebb lett öngyilkos az arcomon. A fiú maga felé fordította a fejem és hüvelyk újjával letörölte a könny útját.
-Szakítani akarsz ugye?-kérdezte s az arca tükrözte elkeseredettségét.
-Szeretlek de képtelen vagyok hazudni neked...-egy újjabb könnycsepp gördült végig az arcomon és ivódott a pólómba
-És magadnak...-nem tudtam mire gondol de sejtettem-Tess nem csak a fiúd de a legjobb barátod is vagyok...legalábbis az egyik-nevetett fel kínosan-Tudom ha valakire máshogy tekintesz
-Fogalmam sincs hogy kire...-a fiú a szavamba vágott.
-Lauren...-mondta én pedig lesütöttem a szemem-Nem baj-felkaptam a fejem és a szemébe néztem de képtelen voltam megszólalni-Tess én szeretlek ha együtt vagyunk ha nem.-karolt át a fél kezével én pedig a vállára hajtottam a fejem.

Így ültünk pár percig míg meg nem szólaltam.
-Semmi értelme-mondtam magam elé bámúlva
-Hogy szereted?-kérdezte Wy mire csak bólintottam.-Jó ember figyelő vagyok és tudom hogy nem vagy neki semleges. Nem tudom őt kiismerni és nem is akarom de nem hiszem hogy ő semmit sem érez irántad-mondta a hátamat simogatva ami most roppant jól esett.
-Azért akarja hogy alá írjam a papírt...-nyögtem keservesen
-Mérges volt...rád..talán magára. Tess ezt a döntést neked kell meghoznod!-feltekintettem a fiúra aki csak békésen üldögélt mellettem.

Igaza volt. Nekem kellett megtennem a lépéseket. Még egy ideig beszélgettünk majd azt mondta menyjek és hozzam helyre az életem ami ezek szerint a munkámhoz kötött. Otthon összeszedtem magam és két nap után visszamentem a stúdióba. Előkutattam a papírt és lefénymásoltam. A kezem remegett ahogy a toll círka betűket hagyott a még meleg papíron. Felvettem és megindultam oda ahol a lányok tartózkodtak.

Mikor megláttak azonnal abbahagyták az elfoglaltságukat ami ezesetben a tánc volt. Bár a tanár ennek nem nagyon örült.
-Nem úgy volt hogy szabadságon vagy?-kérdezte Camz mire én mély levegőt vettem.
-De igen. Közben történt egy két dolog-a lány meglátta a kezemben a papírt majd Laurenre sandított-Lányok...-kezdtem bele.
-Ne is folytasd...-emelte meg a hangját Dinah
-Nem miattatok!-vágtam rá azonnal-Nektek olyan ember kell aki...tapasztaltabb-kerestem a szavakat.
-A francokat!-szólalt meg Lauren is majd elém lépett és kikapta a kezemből a lapot-Ezzel itt nem érsz el semmit!-monta és láttam rajta hogy kétségbe esett.
-Lauren én sem akarok haragban lenni. Se veled se senkivel. Én döntöttem így!-mondtam a lány pedig közelebb lépett hozzám

Ismét éreztem a gyomromban felszálló örült pillangók hadseregét.
-Mivan ha nem akarjuk elfogadni?!-kérdezte s láttam rajta hogy szinte a lelkembe lát. Nyitott könyv voltam számára.
-Semmi-tártam szét a kezem-Nem változtat semmin-mondtam viszonozva tekintetét.-Mennem kell...holnap bejövök a cuccaimért-azzal kiléptem az irodából és meg sem fordultam.

A nap szinte égette a bőröm. Éppen kinyitottam volna a kocsi ajtaját mikor egy kéz ragadta meg a csulóm és erősen visszarántott. Szinte beleütköztem Laurenbe. A lány nem engedett el szorosan magához vont.
-Ez akart lenni a végszó? Mert akkor elég szar volt!-mondta én pedig kétségbe esedten próbáltam eltávolodni tőle legalább annyira hogy testünk ne érjen össze.
-Bocs hogy nem írtam búcsú beszédet!-mondtam mélyen szemébe nézve és ismét mérhetetlenül kívántam a csókját amit tudtam épp olyan mint bármelyik drog. Megízleled és képtelen leszel leszoki róla...de ha nem adnak akkor biza előjönnek az elvonási tünetek.