A Hírnév Karjai Között

Az éjjeli csók

-Asszem én megnézem Shawnt-monta Camz s el is indult volna ha vissza nem rántom.
-Nemkell azt hiszem ideje mennem!-higgadtan kikerültem a már belljebb sétált Laurent és kiléptem az északába.
-Állj már meg!-hallottam meg az utánam kiáltó Lauren dühös hangját és valamiért negtorpantam-Hol a fenében voltál? Mindenhol kerestelek! Hívtalak írtam neked de semmi!-Lauren utánam sétállt majd megállt elöttem.-Aggódtam érted!
-Hát itt vagyok-csaptam a kezemet a combomhoz-Nem ettek meg még vacsorára és nem gázolt el egy kocsi sem balszerencsédre.-motyogtam mire Lauren felhorkantott. Olyan idegesnek látszott mintha most azonnal képes lenne nekem ugrani és addig tekerni a nyakam ameddig le nem válik rólam akárcsak egy elromlott villanykörte.
-Szerinted viccelek?-kérdezte olyan hangnemben amit még nem hallottam tőle.

Vettem egy mély levegőt hogy tisztább fejjel tudjak számára kielégítő választ adni.
-Rendben-mondtam-Kezdjük előről. Szia Lauren mit szeretnél?-hangomba próbáltam némi kedvességet vinni de inkább csak álszent dumának hallatszódott.
-Téged!-jelentette ki mire én hangosan felnevettem és elindultam a hazafelé vezető utca irányába. Méghogy engem. Ha megint kedve támad játszadozni az érzelmeimmel én leszek a villanykörte cserélő személy! A lány nem számított erre ugyanis egy pillanatra lefagyott majd ismét utánam kiáltott.-Szerinted én nem haragszok rád?!-ismét megtorpantam de nem fordultam felé-Szerinted te nem bántottál meg engem?-kérdezte felháborodva. Ideje volt megfordulni.

Lauren tekintete szinte izzott. Zöld szemei olyanok volt mindt egy északai erdő.
-Ha azt hiszed...-folytatta-Akkor tévedsz! Faképnél hagytál minden alkalomnál amikor beszélni akartam veled aztán felmondasz és eltünsz mint akit a föld nyelt volna el...-így összegezve meg tudtam érteni Lauren szemszögét.
-Mit akarsz tőlem? Miért nem engeded hogy csendben felszívódjunk egymás életéből?-kiáltottam el magam csalódottan mire a lány ismét elém sétált.
-...Mert nem tudom...-mondta és éreztem ahogy a sötétségben is megtalálja a tekintetem.
-Mit?-kérdeztem
-Hogy milyen nélküled. Hogy milyen volt...legalábbis mostmár nem de talán nem is akarom tudni. Mikor elmentél úgy éreztem elvesztettelek. Mikor összejöttél Sammal úgy éreztem elvesztettelek...mikor azt montad nincs miről beszélnünk úgy éreztem távolabb kerültem tőled mintcsak idegen és nem akartam ezt érezni. Nem akarlak mégegyszer elveszíteni a francba is!-mondta én pedig teljesen lefagytam.

Eddigi életemben sosem éreztem ekkora gátot köztem és a beszéd között. A tekintetét lestem. Mintha csak most először látnám mégis féltem hogy talán utoljára. Annyira ellent mondott mindennek. Az életemnek hisz én csak egy vagyok a sok szürke csaj közül aki próbálja megtalálni a helyét a világban de úgy érzem az én helyem ebben a tekintetben van. Lauren még közelebb jött. A szél belekapott sötét hajába.
-Miért nem tudok hinni neked?-kérdeztem hisz a tény hogy Lucy még mindig ott van neki ellent mondott mindennek.
-Had bizonyítsam be!-mondta majd kezét az arcomra vezette mire én ösztönösen lecsuktam a szemem.

A lány végig simította az arcomat majd maga felé fordított. Közel állt bár ezt még mindig nem sikerült megszoknom. A hűvös levegő már nem is tűnt annyira hidegnek. A cipőnk orra összeért és én úgy éreztem megáll az idő. A lány közelebb hajolt majd ajkait az enyémekre fonnta. Más volt. Ez a csók nem ugyan az volt mint az előző ami még tisztán éllt az emlékezetemben. Ez a csók tükrözte azt a bizonyos szót: Téged! A lány keze meleg volt ami tökéletesen illett a hűvös arcomhoz

Miután elváltunk Lauren arca piros volt akár egy alma és kezeit nem vette el az arcomtól
-Végre!-hallottam meg Camz hangját Loló hata mögül. Lauren megforgatta a szemeit majd hátanézett-Akarom mondani...miről marattam le?-erre hangosan felnevettem de a mellettem áldogáló lány is elmosolyodott.
-Remélem elég képet csináltál!-nevetett Lauren majd lazán megindult a ház felé
-Fogalmam sincs miről beszélsz Jauregui!-mindta a Mila de hangjában sunyiság villant.

Mikor beértünk Shawn felállt a kanapéról ahonnan a focit nézte. Tekintetét Mila felé vezette.
-Akkor...ki kér Pizzát?-kérdezte egy kedves mosoly kíséretében. Az este többi része elég hamar eltelt. Ha le tudtam volna festeni az érzelmeim talán egy hatalmas szines paca lett volna.

Mivel lábbusszal voltam ezért gondoltam hamarabb elindulok de Lauren nem engedte. Azt mondta hogy mindenféle drogos meg világtalan csövi járkál ilyenkor az utcán szóval elvisz kocsival.
-Szerintem nem lett volna baj a csövikkel-nevettem mikor megérkeztünk haza.
-Hidd el ezek futásra vannak tervezve!-nevetett Lauren én pedig ismét megcsodálhattam ezer vattos mosolyát.

Egy újjabb csók után elváltunk én pedig csendben igyekeztem a szobámba surranni. Halkan nesztelenül bezártam az ajtót majd felkapcsoltam a villanyt. Letettem a táskámat és a kabátomat de úgylátszik elég hallkan. A kedves barátnőm abban a percben sétált ki a szobából.