Egy ismerős hang

327 22 0
                                    

Mire hazaértem Mady már előkészítette a nasikat és az üdítőket. Kérdezte hogy mi újság de én csak megvontam a vállam es fáradtan a kávéfőzőhöz ballagtam. Bedobtam a kapszulát a gépbe és vártam a folyékony megváltást.
-Nem vagy izgatott?-kérdezte mögöttem pakolászva.
-Miért lennék? Ők a munkatársaim.-mondtam s abban a percben megindult a kávé a szemem pedig felcsillant.
-Legalább a munka szocializál egy kicsit-nevetett mire a bögrémmel a kezében felé fordultam.Mad tekintetében jól ismert sunyiság villant ezért fogtam magam két kortyra lehúztam a pohár tartalmát és elindultam a szobám felé.

Úgy döntöttem hogy lezuhanyzom és rendbe szedem magam. Befontam a hajam majd felvettem egy szürke melegítőt egy fekete passzosabb pólót. Hallottam ahogy egy kocsi gördül a kaviccsal kirakott felhajtóra. Tettem magamra egy lehelletnyi sminket és elégedetten néztem a magamra.

Leballagtam a lépcsőn. Madison pont akkor nyitott ajtót. Lauren Camila és Dinah volt az ajtóban.
-A többieknek dolga akadt-mondta Camila mosolyogva mire én is elmosolyodtam.
Miután mindenkit beinvitáltunk kezdődhetett a móka.
-Még várunk valakit-mondta Mad mosolyogva mire összefutott a szemöldököm.
-Kit?-kérdeztem mire a lány az órájára pillantott majd vissza rám.
-Mindjárt meglátod-mosolygott majd eltünt a konyhában.
-Na így máris jobb rádnézni-mondta Camz majd átkarolta a vállamat. Lauren is végigmért de nem szólt semmit én pedig nem akartam figyelni rá. Ebben a pillanatban ismét megszólalt a csengő.
-NYITOM!-kiáltotta M' majd kiszaladt a konyhából az ajtóhoz.
-Szia!-hallottam meg egy hangot.

Lefagytam. Ismertem ezt a férfi hangot.
-Wyatt!-fordultam hátra hirtelen. Tényleg ő volt az. A szívem nagyot dobbant ahogy megláttam ismerős tekintetét.
-Tessy!-kiáltott fel majd szétnyitotta karját én pedig egyenesen beleszaladtam ölelésébe. Mikor elengedtük egymást éreztem ahogy valaki lyukat váj a tekintetével a hátamba.

Megfordultam. Lauren tekintete találkozott az enyémmel. Szemei szinte világítottak. Egy farmer és egy Metalikás pólót viselt ami bevallom nagyon jól állt rajta.
-Lányok bemutatom Wyatt-et!-mondtam a fiúra mutatva mire az csak bólintott egyet.-Wyatt-al régi jó..barátok vagyunk-jelentettem ki mire Madison köhintett egyet én pedig igerülten tekintettem felé.

Miután mindenki bemutatkozott mindenkinek felajánlottam hogy Felelsz és merszezzünk. Éppen én kerültem sorra. Megpörgettem az üres sörös üveget majd vártam hogy megálljon valakinél. A kiválasztott személy Dinah volt. Mivel nálunk ezt a játékot fordítva játszák ezért Dinahnak kellett kérdeznie tőlem.
-Tessa felelsz vagy mersz?-kérdezte én pedig rávágtam hogy merek.

*Lauren

Tessa a merést választotta. Gondoltam ezért csak mosolyogva megforvattam a szemem amit észre is vett. Ránéztem Dinah-ra és nagyon reméltem hogy valami jót fog mondani neki.
-Hmm...kezdjük valami lazával. Vedd le a pólód!-mondta mire én halványan elnevettem magam. Tessa feje vörös lett Wyatt pedig kérdőn nézett rá. A lány nem kérdezett semmit ami egy kicsit meg is lepett ehelyett fogta és levette a fekete polóját.
-Nahát igy kell viselkednie egy menedzsernek?-nevetett Mad mire a lányt oldalba löktem
-Remélem én is adhatok neki ötleteket-mosolyodtam el

*Tessa

Éreztem Lauren tekinetét magamon. Miközben levettem a pólóm. Egy egyszerű fekete melltartót viseltem semmi extra. Sose voltam valami szégyenlős viszont most a lány tekintete eléggé zavarba hozott.
-Meddig kell így maradnom?-kérdeztem nevetve. Wyatt mellettem meg sem moccant. Látott ő már melltartó nélkül is úgyhogy nem okoztam neki meglepetést. Rátekintettem Laurenre tévedt aki épp a melleim bámulta eléggé feltűnően.
-Eléggé hideg van szóval vedd csak vissza!-szólalt meg Wyatt feszülten de végülis igazat adtam neki.

Addigra már kissé kihültem de nem volt olyan vészes.
Az este további része beszélgetéssel és sok nevetéssel telt. Camila-val kezdtünk szorosabban összebarátkozni aminek nem csak én örültem hanem Mady is.
-Nem voltál semmi!-lépett mellém Mad és úgy beszélt hozzám hogy csak én haljam.-Lauren le se vette rólad a szemét!-felmordultam s gyilkos tekintetet céloztam a lányra.
-Elment az eszed-nevettem miközben chipset öntöttem az üres tálba.
-Ohh tényleg? És ha azt mondanám hogy most is a hátad mögött téged stíröl? És hogy éppen ide tart?-ledermedtem és nagyon reméltem hogy M' csak hülyült de sajna nem.

-Lauren Jauregui-mondta a lány mire Lauren elmosolyodott.
-Rajongó?-kérdezte majd rám tekintett.
-Majd egy másik életben-nevetett a lány-Nade megyek mert Wyatt a végén még kiüti magát!-azzal otthagyott minket kettestben.
-Sikerült valamit kiszedned a noteszból?-kérdezte
-Nem. Azt tervezem hogy kidobom vagy elégetem-erre elnevette magát én pedig megláthattam ezer vattos mosolyát.
-Remek ötlet talán segítek is benne-kacsintott rám tekintetét az enyémbe furva.
-Persze minden vágyam hogy hírességek legyenek melón kívül is a közelemben-poénkodtam mire ő közelebb lépett hozzá.
-Ha akarod én közelebb lehetek hozzád-mondta mire szinte eltátottam a számat s éreztem ahogy minden vér a fejembe száll.

A Hírnév Karjai KözöttDonde viven las historias. Descúbrelo ahora