dear miano ⁽ʰˢ⁾ ✔

°4°

- Szóval azt akarod mondani, hogy kábé soha nem találkoztál még ezelőtt ilyen rendes fiúval? - szűkítette le a mondandómat. Legalább húsz percen keresztül magyaráztam neki, erre ő letudja egyetlen mondattal. Na szép..

- Röviden - bólintottam, közben elkezdtem kibontani a fonatokat a hajamból.

- És szerinted lehet belőle valami? - érdeklődött apu lelkesen.

- Hát nem tudom, ez nem csak rajtam múlik, Padre /apa/ - fésültem át a hajamat az ujjaimmal. - Niall nagyon kedves fiú és, ha nem is lesz köztünk semmi, őszintén remélem, hogy legalább barátok lehetünk - mosolyogtam felé.

- Az élet nem egyszerű Nic, de bízzunk a legjobbakban - karolta át a vállamat, majd egy homlokpuszi után felugrott mellőlem. - Megyek, mert aztán meg elkésem a melóból - szedegette össze a cuccait.

- Puszilom Zacket - csillant fel a szemem, amint eszembe jutott, hogy ma találkozik a férfivel.

- Átadom - kacsintott felém. - A múltkor megjegyezte, hogy elég régen látott..

- Hát nem tehetek róla, hogy állandóan dolgozik amikor ráérek - tártam szét a kezeimet felháborodást tettetve. - Azt meg nem mondhatja, hogy nem járok hozzájuk, mert ma délutánra is bejelentkeztem Monicánál - emeltem a magasba a mutatóujjam.

- El lesz keseredve, hogy megint nem lesz otthon amikor mész - húzta a száját.

- Lehet átmegyek hozzájuk hétvégén is - gondolkodtam el.

- Oké, de ne felejtsd el, hogy be kell jönnöd velem vasárnap dolgozni - emlékeztetett.

- Nem felejtettem el apu, ne aggódj - nyúltam el a tévé távirányítójáig.

- Helyes, helyes - bólogatott felkapva a kulcsát a cipős szekrényről. - Ciao Principessa! /Szia Hercegnő!/ - intett boldogan az ajtóban állva.

- Bacio! /Csók!/ - küldtem felé egy légpuszit miközben mosolyra görbítettem ajkaimat.

Negyed órán keresztül kapcsolgattam a televíziót, bízva abban, hogy találok valami érdekes műsort ami lekötné a figyelmemet, de miután sokadjára is átpörgettem a csatornák összességét, végül meguntam és a szobámba intézve lépteimet, eldöntöttem, hogy felrakom a reggeli cover-t. Niall kedvéért. A szőkeség, mielőtt felszállt volna a buszra, még egyszer kihangsúlyozta, hogy igazán nagyon szeretné, ha minél előbb megnézhetné azt a videót. Előttem pedig annyira megmaradt a kép, ahogy szinte már boci szemekkel vizslat, hogy nem volt szívem még tovább húzni, hogy aztán az idegeire menjek az állandó halogatásommal.

Igazából nem vártam sok mindent ettől a feldolgozástól. Nem vártam világ megváltó nézettséget, égig magasztaló kommenteket vagy rekordokat döntő like számokat. Hobbiból zenélek és ezt is - mint az előző pár feldolgozásomat is - csak a saját magam lefoglalására vettem fel. Nekem bőven elég, ha már egyetlen kedvelés is érkezik a tartalomra vagy valaki hagy egy aprócska "Jó lett" hozzászólást. Mert tudom, hogy valamiért megnyitotta. Legyen az a hajam színe, a gitár a kezemben, vagy esetleg a videó címében megemlített előadó a zenéjével. Felkeltette a figyelmét, meghallgatta és talán még énekelte is a számot velem együtt.

Négy óra környékén járhatott az idő amikor becsengettem a nagynénémék otthonába. Takaros kis házacska volt, egy apró kerttel - éppen akkorával, hogy a lurkónak elférjen néhány kültéri játék és, hogy szabadon futkározhasson - és rendkívül aranyos kis köszöntő üzenettel a lábtörlőn. Az ajtó pillanatokon belül már nyílt is, a küszöb másik felén pedig egy hatalmas mosoly fogadott, ami miatt én is kaptam egy nagyobb boldogság löketet - nem mintha eddig bármi bajom lett volna.

- Szia Drágám - húzott be a lakásba a nagynéném.

- Szia Moni - kaptam le a lábaimról tornacipőmet, majd szétnéztem a nappaliban unokaöcsém után kutatva.

- Damien, gyere csak! - kiáltotta el magát a barna hajú nő, másodperceken belül pedig már hallottam is a trappolást.

- NINI - rohant felém az alig három éves kis tökmag, szőke loknijai pedig szorosan a fejéhez tapadtak a göndörségtől. Igazi kis csoda volt, egy apró szőke herceg, aki már akkor elrabolta egy darabját a szívemnek amikor még meg sem született.

- Hát helló Dames - tártam szélesre a kezeimet és leggugolva vártam, hogy karjaimba bújjon, én meg jól megölelgethessem a fiúcskát. - Jó kisfiú voltál? - érdeklődtem megszorongatva kissé.

- Képzeld el Nini, olyan homokvárat építettem az oviban, hogy a többiek csak irigykedtek - mesélt lelkesen, nekem pedig vigyor kúszott az arcomra kicsit pösze hangja hallatán.

- Tényleg? - toltam el magamtól a fiút, hogy szemébe nézhessek. Azokba a gyönyörűen fénylő kékes-zöld szemekbe..

- Igen - ugrabugrált. - Az ovónéni meg is dicsért érte, mert szerinte kreatív voltam. Bármit is jelentsen a kreatív - vonogatta a vállait.

- Hidd el Dame, csak jót jelent - mosolyogtam rá büszkén.

- Szívem, mi lenne, ha összepakolnál gyorsan a szobádban amíg én beszélgetek egy kicsit Nickyvel? - simította Monica tenyerét a fia buksijára. Unokatestvérem nagyot bólintva már el is szaladt a szobája irányába én pedig feltápászkodtam a földről és kicsit megmozgattam a guggolástól bezsibbadt lábaimat. - Mi volt ma? - kérdezte azonnal amint ismét egy szintbe kerültem vele. Vagyis inkább majdnem egy szintbe, ugyanis néhány centivel - nem sokkal, talán maximum öttel - magasabb voltam nagynénémnél.

- Sok jó Monic, sook jóó - húztam el a mondandóm végét, testemet pedig egy kellemes meleg érzés töltötte el. Még pedig, mert tudtam, hogy Niallről szeretne hallani.

- Vártam valami fél órás regélést, de ha nem hát nem - tettetett csalódottságot, nekem pedig - bár tudtam, hogy csak megjátsza - megesett rajta a szívem.

- Ah nemár, mindig tudod, hogy hogyan kell kiszedni belőlem a dolgokat - adtam be a derekamat, majd mesélni kezdtem.

Aztán csak meséltem és meséltem. Damien közben összepakolta a szobáját így amikor látta, hogy még mindig beszélgetek az anyukájával, egyszerűen csak fogta magát, bemászott az ölembe és csendben végighallgatta a mai napomat. Nem rángatott el, hogy játsszak vele, inkább hagyta, hogy kibeszéljem a kibeszélni valómat. Húsz perc is eltelhetett - talán még fél óra is -, nem számoltam, mert nagyon belemerültem a beszédbe, amikor azt vettem észre, hogy nagynéném mindentudó tekintettel, lassan bólogat.

- Mi az? - ráncoltam a homlokomat kérdőn.

- Olyan jó téged így látni - mondta ki az őszinte gondolatait. - Bírom ezt a Niallt.

- Én is Moni - sóhajtottam fel miközben elkezdtem Dames szőke tincseit tekergetni.

Unokaöcsém továbbra is nyugodtan üldögélt az ölemben, hátát a mellkasomnak döntötte, kezeivel pedig a jobbomon lévő gyűrűt birizgálta. A telefonom megrezdült a kis asztalkán, Damien színesceruzái mellett, én pedig azonnal a készülék felé kaptam a fejemet, unokatestvérem fürtjeit kiengedve eközben az ujjaim közül.

- Valakinek hiányzol - biccentett a nő az előbb említett tárgy felé. Dame kikászálódott az ölemből, majd a mobilomat aprócska kezei közé fogva, átnyújtotta nekem azt.

- Köszönöm - nyomtam egy puszit a buksijára. - Emlegetett szamár - forgattam meg a szemeimet kuncogva, amint megláttam Niall nevét a kijelzőn.

Michael Jackson, mi? Hova jobbat nálad?

Nemár. Elpirulok Horan!

Célom ;) Egyébként már vagy 10 perce csuklok. Esetleg szüneteltetnéd a rólam folytatott csevegést egy kis időre?

Honnan veszed, hogy én beszélek rólad?

Köszi Nico :P

Hát van mit Ni