dear miano ⁽ʰˢ⁾ ✔

°+1°

Nem mindenkinek jön össze az élet, de azt hiszem én elmondhatom, hogy nekem igen. Kissé nehézkesen indult az életem itt Angliában miután jóformán elölről kellett kezdenem mindent Torinó után, de sikeresen vettem az akadályokat. És ezzel nem csak én vagyok így. Négy teljesen bolond srác, akik már másfél éve a mindennapjaim szerves részévé váltak, sikeresen befejezték az egyetemet. Liamből egy igazán odaadó ének-zene tanár lett általános iskolában és imádja csinálni azt, amit csinál. Niall eldöntötte, hogy popsztár lesz belőle, és azt kell, hogy mondjam, nagyon jó úton halad ahhoz, hogy híres zenész legyen belőle. Louis és Harry, mint két elválaszthatatlan testvér - valahogy így jellemezném őket - azon vannak, hogy felépítsenek egy erős és teljesen tisztességes menedzsmentet, valamint mentorálják a kezdő zenészeket abban, hogy elérjék az álmaikat. Aztán itt vagyok én is... YouTubeon százezer feletti követő számmal - azért ez elég menő, nem? - és annál is több megtekintéssel. Az emberek szeretik amit csinálok és egy ideig bele is törődtek abba, hogy csak feldolgozásokat töltögetek fel, viszont egy idő után egyre több és több komment jött arról, hogy, ha ennyire értek a zenéhez és ennyire szeretem is, akkor miért nem csinálok sajátot.

Nos igen.. Jó ötletnek tűnt, de aztán miután nekiálltam úgy berezeltem, hogy három napig rá se mertem nézni a gitáromra vagy bármire aminek köze van a kezdetleges zenémhez. Ezt a folyamatot Louis is megszenvedte, ugyanis úgy volt, hogy majd ő zongorázik a dalom alá, ezért egy ideig némaságot fogadtam ellene. Persze aztán marha hamar megunta és azt mondta, ha nem vagyok hajlandó hozzászólni, kihajít az ablakon. Nem hittem neki, hisz ki az a bolond aki elhiszi Louis Tomlinsonnak, hogy ki fogja vágni az ablakon? Aztán egyszer csak megindult felém, felkapott a vállára, és a már előre kinyitott ablak irányába masírozott. Na itt már sikítva püföltem a hátát, hogy tegyen le és, hogy megadom magam, csak ki ne dobjon az emeletről. Megtette volna. Legalábbis állítása szerint.

Mindegyis, a lényeg, hogy kisebb-nagyobb akadályokba ütközve, de a zeném kész lett, és mindenki kivette belőle a részét. De tényleg mindenki. Louis ugye segített a hangszerelésben, ahogy Niall is, Liam összevágta a hangsávokat és tökéletesítette a munkát, Harry háttérvokálozott, én pedig megírtam a szöveget. Sablon: hát persze, hogy Harryről és a kapcsolatunkról szólt.

Még amikor leültünk a legeslegelején ötletelni, én már akkor elhatároztam, hogy nem szeretnék semmi speckó klipet forgatni még a számhoz, szóval összedugtuk a fejünket, hogy mégis mit lehetne akkor a zene alá vágni egy sima fekete képkocka, vagy egy egyszerű fotó helyett. Így jött az ötlet ahhoz, hogy örökítsük meg a munkálatokat, aztán majd abból összevágunk egy montázst a dal alá, és voilà. Mindenki szerette, mindenki nevetett és sokak szerint tök jól átjött a hangulat ami a stúdióban, a szobámban vagy éppen a srácok lakásán telepedett ránk a zene készítése közben.

A zene szövege.. Hát, abba tényleg mindent beleírtam. Az első találkozásunkat, a köztünk kialakult kapcsolatot, az együtt töltött pillanatok fontosságát, és a fokozatosan felépülő érzelmeimből kialakult szerelmemet iránta. Burkoltan, de belekerült az a pillanat is, amikor a hátsó kertünkben ülve elénekelte nekem a Treat You Better-t. Mert azt nekem énekelte. Így, visszatekintve már minden értelmet nyert. A dalválasztás, a lopott pillantás és Louis furcsa viselkedése is. Tomlinson ismerte a helyzetet, és később azt is elmesélte, hogy egy másodpercig benne volt a gondolat, hogy kiveri a gitárt Harry kezéből, mielőtt az valami hülyeséget csinálna. Csak aztán rájött, hogy az az én hangszerem és nem kellene összetörnie.

Amikor először megmutattam a kész szöveget a fürtösnek nagyon izgultam. Tudtam jól, hogy azért neki már van gyakorlata a dalszöveg írásban, nekem viszont az volt az első komolyabb próbálkozásom. Vagyis igazából aztán nem is próbálkozás lett, mert Harry azonnal rábólintott a szövegre, mindenféle elfogultság nélkül. Imádta, s imádja a mai napig, pedig a szerzemény lassan fél éves. Előttem van a pillanat, amikor odaadtam neki az összevissza gyűrött és szakadt, kávéfoltos papírdarabot, ő pedig kizárva a külvilágot, olvasni kezdte. Sírt. Elképesztő, de nagyon meghatotta őt, és mivel ő nekiállt sírni, ezért nálam is kiborult a bili. Együtt sírtunk, aztán egymáson nevetve törölgettük le a másik arcáról a sós cseppeket, majd mielőtt végre szóhoz juthattam volna, egy mézédes csók landolt az ajkaimon.