dear miano ⁽ʰˢ⁾ ✔

°26°

ʰᵃʳʳʸ ˢᵗʸˡᵉˢ

Az egyetemi óráim után hazaesve, ledobáltam a cuccaimat és a zongora elé telepedve, a ma kézhez kapott kottáimat bújva, gyakorolni kezdtem. Louis eközben a kanapén terpeszkedett és bármennyire is próbálta azt a látszatot kelteni, hogy el van merülve a közösségi médiában, tudtam, hogy fél füllel engem hallgat és a szemem sarkából láttam is, hogy néha-néha felém pillantgat. Esze ágában sem volt félbeszakítani, pedig tuti, hogy akart valamit mondani, azonban készségesen kivárta míg leütöm az utolsó billentyűt is és csak utána szólalt meg.

- Oké Tejbetök.. Áruld már el nekem, hogy miért vigyorogsz úgy, mint egy hormon túltengéses kamasz, aki meglátott egy pucér nőt egy pornó újságban - zárta le a mobilja képernyőjét, majd a hasára fektetve a készüléket, összefűzött ujjakkal bámult felém.

- Üzenetet várok - böktem a zongora tetején lévő telefonomra.

- Kitől? Gemmatól? - vonta fel a szemöldökét, szája sarkában pimasz mosollyal.

- Te szar! - szóltam rá röhögve. - Mekkora bunkó vagy. Úgy csinálsz, mintha mással nem beszélnék csak a családommal meg veletek.

- Bocs, nem hagyhattam ki - sóhajtotta önelégülten. - Csak nem Colietól vársz sms-t? - húzogatta mindentudón a szemöldökét.

- Miért nem jársz lottózni Lou? Már lehet rég gazdagok lennénk - tártam szét a kezem hitetlenül.

- Ki mondta, hogy nem vagyok az? - kacsintott.

- Ugyan... Ha az lennél már rég elköltöztél volna - kereszteztem össze magam előtt a kezeimet.

- Komolyan ezt feltételezed rólam? - tátotta el a száját. - Ez sértő és fáj a szívemnek - helyezte a mellkasára drámaian a tenyerét.

- Mindketten tudjuk, hogy már rég egy luxus villában süttetnéd a formás seggedet valamelyik tenger partján - pillantottam felé áthatóan.

- Oké. Lehet, hogy van benne valami.. - adta meg magát végül. - Szóval Nicole - kanyarodott vissza az eredeti témánkhoz. Mosolyogva szedtem össze a kottáimat miközben feltápászkodtam a zongorától, hogy a szobámba ledobva a papírjaimat, csatlakozzak a srác mellé a kanapéra. - Van fejlemény kettőtöket illetően? - kérdezte mikor visszaértem hozzá a nappaliba.

- Tegnap meghívott hozzájuk - dobtam arrébb a lábait, hogy helyet csináljak magamnak a kárpiton. Louis morogva fordult egyet, így fejét az ölembe hajtva, lábait inkább lelógatta a kanapé végéről, majd érdeklődve nézett fel rám.

- Szóval nem jössz el velem inni később? - biggyesztette le az ajkait szomorúságot tettetve.

- Ha itthon lennék se mennék - nevettem fel a fejemet csóválva.

- Nemár. Komolyan? - pislogott hitetlenül. - Ki fog rám vigyázni, hogy ne igyak túl sokat?

- Vidd el Niallt vagy Liamet. Mondjuk örülnék, ha inkább nem mennél... - vallottam be őszintén, amire csak egy értetlen tekintetet kaptam válaszul. - Nem szeretem, ha iszol.. Oké, nyílván, ha az ember mértékkel teszi akkor nincs gond, sőt néha még jól is tud esni. Azért én sem vagyok álszent, tudod jól, hogy én is szoktam néha inni, de azért te alkalmanként túlzásokba tudsz esni Lou - közöltem a tényeket kedvesen. Eszemben sem volt megbántani őt, de van, hogy hangsúlyozom neki ezeket a dolgokat, mert néha képes elfelejteni mi is az a mértékletesség.

- Jó, oké. Értem miről beszélsz és, ha akarnám se tudnám tagadni, hogy igazad van - sóhajtott fel megadóan.

- Mindig igazam van - villantottam meg egy nyertes mosolyt, ujjaimmal pedig a hajával kezdtem babrálni csak, hogy elfoglaljam magam valamivel a beszélgetésünk közben.