dear miano ⁽ʰˢ⁾ ✔

°27°

ʰᵃʳʳʸ ˢᵗʸˡᵉˢ

- Ne, ne, ne! - próbáltam meg elhajolni a lány kezei elől, ám sikertelenül, ugyanis a következő pillanatban a lisztes kezével végigszántott az arcomon, majd hangosan kacagva támaszkodott a pultnak, hogy ne essen össze a nevetéstől. - Miaaa! - tártam szét a karjaimat, a jó kedvemet azonban nem tudtam palástolni.

Nagyjából húsz perce érkezhettem meg Nicolehoz, ő pedig felajánlotta, hogy mivel még nem ebédeltünk, dobjunk össze valamit. A választásunk végül a fish and chips-re esett és hiába nem kell az egészhez sok liszt, most mégis kábé minden olyan körülöttünk.

- Bocsii - nevetett továbbra is. - Vagy nem bocsi. Tök vicces fejet vágsz!

- Belement a hajamba? Tuti belement a hajamba! - kaptam fel egy konyharuhát az asztalról, hogy megtöröljem benne a kezeimet.

- Ne aggódj már Haz, egy mikrogramm liszt sincs a göndör fürtjeid közt - biztosított kicsit lecsillapodva.

A kajánkkal egyébként hamarabb készen lettünk, mint azt gondoltuk volna, a takarítás része viszont még bőven vissza volt. Fel kellett söpörni és mosni is, ugyanis Miano kiburította az olajat - amibe aztán bele is lépett - és a liszt is egy nagy darabon beborította a pultot.

- Say nothing is over - jelent meg énekelve Nic a konyha ajtóban, kezében a partvissal és a lapáttal. - Though everything's crazy - passzolta át a szemeteslapátot.

- Be brave and trust me - kapcsolódtam be hozzá mosolyogva.

- Ismered? - lepődött meg, megállva közben a söpréssel is.

- It's not a game over - folytattam bólintva egyet, mire ő végre becsukta a száját és abbahagyta az ámulást.

- We gotta try harder. You gotta stay with me. There's nothing we can't reach. Cause nothing is over - fejeztük be a refrént immáron egyszerre.

- Úristen, jajj de jó! - tapsikolt boldogan. - Eddig akárkivel találkoztam senki nem ismerte a Sunrise Avenue-t. A gimiben senki nem hallgatta őket. Mindenki csak nézett rám, hogy "Hát te meg milyen szart hallgatsz?". Totál hülyének tartottak - húzta el keservesen a száját.

- A zene miatt amit hallgattál? - kérdeztem értetlenül. Nicole bólintott, miközben összesöpörte a maradék lisztet is a járólapról és továbbra is kelletlen arckifejezéssel meredt lefelé. Összevontam a szemöldökömet és így próbáltam meg felvenni vele a szemkontaktust. - Nem értem. Mármint, de csak... - korrigáltam a szavakat keresve. - Csak miért kell valakit a zenei ízlése miatt leszólni és elítélni? Tudtommal ez egy olyan dolog amibe másnak nincs beleszólása.

- Valóban nincs, de mivel szabad országban élünk, legalábbis valami olyasmiben, ezért mindenkinek joga van ahhoz, hogy kimondja a véleményét. Legyen az pozitív vagy negatív - vont vállat egy erőltetett mosollyal. - Engem amúgy sem kedveltek, de így találtak még egy olyan dolgot amivel piszkálni lehetett..

- Nem kedveltek? - kerekedtek ki a szemeim az őszinte döbbenettől, majd leguggolva a lapáttal, hagytam, hogy a lány rásöpörje a szemetet, hogy aztán a kukába buríthassam azt.

- Nem igazán - csóválta a fejét. - Hülye olasz stréber, az akcentusával meg a zene-imádatával - forgatta meg a szemeit. - Ebben már csak az a vicc, hogy sosem voltam az a fajta ember, aki addig tanult míg bele nem fájdult a feje... Sőt igazából nem is tanultam. Abból éltem amit órákon hallottam és lejegyeztem magamnak és ez bőven elég volt - mesélte. - De mindegy, mert nekik így is egy stréber voltam. Kilógtam a sorból.. Nem illettem bele az osztályba és ez látszott is. Egy évvel később kerültem hozzájuk, így mivel nem velük indultam el, soha nem is tudtam teljesen beilleszkedni közéjük. Az alatt az egy év alatt, amiből ugyebár én kimaradtam, kialakultak a barátságok, megtörténtek a klikkesedések, én pedig senkinek nem fértem bele a sztorijába. Vagyis, de egy valaki szánt rám néha egy kis időt a napjaiból. Ő volt az egyetlen aki tartotta bennem a lelket abban a három évben - dőlt neki a pultnak, karjait pedig összefonta maga előtt, s így folytatta a történetet. - Nem voltunk barátok, annyira nem volt szoros a kapcsolatunk, de jól esett, hogy olykor odajött hozzám reggel mikor a szekrényemnél pakolásztam, vagy netán beült mellém valamelyik órán... Szerintem neki köszönhetem, hogy nem kattantam meg gimi végére - nevetett fel kelletlenül.