dear miano ⁽ʰˢ⁾ ✔

°6°

Vasárnap délutáni órákban jártunk, amikor apu kinyitotta előttünk a csokigyár ajtaját. Monica és a férje Zack, mögöttem léptek be a hatalmas helységbe, míg Damien a balkezemet szorongatva, hatalmas mosollyal szökdécselt mellettem. A fiúcska mindig nagyon szeretett ide jönni, mert számára elég menő volt ez a sok gép, az meg, hogy rengeteg csoki volt az épületben, csak még nagyobb löketet adott neki.

A hely ahova a hét utolsó délutánján betértünk, apa és Zack közös üzlete. Amikor öt éve összeköltöztünk a nagynénémékkel, apuék akkor kezdték alakítgatni a céget, mára pedig egy egész neves kis vállalkozást sikerült összehozniuk.

Mióta befejeztem a gimnáziumot és úgy döntöttem, hogy nem megyek egyetemre - legalábbis most még nem -, azóta itt dolgozom én is. Nem vagyok bent állandóan, van, hogy egy héten csak háromszor, de van, hogy akár ötször is. Kellemes hely, irtó rendes emberekkel és még a munka is elég laza ahhoz képest, hogy ez egy csokoládégyár. Plusz pont pedig, hogy édesapám az egyik főnök.

- Apa, Andrew bácsi! Nini és én csinálhatunk egy dinoszauruszos csokit? - kérdezte mellőlem Dame, bociszemekkel nézve a két férfira.

- Hát nem is tudom szívem - gondolkodott erősen Zack. - Elég jó kisfiú voltál hozzá?

- Igen! - jelentette ki határozottan. - Ugye anya?

- Az voltál édesem - bólintott helyeslően Moni.

- Oké, legyen. Csinálhattok egy dínós csokit - adta be a derekát.

- Apu, figyelj csak - léptem közelebb az említetthez. - Nem bánnád, ha csinálnék valami apróságot Niallnek? Ma szeretett volna találkozni velem, de mondtam neki, hogy sajnos nem jó, mert nem érek rá és eléggé el volt szegényem keseredve é-

- Nicole - vágott közbe. - Nem kell magyarázkodnod. Ha ezzel megnyered magadnak, ám legyen. Nem harapom le érte a fejed, ezt tudod jól - mosolyodott el.

- Köszi, imádlak - nyomtam egy puszit az arcára, majd Damiennel azonnal meg is indultunk csokit gyártani.

Először megcsináltuk az ő dinoszauruszos finomságát, mert annyira be volt zsongva, hogy muszáj volt azzal kezdeni és csak ezután álltunk neki Niall meglepetésének, amit igazából nem is bántam. Így legalább volt időm kitervelni, hogy mit is csináljak neki pontosan.

Niall Horan. A név, amihez társul egy vadítóan szép kék szempár, egy szőke hajkorona, egy - olykor - kisfiús mosoly, egy meglepően jó kiállás és egy gyomor bizsergető hangszín. Az ír srác, aki szinte egyetlen nap alatt belopta magát a szívembe a megjelenésével, a stílusával, a kedvességével és a figyelmességével egyaránt. Niall Horan, aki mióta csak meglátta az első feldolgozásomat az interneten szinte minden nap fordít időt arra, hogy megkérdezze mi van velem. Niall Horan, aki az első találkozásunkat kézcsókkal kezdte, ezzel megmutatva, hogy igenis létezik egy udvarias oldala is, annak ellenére, hogy képes majdhogynem mindenből viccet csinálni. Niall Horan, akinek a neve számomra már nem csak egy random srácé akivel beszélgetek. Az ő neve már valami több..

- Nini - szólított meg Dame, ezzel kirántva a gondolataim tengeréből.

- Mondd csak - somolyogtam le unokatestvéremre.

- Kinek csináljuk ezt a szivecskét? Andrew bácsinak? - igazgatta az aprócska köténykéjét ami csak neki lett csináltatva.

- Nem Dames, ezt most nem apukámnak csináljuk - csóváltam a fejemet kedvesen.

- Hát? - nézett fel rám kérdőn.

- Tudod, van egy fiú - guggoltam le mellé. - A múltkor anyukáddal róla beszélgettem. Neki csináljuk ezt a szivecskét - néztem kékes-zöld íriszeibe.

- Aa, tudom. Niallnek hívják. Ugye? - csillant fel a szeme.

- Igen, Niallnek - ejtettem ki lassan a srác nevét, közben pedig valami kellemes érzés fogott el.

- És miért csináljuk? Szülinapja lesz? - érdeklődött tovább.

Hogy ezek a kisgyerekek milyen kíváncsiak tudnak lenni.

- Nem, az majd még később lesz csak - biccentettem. - Délelőtt elhívott engem sétálni, de sajnos le kellett mondanom, mert veletek kellett jönnöm. Niall kicsit elkeseredett amiért nem értem rá, így gondoltam készíthetnék neki valamit, hogy jobb kedvre derítsem amikor legközelebb találkozunk - vontam meg a vállamat, továbbra is mosollyal az arcomon. - És fogadni merek, hogy ha elmesélem majd neki, hogy te is segítettél akkor mégjobban örülni fog a csokoládénak - pusziltam homlokon a kisfiút.

- Egyszer találkozhatok majd vele? - kérdezte kapásból.

- Megoldjuk - bólintottam határozottan.

Szeretném, hogy Damien és Niall megismerjék egymást. Egyrészt azért, mert Dame tüneményes kisfiú, a korához képest nagyon okos is, mindenkit képes levenni a lábáról egyetlen mosolyával és szerintem Horan jól kijönne az unokaöcsémmel. Másrészt pedig azért, mert Niall irtó kedves, figyelmes és segítőkész, mindenben megtalálja a pozitívat és Dames lelkesedéséből ítélve nagyon kedvelné a srácot.

- Szereted őt? - pislogott rám nagy szemekkel.

- Tessék? - ráztam meg a fejemet. Kicsit sikerült elbambulnom.

- Szereted Niallt? - ismételte meg a kérdését.

- Kedvelem. Ez a helyes kifejezés - billentettem oldalra a fejemet. Szám sarkában apró mosoly bújkált. - Még nem ismerem olyan régóta ahhoz, hogy ezt mondhassam. De egyszer..lehet ennek is eljön majd az ideje.

- Nini, van róla egy képed? - mutatott az asztalon lévő telefonomra.

- Azt hiszem kell lennie - nyúltam el a készülékért, majd feloldva a képernyőzárat, keresgélni kezdtem a galériámban. - Szerdán megetettünk néhány kacsát az egyik parkban és, ha jól emlékszem akkor az én mobilommal is lőttünk pár fotót - lapozgattam a képeket. - Aha, itt is van egy - mutattam felé a kijelzőt.

A képen Ni éppen a fűben guggolva próbálta megetetni az egyik parton lévő kacsát, arcán hatalmas mosoly terült el, kék szemeiben tükröződött az előtte néhány méterrel fodrozódó víz, kezében pedig még ott lapult némi kacsatáp amit pár perccel azelőtt vettünk. Tisztán él bennem a kép, ahogy lelkesen igyekszik magához csalogatni a kacsákat, hogy aztán odaadja nekik a maradék elemózsiát. Persze nem sikerült neki. Az összes kacsa eliszkolt a környékéről. De azért édesen próbálkozott.

- Hé, neki is szőke a haja - bökött a képen a srác hajára.

- Valóban, csak annyi különbséggel, hogy neked ez a természetes hajszíned, neki pedig nem - simítottam végig buksiján.

- Hogy érted? - ráncolta a homlokát.

- Nézd csak - nagyítottam rá a képre. - Látod? Ott barna a haja. Igazából az a tényleges hajszíne csak a tetejét szőkére festette.

- Miért? - vonta fel a szemöldökét. Dames tényleg nem értette a helyzetet.

- Na látod, ezt nem tudom - rántottam meg a vállamat.

A telefonom galériájából kilépve, már éppen raktam volna vissza a pultra a készüléket amikor helyette inkább megnyitottam az üzeneteimet, hogy lepötyögjek néhány szót. Tényleg csak néhányat..

Remélem csuklassz :3