dear miano ⁽ʰˢ⁾ ✔

°23°

Már elég laposakat pislogtam olyan fél tizenkettő tájékán, de mindenképpen szerettem volna beszélgetni egyet a szőkével mielőtt elmentünk volna aludni. Szükségem volt arra, hogy leüljünk és megvitassunk néhány dolgot kettőnkkel kapcsolatban, ugyanis kezdtem egyre jobban összezavarodni. Az egész este folyamán úgy éreztem, mintha a fiú nem is különösebben próbálna mozdulni felém. Nem próbált meg a közelében tudni, szinte észre sem vette amikor szóltam neki, hogy felmegyek és megnézem a másik két srácot, hogy mi van velük. Ha Liam nem mosolyodik el és bólint egyet felém, akkor valószínűleg fel sem tűnt volna neki, hogy felálltam mellőle.

Szerettem volna választ néhány kérdésre, lehetőleg mihamarabb. Tudni akartam, hogy Niall miként gondolkodik és, hogy lát-e kettőnkben valamit. Mert őszintén szólva kezdem azt hinni, hogy nem, emiatt pedig a saját érzéseimben is kételkedni kezdtem.

- Niall, beszélhetünk? - gyűrögettem a pulóverem alját miközben elnyomtam egy ásítást. A többiek egy emberként kapták felém a fejüket, az említett pedig kissé értetlenül, de bólintott egyet mielőtt felkelt volna a fotelból.

- Valami baj van? - kérdezte azonnal, amikor felértünk a szobámba. A válaszom előtt leültem az ágyamra, a takarót a lábaimra húztam, kezeimet pedig az ölembe ejtve, biccentettem egyet, hogy nyugodtan helyezze magát ő is kényelembe. Tekintve, hogy fogalmam sincs meddig fog elhúzódni a csevegésünk.

- Nem, nincs - csóváltam meg a fejemet. - Illetve remélem, hogy nincsen - javítottam ki magamat, ugyanis valójában nem tudtam, hogy van-e baj. - Szeretném, ha tisztáznánk néhány dolgot - tördeltem az ujjaimat zavaromban. Bevallom kissé féltem, hogy mi lesz a beszélgetésünk végkimenetele, mert azt semmiképp sem szerettem volna, ha vitába torkollott volna az alapjáraton békésnek induló társalgásunk.

- Nic, jesszus - pislogott. - Megijesztesz - csúsztatta kezét az enyéimre, ezzel megállítva, hogy tovább ropogtassam az ujjaimat. Hálás voltam ezért neki, mert nem kizárt, hogy idegességemben akár véletlen akkorát roppantottam volna rajta, hogy simán eltöröm az egyik ujjamat..

- Ni, én kedvellek - kezdtem bele halkan. - Őszintén örülök, hogy ismerhetlek, mert egy nagyon jó embernek tartalak, de már nem tudom, hogy mit gondoljak - fújtam ki a levegőt szaggatottan.

- Hogy érted ezt? - vonta fel a szemöldökét kérdőn. Látszott rajta, hogy össze van zavarodva és, hogy nem igazán tudja hova tenni ezt a helyzetet, amit meg is értek. Lehet, hogy kicsit gyors neki ez az egész és talán jobban felkellett volna vezetnem, hogy mire akarok kilyukadni, de én már nem bírok várni. Utálom húzni az időt, ezért is vágtam bele egyből szinte a közepébe.

- Úgy, hogy mostanában kicsit furának gondolom a viselkedésed. Ne érts félre! - szabadkoztam azonnal mielőtt rémképeket kezdene gyártani a fejében. - Mikor elkezdtünk ismerkedni láttam rajtad az érdeklődést, a nyitottságot, az izgatottságot... De mostanában, mintha ez alábbhagyott volna - piszkáltam a kézfejét. - Elrontottam valamit? - pillantottam kékségeibe.

- Jézus, dehogy! - vágta rá azonnal. - Semmit nem rontottál el Nic - nyugtatott. - Igazából... Én is akartam már veled beszélni - vakarta meg fél kezével a tarkóját.

- Valóban? - billentettem oldalra a fejemet. Őszintén meglepődtem a kijelentésén. Nem gondoltam, hogy neki is lenne mondanivalója hozzám, azon kívül, hogy az én nézőpontomból adódó kételyeimet megvitatjuk.

- Igen - bólintott helyeslően. - Egy ideje már építgetjük a kapcsolatunkat és úgy gondoltam, hogy valszeg' le kellene ülnünk átrágni magunkat a dolgon.

- Látsz bennünk valamit? - kérdeztem rá rögtön arra, amire a legkíváncsibb voltam. Szerettem volna tudni a választ, bárhogy is vélekedett a fiú ezzel kapcsolatban.