dear miano ⁽ʰˢ⁾ ✔

°14°

Sokan mondják, hogy egy lány legjobb barátja az anyukája, hisz ki ismerhetné őt jobban, mint az aki hónapokig a szíve alatt hordta és felnevelte őt. Amíg mind Olaszországban éltünk, addig nekem is édesanyám volt a legkedvesebb barátnőm. Ő volt az, akivel megosztottam a lányos pletykáim, ő volt az, aki tanácsokat adott olyan dolgokkal kapcsolatban amit a pasik nem érthettek, ő volt aki segített, hogy mitévő legyek amikor netán képbe jött egy fiú az életemben. Azonban mióta a szüleim elváltak és anya körülbelül már csak 15%-ban volt az életem része, azóta a nagynéném vette át ezeket az idézőjeles "feladatokat". Vele beszélgettem olyan témákról amikről régebben anyával szoktam és vele csináltam amolyan "anya-lánya" dolgokat is. Mivel viszonylag huzamosabb ideig éltünk náluk apával, ezért sokszor voltunk egymás társaságában és Monica mindigis azt éreztette velem, mintha kicsit a saját lánya lennék. Ami engem egyáltalán nem zavart, ugyanis nem hazudok, ha azt mondom, hogy szükségem volt és van is egy anya figurára, Moni pedig tökéletes erre a szerepre.

Amikor döntés elé kényszerültem, hogy melyik szülőmmel szeretnék a továbbiakban élni, nem sok időm volt vacilálni és amúgy sem kellett gondolkodnom sokat rajta. Mióta csak az eszemet tudom én mindig kicsit apásabb voltam és bár, mivel lányból vagyok, ezért a női gondjaimat, bajaimat édesanyámmal osztottam meg, apával valahogy pólyás korom óta szorosabb a kapcsolatunk. Ez volt az oka tehát, hogy akkoriban elhagytam Torinót és új életet kezdtem édesapámmal és a nagynénémékkel Londonban.

- Min töröd a fejed? - csavarta ujja köré egy tincsemet a szőkeség, közben másik kezével végigsimított az alkaromon, miután észrevette, hogy nem éppen azt az akciófilmet nézem a tévében aminek már a címéről is megfeledkeztem.

- Elkalandoztam - pislogtam néhányat a bambulásom eltüntetése érdekében. - Anyára gondoltam - osztottam meg vele halkan.

- Szeretnél róla beszélni? - kérdezte kedvesen és lejjebb halkította a filmet.

- Nem hallottam felőle vagy két hónapja - húzódtam el tőle csupán annyira, hogy a szemébe nézhessek. - Tudod, egy kicsit azért hiányzik.. - vallottam be a fiúnak.

- Elhiszem - biccentett megértően. - Mikor is találkoztál vele utóljára?

- Másfél éve, talán több - tanakodtam. - Nem mostanában, ez a lényeg.

- Hű.. Hát az tényleg nem most volt - húzta el a száját. - És nincs benned a vágy, hogy találkozz vele? - fogta kezei közé jobbomat, majd ujjaival cirógatni kezdte a tenyeremet.

- Igazából igen is meg nem is - pillantottam le egy másodpercre, majd azonnal vissza is néztem kék íriszeibe. - Mármint.. Legutóbb mikor nála voltam akkor az is azért volt, mert vett egy új lakást és elhívott, hogy nézzem meg. Mindössze négy napig voltam nála, de nem valami sokat beszéltünk. Nagyvonalakban elmeséltem, hogy mi történt velem abban az időszakban amíg nem találkoztunk, ő is mesélt egy keveset, de ennyi az egész - préseltem össze az ajkaimat zavartan. - Eléggé bántott az, hogy a saját édesanyámmal nem tudtam igazán jól érezni magam. Szinte kész felüdülés volt amikor felszállhattam a repülőre, hogy elinduljak haza. Furán hangozhat, de így volt. Ezek ellenére azonban ő mégis az anyukám és bárhogy is alakultak akkor a dolgok, azért valamilyen szinten jó volt látni őt és tudni, hogy jól van - meséltem el a gondolataimat Niallnek.

- Sejtem, hogy fura lehet neked ez a helyzet, de figyelj - nyúlt az állam alá, megemelve ezzel kicsit a fejemet, így nagyjából egy szintbe kerültünk. - Ha esetleg vissza szeretnél menni Torinóba akár csak néhány napra is, akkor én szívesen elkísérlek és támogatlak amiben csak lehet és ahogyan csak lehet - ígérte meg komoly tekintettel és hangsúllyal.