dear miano ⁽ʰˢ⁾ ✔

°9°

ʰᵃʳʳʸ ˢᵗʸˡᵉˢ

Teljesen lesokkolva álltam a nappali és az előszoba találkozásánál, a táskám közben kicsúszott a kezemből, így kisebb csattanással a földre esett. A gyomrom szinte szaltózott egyet, ahogy a különleges hajszínnel rendelkező lány elmosolyodott felém. Másodpercekkel később sikerült csak összeszednem magam, amikor is megláttam Niall enyhén szólva kérdő tekintetét.

- Sziasztok - köszöntem gombóccal a torkomban. Nem akartam elhinni, hogy Nicole a kanapénkon ücsörög.. - Lemaradtam valamiről? - vontam fel a szemöldökömet, amikor végigfuttattam szemeimet Louis-n is. Lakótársunk csukott szemekkel, hatalmas vigyorral az arcán, fejét a fotel háttámlájára döntötte, karjait pedig összefonta maga előtt. - Hát őt meg mi lelte?

- Azt hiszem kifeküdt Nico hangjától - biccentett a szőke, továbbra is értetlen arccal nézve rám. - Ti ismeritek egymást? - mutogatott a lány és köztem.

- Egyszer találkoztunk - segített ki Nicole, miután konstatálta, hogy nem éppen vagyok beszélőképes.

- Öh..igen - helyeseltem. - A munkahelyemen - fűztem hozzá. - És ti.... - néztem rájuk felváltva, bízva abban, hogy mielőbb választ kapok arra, hogy miért üldögél a lány a lakásunkban.

Niall a kanapénak támasztotta gitárját, majd jobbját lassan Nicole kezére simította, aki zavartan hajtotta le a fejét, szája sarkában megvillantva egy apró mosolyt. Akkor pedig egyből leesett a szitu. Villámcsapásként ért a tudat, hogy mégis mit keres itt a fiatal lány a boltból, akit igazából nem is onnan ismerek, hanem az internetről. Nicole Damiano, akinek a hangjába körülbelül már az első percben beleszerettem és azóta sem tudom kiverni a fejemből énekének karcosságát, most itt ül a házunkban, méghozzá Niall Horan miatt. Mert igen, miatta van itt, ebben biztos vagyok.

- Ohh - nyögtem ki, miután észbe kaptam. - A titokzatos lány - bólintottam meggyőződve arról, hogy minden bizonnyal róla áradozott az ír srác, csak éppenséggel név nélkül.

- Titokzatos? - kuncogott fel szerényen. - Nincs bennem semmi titokzatos.

- Tudod... Niall mesélt rólad, de a nevedet egyszer sem említette meg. Ezért mindhárman 'Titokzatos lány'-nak hívtunk - kapartam fel a táskámat a földről. - Louisnak köszönd a becenevet, ő ejtette ki először a száján hangosan - intettem a továbbra is teljes letargiában ülő fiú felé. - Nem baj, ha ezt bedobom a szobámba? - emeltem meg az oldaltáskámat jelzésképp.

- De, Harry. Óriási baj - hallottam meg a mai délután folyamán először Lou hangját.

- Mennyivel könnyebb volt amíg csendben voltál - sóhajtottam megindulva a hálóm irányába.

Fáradtan huppantam le az ágyam szélére, göndör fürtjeimbe túrva vettem egy mély levegőt, közben pedig megpróbáltam összeszedni a gondolataimat. Nem tudom miért érintett meg a kelleténél jobban a tény, miszerint Nicole itt tartózkodik, ráadásul Niall miatt. Hányszor fogom ma még felhozni magamban ezt?

Foglalkoztatott a dolog, hogy az ír srác mégis honnan ismerheti őt. Aztán az a kérdés is felmerült bennem, hogy vajon, hogy juthattak el idáig. Az együtt éneklésig, az apró érintésekig, a szerelmes pillantásokig, a fülig pirulásokig... Szerettem volna válaszokat kapni, de tudtam, hogy nem lehetek tolakodó. Mert, ha valami nem rám tartozik, akkor az pont ez. A szerelmi életük. Már, ha egyáltalán ezt lehet annak nevezni. Elvégre Niall nem mondta, hogy összejöttek volna, ebből pedig arra következtetek, hogy csak ismerkednek. Garancia pedig nincs arra, hogy valaha lesz is kettejükből egy pár. Bár... Le sem tagadhatnák, hogy odáig vannak egymásért.