dear miano ⁽ʰˢ⁾ ✔

°24°

Amikor tegnap felhívtam Harryt, nagyon reménykedtem benne, hogy ráér a mai délután folyamán, csupán néhány órára is akár. Beígértem a nagynénéméknek, hogy elmegyek a gyerkőcért az óvodába és mivel Dame annyira szereti Harryt, gondoltam megkérdezem, hogy eljönne-e velem érte. Mázlim volt, ugyanis a srác azt mondta, hogy háromkor végez a melóval, az oviba meg négyig kell odaérni a kicsiért, úgyhogy pont belefértünk az időbe.

Úgy beszéltük meg tegnap, hogy a buszon fogunk találkozni, mert nem éppen a közelben van az óvoda épülete és sokkal egyszerűbb eljutni odáig tömegközlekedéssel, mintsem gyalog. Na meg gyorsabb is, de ez már csak mellékes..

Szóval röviden ennyi a története annak, hogy most, negyed négy környékén, a megállóban ácsorogva várom, hogy begördüljön elém a busz. Harry már rajta lesz és, ha szerencséje van akkor tudott foglalni helyet ott, ahol ő felszállt. Nem tudom pontosan, hogy ilyentájt mennyien szoktak lenni a tömegköziken, főleg nem ezen a járaton, mert amúgy sem buszozok sokat, de ezzel meg főleg nem szoktam eljárni.

Az autóbusz menetrend szerint érkezett - ami néha nagy szó, tekintve a sokszor kialakult forgalmi dugókat a városban -, én pedig amint megállt és nyílt az ajtó, már léptem is fel, majd a jegyem elintézése után, egybőr a göndör után kezdtem kutatni a tekintetemmel. Szerencsére hamar megtaláltam, hátul ült és éppen az ablakon bámult kifelé, amikor megindultam felé. Valószínűleg nem vett észre, ezért egy apró mosollyal az arcomon kocogtattam meg a vállát, hogy tudassam vele: felszálltam.

- Szabad ez a hely? - biccentettem a táskájával elfoglalt ülés irányába.

- Szia - húzta gödröcskés mosolyra a száját, felkapva közben a tatyóját, hogy leülhessek mellé. - Hogy vagy? - érdeklődött kedvesen.

- Remekül - húztam magamhoz egy ölelésre. - És neked hogy telt a napod?

- Monoton volt - símitott végig a hátamon mielőtt visszadőltem volna az ülésbe. - És egy néni rávágott a seggemre a pénztárcájával..

- Miért? - nevettem fel halkan.

- Kellett neki egy nagy műanyag edény a felső polcról, de amelyiket kinézte magának azt pont nem érte el, ezért segítettem neki levenni. Vagy három percig egyhuzamban hálálkodott és ecsetelte, hogy milyen jó, hogy a mai fiatalok között is vannak még ilyen rendes emberek, mint én. Csak mosolyogva hallgattam, meg megköszöntem, végül pedig mielőtt beállt volna a kasszákhoz, rácsapott a seggemre - vonogatta a vállát.

- Aranyos - kuncogtam. - Tipik nagyis viselkedés.

- Igen, nekem is ez volt a reakcióm - bólintott szórakozottan. - Figyelj, öhmm... - motyogta kissé zavartan, közben a táskájában kezdett kutatni. - Nem tudom, hogy Damien szereti-e, de hoztam neki egy ilyet - vett elő egy szelet csokoládét az egyik zsebből.

- Jesszus Harry, nem kellett volna - kaptam fel a fejem.

- Nem? - esett kétségbe, de amint meglátta a mosolyt az arcomon, kicsit mintha alább hagyott volna a rémülete.

- Nem, mármint... Nem arról van szó, hogy nem ehetne, mert igazából imád minden fajta csokit - magyarázkodtam. - Csak nem kellett volna pénzt költened valami olyanra amit megkaphat az apukájától ingyen - vontam vállat egyszerűen. - De nagyon rendes tőled, hogy gondoltál rá. Biztos nagyon örülni fog neki - simítottam jobbomat a kézfejére. Magam sem értem miért tettem, de furcsa bizsergés járt át az érintésétől. Keze meleg volt, szinte már forró az enyémhez képest, ami így elég erős kontrasztot nyújtott. Hüvelykujjam csaknem magától csúszott át a keresztet ábrázoló tetoválására és míg lassú mozdulatokkal átrajzoltam azt, addig szemeimet a másik kezében szorongatott édességre vezettem. Muszáj voltam elmosolyodni mikor felismertem az ismerős csomagolást.