dear miano ⁽ʰˢ⁾ ✔

°10°

Tegnap mikor Harry felajánlotta, hogy segít vigyázni Damienre először baromira meglepődtem, de aztán, mintha egy mázsás súlyt akasztottak volna le a vállamról, úgy sóhajtottam fel megkönnyebülésemben. Nagyon szeretem Damient és imádok vele lenni, de szavak nincsenek arra, hogy néha mennyire betud pörögni. Na akkor aztán lelőni se lehet. Megy, mint akinek besózták a seggét, sikoltozik, ugrál és képes szétpakolni az összes létező játékát kettő perc alatt. Igen. Neki elég kétszer hatvan másodperc ahhoz, hogy még a lakás másik szegletében is a kisautói heverjenek. Tapasztalat..

Szóval így történt aztán, hogy Harryvel lebeszéltem azt, miszerint odajön a házunk elé háromnegyed tízre, onnan pedig együtt átbattyogunk a nagynénémékhez. Úgyhogy némi egyeztetés után már tényleg megnyugodtam, hogy nem egyedül kell lennem a kiscsávóval. Bár, szerintem Harry nem tudta mire vállalkozott amikor azt mondta ráér. A helyében inkább kitaláltam volna valami kamu sztorit, hogy kihúzzam magam a mai napból. Amit amúgy megtettem volna, hogyha nem az én unokatestvéremről lett volna szó. Mert hiába nagy zsivány, attól még a mindenem, a nagynénéméknek pedig rengeteget köszönhetünk, úgyhogy ez volt a minimum. Hogy vigyázok a törpére.

- Nyitoooom! - kiáltottam, közben lerohanva a lépcsőn, át a nappalin, majd villámgyorsan kitártam az ajtót a vendég előtt. - Szia - mosolyogtam fel rá kedvesen.

- Szia - viszonozta a köszöntésemet legalább akkora, ha nem még nagyobb görbülettel az arcán.

- Gyere csak - intettem be a lakásba, ő pedig beljebb lépkedett miközben becsukta maga mögött a bejárót. - Ne, hagyjad - szóltam mikor megláttam, hogy már készülne levenni a cipőjét.

- Biztos? Olyan tiszta ez a lakás - nézett körbe.

- Ha azt mondom, hogy télen a bakancsomban szoktam felbaktatni a szobámba akkor magadon hagyod? - vontam fel a szemöldököm.

- Merész húzás - biccentett. - Engem Liam megverne érte.

- Apát addig nem zavarja míg feltakarítok magam után - nevettem halkan. - Egy perc és indulhatunk is csak még el kell raknom néhány ruhát odafent - mutattam az emelet felé. - Esetleg hozzak valamit addig inni neked?

- Nem, köszönöm - csóválta a fejét. - Itt megvárlak - mutatott a kanapéra.

- Sietek - szökdeltem fel a lépcsőn.

Pillanatok alatt hajtogattam össze azt a néhány felsőt amit elővettem, hogy majd azt húzom fel mára - végül mégsem azok lettek a nyerőek -, aztán visszaraktam őket a gardróbomba és felszenvedve a lábamra az egyik tornacipőmet, már indultam is vissza a nappaliban ücsörgő sráchoz.

- A francba - fordultam meg azonnal, amint eszembe jutott, hogy fent hagytam a táskámat.

Komolyan, Nicole. Kapd össze magad, nem lehetsz ennyire szétszórt! Hát vagy ezek szerint mégis..

- Na mostmár...mehetünk - ugrottam le az utolsó néhány lépcsőfokról.

- Csakis utána Signora /hölgyem/ - intett az ajtó felé.

- Igazán kedves Signore /uram/, de én zárom az ajtót - lóbáltam meg a lakáskulcsot.

- Akkor viszont csak utánam - lépett ki a házból, én pedig nevetve húztam be magam után a bejárati ajtót.

Úgy 10 perccel később aztán már a nagynénémék háza előtt is voltunk, azonban mielőtt bármit is csinálhattam volna, Harry elkapta a kezemet, ezzel megakadályozva, hogy csöngessek. Vagy kopogjak. Vagy bármi ilyesmit csináljak.

- Mi a baj? - fordultam felé azonnal.

- Mi van, ha az unokaöcséd nem fog kedvelni? - húzta el a száját.

Most ugye csak viccel?

- Az kizárt. Damien elég könnyen barátkozik szóval nem hiszem, hogy problémái lennének majd veled - mosolyogtam bíztatóan. - Nem kell félned, nem lesz gond - simítottam meg a felkarját, ezzel is plusz energiát adva neki a mai napra. Merthogy kelleni fog. - Kopoghatok?

Kérdésemet egy kisebb bólintás követte, így aztán kopogtattam a falapon, ami néhány másodperccel később már nyílt is, nagynéném pedig az ég felé meredező hajkoronával állt a küszöb túlfelén.

- Atyaég, mi volt itt? Tornádó söpört végig a lakáson? - tártam szét a kezeimet értetlenül.

- Ne haragudjatok - igazgatta el a haját. - Totál szanaszét vagyok még - lépett arrébb az ajtóból, hogy beljebb mehessünk.

- Moni - szólítottam meg a nőt. - Ő itt Harry - mutattam a mellettem kicsit feszesen álló srácra. Komolyan izgul szegény.

- Harry Styles. Örvendek a találkozásnak - nyújtotta a nagynéném felé illedelmesen a jobbját.

- Monica Wood - fogadta el a kezét fellelkesedve. - Nagyon remélem, hogy kitartó az idegzeted, mert valószínűleg szükséged lesz rá.

- Niniiii - került elő a semmiből az unokaöcsém, egyenesen a nyakamba ugorva.

- Szia Dames - borzoltam össze a haját miután megtaláltam az egyensúlyomat. - Figyelj csak - böktem meg a pocakját. - Nem tudom anyukád mondta-e, de ma nem csak kettecskén leszünk - pillantottam a göndör hajú irányába. - Damien. Ő itt egy jó barátom, Harry. Ma velünk fogja végig bulizni a délelőttöt amíg anyunak dolga van. Okés?

- Szia Harry - integetett az unokatestvérem hevesen.

- Helló Damien. Úgy hallottam van rengeteg nagyon menő játékod - enyhült meg miután Damie kedvesen szólt hozzá.

- Tényleg. Felmegyünk a szobádba és megmutatjuk Harrynek milyen vagány autóid vannak? - csiklandoztam meg az oldalát, majd letettem karjaimból a fiúcskát.

- Igeen - kiáltott örömében. - Kapj el! - nézett fel a göndörre. Szegénynek olyan magasra kellett emelnie a buksiját, majdnem hátra is borult.

- Akkor futás - vette le magáról a cipőjét még mielőtt nekiállt volna szaladni.

- Monic, menj készülődj. Mi jól megleszünk - biccentettem miután Harry elstartolt Damien után. - Most pedig én is felmegyek mielőtt Dames kikészíti a csávót.

- Rendes srác. Szerintem Damie is kedvelni fogja - somolygott. - Niall hogy van?

- Ó, nagyon jól - bólogattam vidáman. - Megyek, mert..

- Igen. Hallottam a sikítást - fordult sarkon, majd beviharzott a fürdőbe, én pedig amilyen sebesen csak tudtam, felrohantam a fiúkhoz.

- Mindenki jól van? - álltam meg lihegve a szoba ajtóban.

- Nini képzeld, Harry a rosszfiú, én meg a rendőr és most üldözőset játszunk - vigyorgott a szőkeség. - Beszállsz te is?

- És én mi legyek? Ellenség vagy csapattárs? - ültem le melléjük a szőnyegre.

- Legyél bűnöző - tapsikolt.

- Rossz kislány? - gurítgattam az egyik autóját, miközben féloldalas pillantást vetettem Harryre. Akinek bizony mosoly ült a szája sarkában. Nyakamat rá, hogy félreértette az előző mondatomat.

- Menj már - löktem meg szórakozottan a göndör vállát akinek ezután nevetés hagyta el a száját.

- Ne haragudj - köszörülte meg a torkát. - Szóval rossz kislány... - bólintott, majd a kezembe nyomott egy másik kisautót - ...ez lesz a bűnöző verdád.

- Köszönöm szépen - vizsgálgattam a játékot. - Rosszfiú - fűztem hozzá az orrom alatt kuncogva.

És igen. Mindketten másra gondoltunk, Damien ezalatt pedig teljesen ártatlanul tologatta tovább az autóit, semmit sem értve abból, hogy ez számunkra miért nevetséges.

Mert az volt.

Csak tudnám, hogy a fenébe lyukadtunk ki itt, mikor csak egy kis játékról volt szó.

Fiatalság, bolondság. Vagy mi a fene..