dear miano ⁽ʰˢ⁾ ✔

°32°

Az asztal fölé görnyedve ellenőriztem át újra és újra a számokat, mert valami még mindig nem stimmelt, de egyszerűen nem jöttem rá, hogy mi és, hogy miért. A ma délelőtti műszak termeléseit kellett átszámolnom és feljegyeznem, hogy biztos minden meglegyen és az összes papíron lévő adat egyezzen, de valami nem volt rendben, ez pedig elég nagy fejtörést okozott számomra. Már sokadjára ütöttem be a számológépbe a mennyiségeket és minden alkalommal ugyanaz jött ki, de az egyáltalán nem egyezett azzal a számmal, mint amit Zack behozott nekem papíron. Hangosan fújtatva dobtam a tollat az asztalra, a teljesen összefirkált lapot indulatosan gyűrtem össze, majd a kukába hajítva azt, nagy lendülettel álltam fel a székről, hogy a kis irodából kimászva, friss levegőt szívhassak.

- Aranyom - csendült egy lelkes hang a bal felemről.

- Mrs. Bates - kúszott azonnal mosoly az ajkaimra amikor felismertem az ötvenes éveiben járó asszonyt. - Nem is tudtam, hogy ma délutános - ültem le mellé az egyik üres kerti székbe.

- Én meg azt nem, hogy ma bent leszel. Ha édesapád mondja, akkor biztosan hozok neked abból a süteményből ami a múltkor annyira ízlett - csípte meg játékosan az arcomat.

- Ó, hát nem kellett volna - nevettem el magam halkan. - De az tény és való, hogy annál finomabbat nem nagyon ettem. Talán amikor kicsi voltam és anya karamellás pudingot főzött és ráöntötte a babapiskótára - tanakodtam el visszagondolva a gyerekkoromra. - Mondjuk akkor még minden édességnek nagyon örültem - ejtettem az ölembe a kezeimet.

- Ez csak természetes. A gyerkőcök imádják a nassolni valót - bólogatott megértően.

- Damien is imádja - kacagtam fel, eltűrve egy hajtincset a fülem mögé.

- Fáradtnak tűnsz - jelentette ki az egyértelműt, mire egy nagyobb sóhaj kíséretében, hátra dőltem a széken.

- Kissé elakadtam a számokkal és már vagy háromnegyed órája próbálom megoldani a problémát, de egyszerűen nem megy - túrtam a fürtjeim közé feszültebben. - Néha már a hajamat tudnám tépni. Utálom, ha valamit nem tudok megcsinálni - fakadtam ki.

- Emberből vagyunk, mindenki ütközhet problémákba - helyezte tenyerét a combomra, majd nyugtatóan simogatni kezdett. - De te egy okos lány vagy. Ha türelmes vagy magadhoz és a munkához amit végzel, akkor sikerülni fog - mosolyodott el. - Lassan vissza kell mennem. Lejár a szünetem - tápászkodott fel.

- Visszakísérem - pattantam fel én is.

- Drágám, ezerszer elmondtam már, hogy tegezz - karolt belém a nő.

- Mindig elfelejtem - szabadkoztam a fejemhez kapva.

- Meddig vagy ma itt? - érdeklődött amikor megálltunk a kis helyiség előtt ahol már vártak rám a papírok és a számok.

- Hatig - feleltem az órámra nézve. - Olyan távolinak tűnik - szörnyűlködtem amikor megláttam, hogy kishíján 3 órát még idebent leszek.

- Hamar elrepül az idő - paskolta meg a vállamat bíztatóan. - Egy óra múlva a kávé automatánál? - mosolygott cinkosan.

- Egy jó kis krémcsokira? - haraptam az ajkamba, mire Mrs. Bates bólintott egyet. - Naná. Ki nem hagynám - kacsintottam behátrálva az irodába. - Addig pedig igyekszem letudni a papírmunkát.

- Sok sikert hozzá - szólt még, mielőtt tovább indult volna.

- Jó munkát - intettem, majd egy mély levegő után, visszahajoltam az asztal fölé, hogy ismét nekiessek a melónak.

Beletelt vagy újabb húsz percembe mire végre rájöttem, hogy mi az oka annak, hogy nem egyeznek a számok. Persze csak azután, hogy rákérdeztem Zacknél, mert a vérnyomásom már kezdte az eget verdesni és muszáj volt segítséget kérnem. A férfi sűrű bocsánatkérések közepette mondta, hogy kivett egy tálcát Damien kedvencéből, hogy hazavigye, de valószínűleg ezt elfelejtette feljegyezni. Szegényhez majdnem hozzávágtam a tollamat mikor meghallottam és felfogtam a dolgokat, de aztán néhány puszit nyomott a hajamba és hozzáfűzte, hogy egy órával korábban hazamehetek, úgyhogy megbocsátottam neki. Igazából nem is haragudtam rá, de néhány pillanatig tényleg elgondolkodtam azon, hogy mit is dobhatnék neki.