dear miano ⁽ʰˢ⁾ ✔

°35°

Nagyjából fél órája ücsörögtünk Harryvel a vendégszobában, amikor úgy döntöttem, hogy ideje lelépni innen egy időre. Untam magam és nem akartam lemenni anyához, meg a fura olasz maffiózó kinézetű pasijához, szóval úgy gondoltam, hogy elviszem a göndört egy sétára. Ő amúgy is napszemüveget akart venni, nekem meg levegőre volt szükségem a házon kívülről.

- Hova mész? - kapta fel a fejét mikor hirtelen felpattantam az ágyról és a kistáskámat felkapva a vállamra, az ajtó felé indultam.

- Megyünk - javítottam ki. - Muszáj lelépnünk innen egy kicsit Haz, nem bírom ezt a légkört. Túl...nyugodt. És láttad, hogy nézett az a faszi anyámra? - intettem a nappali irányába. - A hideg rázott tőlük, pedig marha meleg van..

- Héhéhé - lépett elém másodpercek leforgása alatt. - Itt vagyok, ne foglalkozz velük - fogta kezei közé az arcomat. - Mutasd meg nekem a kedvenc helyeid. Mutass bármit ami eltereli róluk a gondolataid - susogta, nekem pedig nagyot kellett nyelnem. A gyomromban kellemes bizsergést éreztem, a karomon végigjárt a libabőr és hirtelen, mintha megszűnt volna minden gondom. Egy kedves suttogás, egy mély pillantás, a tenyerei az arcomon és már azt sem tudom hol vagyok. Mi történt velem? - Mia - rántott ki a gondolataim közül, én pedig néhányat pislogva hesegettem el minden egyebet amin ráérek később is agyalni.

- Bocsi, elbambultam - csúsztattam kezeimet az övéire. - Nagyjából tizenöt percre innen van egy kis park, kirakódósokkal. Megnézzük? - érdeklődtem mosolyra görbítve az ajkaimat.

- Persze - vágta rá azonnal. - Lehet ott napszemüveget kapni?

- Egészen biztos vagyok benne - kuncogtam fel, majd magam sem tudom miért, de nyomtam egy puszit az arcára mielőtt elléptem volna tőle, hogy elhagyhassam a szobát.

Már majdnem sikerült észrevétlenül elhagynunk a lakást, amikor a furcsa olasz maffiózó megjelent az előszobában és néhányat krákogva, karba tett kezekkel nézett felénk. Tekintete számon kérő volt, gondolom tudni akarta, hogy merre készülünk. Egész testemben megborzongtam és nem a jó értelemben. Ez a faszi nekem nagyon nem szimpatikus és nem azért, mert anyámmal kavar... Magasról teszek rá, hogy a nő kivel szűri össze a levet. Ennek az embernek viszont még az aurájában is volt valami zavaró. A hátam közepére nem kívántam..

- Hova, hova? - kérdezte vagy egy perc néma szemezgetés után.

- El - feleltem tömören, s már nyomtam is le a kilincset, hogy kiléphessek a házból.

- Álljatok csak meg - szólt utánunk dorgáló hangon. Hangosat sóhajtottam és szemforgatva csuktam vissza a bejárót, hogy kérdő tekintettel nézhessek a pasas irányába. - Szóval hova? - ismételte magát.

- Sétálni - vontam vállat. - Megmutatok Harrynek néhány helyet - fűztem még hozzá, hátha a 'sétálni' válaszom nem lett volna elég neki.

- Hétre legyetek itthon. Édesanyád sokat készült a vacsorával - helyezte kezeit csípőjére.

- Ja.. gondolom - motyogtam az orrom alatt.

- Tessék? - vonta fel a szemöldökét.

- Itt leszünk hétre - ígértem meg, majd se szó, se beszéd kisiettem a lakásból, bízva abban, hogy Harry bírja majd tartani velem a tempót. - Minimum tíz perccel hét után kell visszaérnünk... - szólaltam meg kis idő után.

- Mi? Miért? - nyúlt a kezem után értetlenül, majd ujjait az enyémekre kulcsolta, elérve ezzel, hogy végre valahára lassítsak a lépteimen.

- Mert ő nem az apám, hogy dirigáljon nekem - morogtam kelletlenül. - Ez rosszabb, mintha apu hozna haza valakit...

- Már miért? - kérdezősködött tovább. Látszott rajta, hogy nem érti a kiakadásom okát.

- Mert anyámat kábé másfél évente látom, míg aput minden nap. Ha ő felszedne valakit azt mondanám oké, hogy megpróbál anyaként viselkedni, mert az apámmal élek, de ez a pasi... Nekem ne játssza itt az álszentet, hogy aztán az első adandó alkalommal azzal büntessen amivel csak akar - magyaráztam ingerülten, s még az olasz is előjött belőlem, ahogy heves kézmozdulatokkal kísértem a mondandómat.

- Szerintem csak próbál jó pontokat szerezni nálad, ha már az anyádat keféli - mondta ki kertelés nélkül, én pedig döbbenten kaptam fel rá a tekintetemet. Ki ez a fiú és hol az én Harrym? - Elnézést... - sütötte le a szemeit zavartan. - Nem kellett volna így fogalmaznom...

- Hékás - rángattam meg a kezét, hogy felnézzen a járdáról. - Nem baj, hogy ezt mondtad. Csak meglepődtem. Nem vagyok hozzászokva, hogy az én ártatlan tekintetű göndöröm ilyen szavakat használ - kuncogtam egy puszit nyomva a kézfejére közben.

- Leromboltam a benned kialakult ártatlan képet rólam.. - húzta el a száját. - Lou már biztos rég sírva röhögne.

- Tomlinsonnak inkább meg sem kellene szólalnia. Ő meg az ártatlanság olyan, mint az Északi- meg a Déli-sark - forgattam meg a szemeimet látványosan, ezzel előcsalva egy halk kacagást a mellettem sétáló fiúból.

Sokáig sétálgattunk, talán tíz perccel hosszabb volt az út a parkocskáig, s a mellettünk elhaladók azt hihették, hogy két részeg fiatal vagyunk, pedig csak jó kedvünkből adódóan minden apróságon képesek voltunk nevetni. Harry mellett nem lehetett szomorkodni, legalábbis én képtelen voltam rá. Különlegesnek és kiváltságosnak éreztem magam, amiért kitüntetett a figyelmével és törődött velem. Néha úgy éreztem, mintha a mennyből küldték volna őt hozzám. Egy angyalt, akit nem érdemeltem meg.

- Na gyerünk Tündérke, pózolj - kacarászott miközben a szökőkút felé lökdösött. A becenév hallatán levakarhatatlan mosoly ült ki az arcomra, a szívem vagy kétszer gyorsabban vert, mint eddig és éreztem a jóleső libabőrt az alkaromon. Pózoltam, ahogy kérte és szerintem vagy húsz képet is elkattintott egyetlen perc alatt, mikor egy hölgy állt meg mellette és kezdett el neki magyarázni. Hipergyorsan kapcsoltam amikor rájöttem, hogy valószínűleg semmit sem ért a beszédből, majd odarohanva megérdeklődtem a fiatal nőtől, hogy mit szeretne.

- Azt mondja, hogy lefotózna minket, ha szeretnénk - fordítottam le a göndörnek, hogy ő is értse. Harry hevesen bólogatva nyújtotta a telefonját a kedves idegennek, másodpercekkel később pedig már egymás oldalán vigyorogtunk a szökőkút előtt. A fiú aztán kicsit később mögém húzódott, kezeivel átkarolta a derekamat, állát pedig a fejem tetejére biggyesztette. Tenyereimet a kézfejére csúsztattam miközben testemet átjárta a melegség. Nem érdekelt, hogy anyám miatt jöttünk ide. Nem érdekelt az új pasija sem. Harry érdekelt és az, hogy itt van velem és engem ölel úgy, mintha azzal megválthatná a világot.

- Grazie /Köszönjük/ - hálálkodtunk visszavéve a mobilt, amin újabb minimum egy tucat kép várt minket. A hölgy is biztosra ment.

- Na gyere Loknis - ragadtam meg a kezét. - Vegyünk neked egy napszemcsit - húztam a bódék felé, hogy körülnézhessünk.

- Ha látsz valamit ami tetszik akkor szólj - nézett rám komolyan.

- Oké, de miért? - pislogtam értetlenül.

- Mert akkor megveszem neked - felelte egyszerűen, úgy mintha ezt kötelező lett volna tudnom.

- De..

- Nincs de Miano - szólt közbe, mielőtt még szabadkozni kezdtem volna. - Anyának és a nővéremnek is veszek majd valamit, téged sem hagyhatlak ki - magyarázkodott.

- Oké, de... Semmi drágát. Azt nem engedem - figyelmeztettem. - Vegyél nekem egy karkötőt. Szeretem a karkötőket.

- Amit csak szeretnél - húzott magához, s egy apró csókot nyomott a hajamba biztosításképp.

Mivel érdemeltem ki ennek az angyalnak a társaságát?