𝕿𝖍𝖊 𝕻𝖊𝖆𝖗𝖑 𝕸𝖊𝖗𝖒𝖆𝖎𝖉/ 𝕵𝖎𝖐𝖔𝖔𝖐

18.𝖋𝖊𝖏𝖊𝖟𝖊𝖙

A szerencsétlen eset óta eltelt egy hónap. Voltunk varratszedésen is.
Most lent vagyunk a parton, ugyanis úszni készülünk, de most kivételesen nem uszonnyal.
Jungkook azt mondta, hogy szocializálódnom kell, és az lesz az első lépés, hogy emberek közé merészkedek. Nagyon nem volt az ínyemre, de Kookot nehéz lebeszélni bármiről is. Úgyhogy most arra vár, hogy bemenjek a hűvös tengerbe.
- Ha pánikrohamot kapok, akkor leütlek egy serpenyővel, és utána eltemetlek. Bár, ha Jin megtudná, hogy egy serpenyőt használok mások bántásának céljából, akkor félek, hogy szívrohamot kapna és én se maradnék életben.
- Egyszer be kell mutatnod nekem ezt a Jint. Meg akarom köszönni neki, hogy megmentett- örültem, hogy meg akarja ismerni az egyetlen barátomat, Mi-Chan kívül.
- Mit szólnál hozzá, ha szocializálódás helyett elvinnél arra a titkos helyre, amit meg akartál mutatni?
- Jiminie, te mindig tudod, hogy hogyan kell kibújni a dolgok alól. De legyen, menjünk- átmentünk az eldugott partszakasra, majd be is mentünk a vízbe.
- Hidd el Jimin, egy nagyon csodálatos helyet mutatok neked. Garantálom, hogy tetszeni fog.
- Hiszek neked Kook. Nekem minden csodálatos, ha te ott vagy. Ha egyedül vagyok, akkor minden olyan üres.
- Édes vagy picim. Fogd meg a kezem, úgy gyorsabban eljutunk az úticélunkhoz.- és tényleg egy szempillantás alatt megérkeztünk. Az egész hely egy füves rét volt, tele fákkal. A fűben sokféle és sokszínű virággal volt teli a rét. A fák lombjai világoszöld színben pompáztak, és voltak olyan fák, amiken cseresznyevirágok voltak. Olyan mesébeillő volt az egész hely, hogy azt hittem csak kápráznak a szemeim. Az egészet az tette még mesésebbé, hogy szárnyas sellőtündérek jelentek meg. Aprók voltak, a szárnyaik pedig nagyon csillogtak.
- Kook, én még életemben nem láttam ilyen csodálatos helyet. Olyan nyugodt és csendes minden. Megértem, hogy miért szeretsz itt lenni.
- Itt mindig meg tudok nyugodni, és ha esetleg unatkoznék, akkor itt vannak nekem ezek a kis tündérek.
- Egyszer sem láttam itt a víz alatt tündéreket.
- Tudod, ők őrzőtündérek, de még nekem se mondták el, hogy mit védenek- biztos nagyon fontos, és titkos dolgot védhetnek.
- Jungkookie, azért nem mondtuk el még, mert ez legfőképp a párodra tartozik- ezen nagyon meglepődtem. Mi az a dolog, ami rám tartozik? Az örökségemen kívül semmiről sem tudok. Szegény Jungkook elkezdett duzzogni, ugyanis nem szereti, ha őt nem avatják be a dolgokba.
- Ez nem az örökséged része, viszont  megmutatjuk, hogy hol találod azt, ami segíthet annak megtalálásában- elkezdtek a szárnyukkal csapkodni, majd hirtelen a nagy fényáradat után egy kisebb barlang tárult elénk a semmiből- Ide csak ti mehettek be, mi idekint várunk titek és vigyázunk, hogy senki ne jöjjön ide. Ha mégis megjelenik valaki, akkor te, Jimin hallani fogod a jelzésünket- nem igazán értettem, hogy miért csak én fogom hallani, de nem is kérdeztem rá, mert jobban lefoglalt az, hogy mi lehet odabent.
- Gyere Chim, menjünk be- Kook megfogta a kezemet, és behúzott maga után a barlangba.
Érdekes módon nem volt bent sötét , mert az barlang belsejének egésze kristályból volt, így azok űzték el a félelmetes és nyomasztó sötétséget. Ugyanis egy ilyen helyen a sötétség csak ezt válthatja ki belőlünk.
- Soha nem láttam még ennyi kristályt egy helyen- Jungkook ámulattal, és csillogó szemekkel csodálta a világító és csillogó csodákat.
- Én sem, de szerinted mi rejlik itt? Nem tudom elképzelni, hogy mit és miért kell elrejteni egy kristályokkal teli barlangna. Ez olyan abszurd dolog.
- Fogalmam sincs, de ha elkezdjük keresni, akkor megtudjuk- hirtelen megszédültem, ezért a fejemhez kaptam a kezem. Nem szoktam én a semmitől csak úgy megszédülni, úgyhogy biztosan a barlang van rám ilyen hatással.
- Kicsim, mi a baj? Rosszul vagy? Ne menjünk inkább vissza?
- Hirtelen megszédültem, de már el is múlt, nincs semmi baj. Viszont van egy olyan megérzésem, hogy balra kell majd mennünk, mert lesz itt egy elágazás.
- Honnét tudod, hogy lesz itt egy elágazás?
- Csak megérzés. Na gyere, menjünk- talán tíz méter úszás után meg is érkeztünk a nemrég említett elágazáshoz.
- Akkor biztos, hogy balra kell menni? Nehogy eltévedjünk a végén!
- Szívem, csak bízz bennem, rendben?- két praclim közé vettem az arcát, és adtam egy csókot az ajkaira.
- Rendben picim, bízom benned- eresztett meg egy szívdöglesztő félmosolyt. Ha így folytatja, akkor a mosolya fog a sírba vinni, persze jó értelemben. Most én fogtam meg a kezét, és húztam magam után.
Ezen a "folyosón" pirosan világító kristályok voltak, nem úgy, mint eddif, mert az idefele vezető út kristályai kékek voltak.
A végén egy hatalmas vasajtó zárta el előlünk a az uticélunkat. Az ajtón különböző szimbólunok díszelegtek. Kook félve nyitotta ki a hatalmas ajtót, aminek a túloldalán egy hatalmas terem volt, ami majdnem üres volt, csak egy láda volt az egyik sarkában. Ez a terem világító kristályok helyett csupa kő volt, a falon tengeri mohával. Megint volt egy furcs érzésem, de nem tudtam volna megmondani, hogy mi az.
- Szerintem ki kéne nyitnunk a ládát, hogy fény derüljön a benne lapuló titokra- meg is próbáltuk kinyitni, de zárva volt.
- Most komolyan, csak mi lehetünk ilyen szerencsétlenek. Én sehol nem látok egy kulcsot sem- kezdtem el mérgelődni.
- Nyugodj meg, biztosan van itt valami amivel kinyithatjuk a ládát.
- A KŐBEN VAN BENNE, A LÁDA FÖLÖTT. CSAK TE TUDOD KIVENNI ONNÉT. TEDD RÁ A KEZEDET A FALRA, ÉS AKKOR KIEMELKEDIK A KULCS- hallottam meg egy suttogó hangot közvetlen a fülem mellett.
- Kook, te is hallottad ezt a hangot?
- Én semmit sem hallottam, de kétség nélkül furcs ez a hely- végül úgy tettem, ahogy azt a hang mondta, és tényleg kiemelkedett a láda kulcsa a falból- Ezt mégis hogyan csináltad? Nem tudtam, hogy képes vagy varázsolni- párom teljesen le volt döbbenve, amit nem csodálok, hiszen én is sokkos állapotban voltam még.
- Most, hogy a varázslásnál tartunk, amikor betört a fejem, akkor te is be tudtad volna gyógyítani a sebet, ahogyan a lábammal is tetted.
- Tudom, szívem. De abban a pillanatban jobban pánikoltam, mint a lábadnál. Nem biztos, hogy akkor ment volna. Jobbnak láttam inkább kihívni a mentőt.
- Amúgy az a hang mondta, hogy hol találom a kulcsot és, hogy mit csináljak. Én pedig hallgattam rá.
- Nem tudom, hogy milyen hangot hallottál, de köszönjük neki- a kulcsot belehelyeztem a zárba, és egy elforgatás után ki is nyílt.
- Ugyan az a térkép van benne, amit az elsüllyedt hajó titkos reteszében találtam...