𝕿𝖍𝖊 𝕻𝖊𝖆𝖗𝖑 𝕸𝖊𝖗𝖒𝖆𝖎𝖉/ 𝕵𝖎𝖐𝖔𝖔𝖐

24.𝖋𝖊𝖏𝖊𝖟𝖊𝖙

Hát ő biztosan élvezte a kínzásomat, de én már az első csapásnál azt hittem, hogy ott helyben meghalok. Amikor hozzám érintette a bőrrel bevont "botot" olyan fájdalmat éreztem, mint még soha - na jó, az rosszabb volt amikor a horgony felsértette az uszonyomat- olyan volt mintha az egész testemet rázta volna az áram.
Nem tudom, hogy hogyan tudtam ébren maradni ezek után. Most ugyanabban a szobában fekszek mozdulatlanul, amibe behozott.
Sajnos tudom, hogy ez a szemét alak még ennél is sokkal rosszabb dolgokra képes, de legalább annyit megtehetett volna, hogy eloldozza a kezeimet, és leveszi a szememről a kendőt.
Nagyon fusztrál, hogy semmit sem látok és ennek hála a többi érzékem sokkal élesebb lett. 

Ennek köszönhetően meghallottam egy elég halk kopogást. Nem tudtam, hogy ki kopoghat, mert a királyon kívül senkit nem ismerek.
A kint várakozó nem várt sokáig a válaszomra. Őszintén szólva féltem, de nagyon. Ki tudja, hogy megint mit akarnak tenni velem.
Éreztem ahogy lehúzta a szememről a látásomat akadályozó anyagot, majd kiszabadította a  kezeimet is. A csuklómat véresre dörzsölte a vas durva és érdes anyaga, a testem tele volt piros és zöld foltokkal. Hát nem kelthettem túl bizalomgerjesztő látványt.
- Hoztam neked ételt, és vízet. Az étel sajnos csak maradék, de ez is több, mint a semmi- csak ekkor néztem fel a kezeimről. Egy velem egykorú fiú volt előttem, kezében egy tálcával.
- Köszönöm szépen. Tudom, ez most számodra biztosan hülyeségnek fog hangzani, de te nem azért jöttél, hogy bánts, ugye?- ekkor a fiúnak az arcán megjelent egy szomorú mosoly. Egyébként rövid fekete haja vilt, mogyoróbarna szeme és falfehér arca pedig csak gyermekié varázsolta az egész lényét.
- Ne aggódj, én csak ételt hoztam és azért jöttem, hogy leápoljam a sebeidet. Amúgy itt sem lehetnék, szóval megtennéd, hogy erről nem szólsz a királynak?- szegényen megesett a szívem, és amúgy is, ki vagyok én, hogy rosszat tegyek azzal aki kedves velem?
- Megnyugodhatsz, az én részemről ez nem fog kitudódni, viszont akkor jobban járunk, ha nem kezeled le a sebeimet, mert így viszont lebukhatunk...

Körülbelül két bő óra telhetett el, mióta a fiú itt hagyott. Azóta mást sem teszek, csak mozdulatlanul fekszek és nézem a sötétbarna plafont.
Nagyon unatkozom, de még így sem vágyok annak a szemétnek a társaságára.
Nagyon hiányzik Jungkook és anya is. Remélem, hogy legalább Mi-Chaéknak jól megy. Ezek a gondolatok kísértek el az álmok világába - legalábbis kísértek volna el - ha nem hallom meg az ajtó nyitódását.
- Reméltem, hogy fent vagy, ugyanis készülnöd kell a felavatásodra.
- Mégis milyen felavatásra? Ilyenről nem volt szó!
- Drágám, ugye nem gondoltad komolyan, hogy titokban foglak tartani? Bemutatlak, és felavatlak az egész királyság előtt. Mindenki látni fogja, hogy milyen gyönyörű is vagy. És az is kiderül, hogy tényleg termékeny vagy-e, mert ha nem, akkor kivégeztetlek- elfogott a rettegés. Nem szeretnék mindenki előtt meghalni, sőt, egyáltalán nem szeretnék...
- De ezt nem teheted meg velem. Akkor inkább itt tedd meg, ahol nem lát senki.
- Ugyan, tudod, hogy bármit megtehetek. Viszont előre szólok, ha ellenkezni fogsz, akkor annak követkzeményei lesznek, és garantálom, hogy nagyon nem fog tetszeni.
Most pedig kezdj el készülődni. A szekrényben van csipkés-fehér ruha, azt vedd fel. A nyakörvedet le fogom venni és ne próbálj megint megszökni. Ha eszedbe jut bármiféle rossz cselekvés, emlékezz arra amit mondtam- nagyon rossz előérzetem volt, de nem tudtam mit tenni, csak elfogadni, hogy ez lesz a sorsom, ha Kook nem jön értem.
- Legalább a nevedet mond meg, hiszen semmit sem tudok rólad.
- Piciny virágszálam, elég, ha azt mondod, hogy Dohyun, és ennél többet nem is kell tudnod- kinyitotta a szekrényt és kivette a fehér ruhát, amit letett az ágyra.
Elkezdett felém közeledni, amit először nem tudtam mire vélni, de aztán megláttam az egyik kezében béklyóimnak a kulcsát. Kinyitotta a kezeimet fogvatartó vasdarabokat, majd egyből lefogta a végtagjaimat, hogy tényleg esélyem se legyen megszökni. Csak arra nem számított, hogy a lábaimat használva ellene szegülök. Ő ezt egyáltalán nem bírta elviselni, ezért már csak arra eszméltem fel, hogy a fejem oldalra bicsaklik.
Próbáltam visszatartani a fájdalom miatt előjövő könnyeimet, mert nem akartam megadni azt az örömöt ennek a Sátánnak, hogy még egyszer lássan megtörni. Erősnek kell maradnom, csak így élhetem túl azt az időt, amit itt kell töltenem.
Nem számít, hogy mit fog tenni velem, ezt az egyet megigérem magamnak.
Meg is lepődött, hogy nem sírtam el magam, és nem is nagyon tetszett neki, mivel ez az Ördög abban leli örömét, ha szenvedni lát.

- Ha most nem is törsz meg, majd a bemutatásodon meg fogsz. Ez felől semmi kétségem nincs. A népem szereti látni, ha valaki szenved. Olyan élvezettel fogják nézni gyötrődésedet, hogy a végén már csak miattuk is megmutatod a gyenge oldaladat- ez nem normális, komolyan össze kéne kötnöm az apámmal. Biztosan nagyon jól ellennének- Na de most nincs idő a fecsegésre!
Rád adom a ruhádat, és utána mehetünk is. Olyan jól fog állni neked, mintha rád öntötték volna- elengedte a kezeimet amíg felöltöztetett, ezután pedig le is vette rólam a nyakamat szorongató tárgyat. Éreztem a lábaimban az ismerős bizsergető érzést, majd meg is jelent az uszonyom.
- Gyönyörű vagy picinyem. A bőröd akár a porcelán. El sem hiszem, hogy ilyen csodálatos fiú lesz a gyermekeim anyja. Gyere édesem, ideje indulni. Igérem, hogy élvezni fogod- az arcán megjelent a hátborzongató mosolyo, ami a vesztemet jelentette...