𝕿𝖍𝖊 𝕻𝖊𝖆𝖗𝖑 𝕸𝖊𝖗𝖒𝖆𝖎𝖉/ 𝕵𝖎𝖐𝖔𝖔𝖐

7.𝖋𝖊𝖏𝖊𝖟𝖊𝖙

 𝕵𝖚𝖓𝖌𝖐𝖔𝖔𝖐 𝖘𝖟𝖊𝖒𝖘𝖟ö𝖌𝖊

Miután Jimin kiviharzott a házból, a nappalit a csend uralma vette maga alá. És ez a kínos fajta csend volt. Mérges voltam a szüleinkre, nem tudtam elképzelni, hogy hogyan lehetnek ilyen ellenszenvesek. Utána akartam menni, de az unokatestvére megállított.
- Ne menj utána, most egy kis egyedüllétre van szüksége. Ha megnyugodott úgyis visszajön.
Jaeho, te pedig nem vagy példára méltó. A saját fiad itéled el- Su bin nagyon mérges volt, amit meg is értek. Az én szüleim nem mondtak még semmit.
- Anya, apa kérlek mondjatok valamit. Még, ha el is itéltek, nem fog érdekelni- pedig legbelül nem ezt gondoltam, ugyanis nagyon féltem, hogy elveszíthetem őket.
- Fiam, beismerem, hogy kezdetben nagyon nem tetszett az, hogy az emberek érdeklődhetnek a saját nemük iránt is, de mára már más a véleményünk. Nem szeretnénk olyanok lenni veled, mitn Jaeho Jiminnel. És Su Binnek igaza van, Ő nem ezt érdemli. Ő egy csodálatos fiú.
Ettől függetlenül az esküvő meg lesz tartva, ebből nem engedek- hát legalább nem itélnek el.
- Én most elmegyek, és megkeresem Jimint. Ha megtaláltam, akkor hívlak titeket- a többiek bólintottak megértésüket jelezve.
Először a partra mentem le, mert mindig oda megy, ha meg szeretne nyugodni, de nem volt ott.
A part többi részére is elmentem, hátha úgy döntött, hogy körbejárja. 
Mindenhova benéztem. Az éttermekbe és még a vizicsúszdákhoz is, de ott se volt.
Ezek után az volt az ésszerű, hogy elmegyeka hajóroncshoz, amit nemrég találtunk. Láttam rajta, hogy nagyon tetszett neki. Körbeúsztam az egész ahot, az összes kabinba benéztem, és egyikben se volt. Kezdtem kétségbe esni, és még az is az eszembe jutott, hogy elrabolták vagy mrgsérült, és most valahol védtelenül fekszik arra várva, hogy valaki segítsen rajta.
Ezekre a gondolatokra összeszorult a szívem. Egyébként nem is értem magam.
Nem értem, hogy miért csókoltam meg, hiszen nem vagyok belé szerelmes. Oké, aranyos és vonzó srác, de akkor sem kedvelem úgy. 
Eszembe jutott, hogy lehet haza ment, de nem voltam benne biztos, és nem is akartam plusz fölösleges köröket tenni, így inkább hazaindultam, hiszen lehet, hogy már a házban vár.
El is indultam hazafelé, nagy reményeket fűzve az előbbi állításomhoz, de sajnos ez nem következett ben. Ugyanis Jimin nem volt a házban.
- Sajnálom, de sehol nem találtam meg...
- Jaeho, ez is mind miattad van. Ha nem vagy vele ilyen, akkor nem megy el. Most ki tudja, hogy hol van és mit csinálnak vele?- Jimin édesanyja nagyon haragudott a férfire, teljesen érthető okokból.
- Mindenki nyugodjon meg. Ezzel nem megyünk semmire. Lehet, hogy elment a városba vagy az is megeshet, hogy hazament- a húgom szerencsére mindenkit le tudott nyugtatni.

𝕵𝖎𝖒𝖎𝖓 𝖘𝖟𝖊𝖒𝖘𝖟ö𝖌𝖊

Miután Hajun és Jin lekezelte az uszonyomat, feltettem nekik pár kérdést.
- Ha lábakra váltok, akkor azokon is rajta lesz a seb?
- Igen, pont ezért legalább két hétig nem kéne csinálnod semmit, mert a seb felszakadhat. 
- De én nem tudok két hétig egyfolytában csak feküdni- ez egy teljesíthetetlen kérés. 
Még száz könyv se tudna annyira lefoglalni, hogy két hétig csak feküdjek.
- Sajnálom Jimin, de nem nagyon van más választásod- nézett rám szomorúan Jin- 
Akkor valaki legalább elvinne a szobámba? Ott azért mégis kényelmesebb az ágy- Jin felvett a karjaiba, és elúszott velem a szobámig, amiért iszonyú hálás voltam neki.
- Bocsánat, hogy ennyit ugráltatlak, de idehoznád nekem a könyveimet az asztalról? Azokat még nem olvastam ki- mosolyogva bólintott egyet, és miután megkaptam a könyveimet, már ki is ment a szobámból, amit egy kicsit bántam, mert nem ártott volna egy kis társaság. De nem kérhetem tőle, hogy mindig egyen velem itt, hiszen segítenie kell az apukájának.

Már másfél hete itt fekszek a szobámban, azóta meg se mozdúltam. Minden könyvemet kiolvastam, és jobban megismertem Jint is. Nagyon jófej srác, jókat lehet vele beszélgetni.
A szakácsunk sajnos lebetegedett, így Jin főzött mindig nekünk, és azt kell, hogy mondjam, Jin istenien főz.
De mindezek ellenére már hiányzik a családom. Hajun és Jin ma nincsenek a kastélyban, így úgy döntöttem, hogy a figyelmeztetésük ellenére visszamegyek a felszínre. 
Elhagytam a szobámat, majd a kastélyt is, és lassan úszva elindultam. Az út felénél elkezdett fájni az uszonyom. Eleinte nem foglalkoztam vele, de egy idő után ránéztem, és az láttam, hogy a varrás felszakadt. Ez miatt gyorsabb tempóra váltottam, ami nem igazán tett jót. 
Mire felértem, már azt hittem, hogy meghalok a fájdalomtól. Lábakra váltottam, és a szikla alatt hagyott ruháimba öltöztem fel. A lábamon lassan csordogált a vér. Szerencsére nem olyan intenzíven, mint amikor felsértettem. Amilyen gyorsan csak tudtam Jungkook háza felé szaladtam. Amikor odaértem nem tudtam, hogy otthon vannak vagy sem, így az ajtófélfára támaszkodva becsengettem.
Hangos lábdobogásokat hallottam, amiből azt következtettem le, hogy Kook fog nekem ajtót nyitni. És bizony Ő nyitotta ki. A lábaim már nagyon fel akarták adni a szolgálatot, így Kook nyakába borúltam. A gyors renlekszeinek köszönhetően elkapott, mielőtt lerántottam volna magammal, és bevitt a házba.
- Mégis hol voltál Chim? Tudod, hogy mennyire aggódtunk érted? Azt hittük hogy már holtan fekszel valahol- miközben lecseszett, lefektetett a kanapéra. Ekkor látta meg a lábaimat.
- Jézusom, mi történt veled?
- Ez egy hosszú történet. Az a lényeg, hogy miután apám olyan szépen véleménytt nyilvánított rólam, hazamentem. De út közben egy rozsdás horgonynak az éle felsértette elég mélyen az uszonyomat. Otthon az orvosunk lekezelte, és két hétre ágyban fekvésre parancsolt, de ém már nagyon untam magam, és hiányoztatok is, így úgy döntöttem, hogy visszajövök. De idefelé felszakadt a varrás, így ez lett a vége.
- Jimin, én meg tudom gyógyítani a lábad, de előre szólok, hogy a beforrása elég fájdalmas.
- Mióta tudsz te gyógyítani?- senki nem tudott róla, hogy Kook képes gyógyítani, így nagyon meglepődtem.
- Mióta idefent élek, ezért rajtad kívül senki nem tud róla. Akkor megcsináljam?- nekem csak egy bólintásra volt erőm, mert már nagyon elfáradtam. A sebesült lábamra tette a kezét, és miután behunyta a szemeit, a seb el is kezdett beforni. Ami tényleg elég fájdakmas volt, az izmaimat megfeszítve markoltam a kanapéba.
- Engedd el az izmaidat, így nem fog beforrni- torkolt le Kook.
- De nagyon fáj- már a könnyeim is patakokban folytak. Elengedtem az izmaimat, de a sírást nem tudtam abbahagyni. Egy örökkévalóságnak tűnt mire elmúlt a fájdalom.
- Nagyon ügyes voltál Chim, mostmár nincs semmi baj- Kook felvett az ölébe, és átölelt. Fogalmam sincs, hogy miért tette, de nagyon jól esett. A fejemet a nyakhajlatába temettem, és lehunyva a szemeimet szívtam be az illatát.
- Kook... mi van most köztünk?- éreztem, hogy megdermed, majd eltolt egy kicsit magától, hogy lássa az arcomat.
- Jimin, nagyon kedvellek, de nem úgy ahogyan te gondolod. Azt se tudom, hogy miért csókoltalak meg. És amúgysem lenne helyes, mert te el fogod venni a húgomat kevesebb, mint három hét múlva. Ugyanis amíg te nem voltál itt, apád még előreébb hozta az esküvőtöket- egy könnycsepp csordult ki a szememből, amit ezer másik követett. Leugortam az öléből, és felszaladtam a szobánkba. Az ajtót magamra zártam, és a szobában lévő fürdőbe mentem...