𝕿𝖍𝖊 𝕻𝖊𝖆𝖗𝖑 𝕸𝖊𝖗𝖒𝖆𝖎𝖉/ 𝕵𝖎𝖐𝖔𝖔𝖐

22.𝖋𝖊𝖏𝖊𝖟𝖊𝖙

A történtek után soha nem mertem otthon maradni egyedül. Mindenhova mentem Kookal, még az edzőterembe is elkísértem. Aminek ő felettébb örült, mert így mutogathatta nekem a csodás izmait ami persze nekem sem volt ellenemre.
Rá akart venni, hogy edzek vele, de nem járt sikerrel. Elég volt az amit amit apám művelt velem edzés gyanánt. 
Én inkább csak ültem és néztem őt, néha pedig számoltam neki a felüléseket és egyebeket. Nagyon szexi látványt nyújtott, alig bírtam levenni róla a szemeimet.
A mai edzést viszont ki kellett hagynia, ugyanis ma van anyukám születésnapja, amire megmondom őszintén: nem vettünk semmit. Nem tudom, hogy minek örülne. Kicsi koromban mindig rajzokat adtam neki, de ahogy kezdtem felnőni, már nem tudtam neki mit ajándékozni. Néha énekeltem és ezzel le is volt tudva, persze apám ezt soha nem nézte jó szemmel. Utálta, ha énekeltem. Szerinte túl magas hangom van, ami miatt egy egér cincogásához hasonlította. Ezek mindig is nagyon rosszul estek, mert én a legtöbb dolgot a szívemre veszem.
Így ajándék nélkül indultunk el.
- Olyan rossz előérzetem van. Valami történni fog, csak nem tudom, hogy mi- biztosan azzal a két sellővel kapcsolatos akiket a múltkor megláttunk.
- Nyugodj meg kincsem. Nem fog történni semmi- hittem neki, hiszen ki ne hinne a párjának, de bárcsak bíztam volna a megérzésemben.

Hamarosan meg is érkeztünk a déli királysághoz, ahol most minden gyönyörűen fel volt díszítve, hiszen mindenki a királyné születésnapját ünnepelte. Minálunk nem volt szokás ajándékot venni a királyi család ünnepeltjeinek. Azzal, hogy mindenki szépen feldíszítette kívülről a házát, boltjait, ezzel ünnepi hangulatot hozva a királyságra, már elég volt.
- Mindig is csodáltam a déli részt, hogy milyen csodálatos, de persze mi sem vagyunk elhanyagolthatóak.
- Ez így van szívem. De szerintem az egész tenger csodálatos- az őrök beszélgetésünk közben beengedtek minket a kastélyba. Azonnal a nagyterem felé vettük az irányt, mivel onnét hallottuk édesanyám hangját.

~ Pár órával később ~

Kookal elvonultunk a szombámba, mert egy kicsit kettesben akartunk lenni. Bemutattam neki Jint, és szerencsére szimpatikusak egymásnak. Most éppen szerelmem ölében pihentetem a fejemet, és ő a hajamat birizgálja.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahova. Nem konkrétan nyaralásról van szó, de mondjuk egy-két hét távollét jól esne- bevallom, erre már én is gondoltam. De aztán eszembe jutott, hogy Kook bizony híres, és nem biztos, hogy jó ötlet lenne.
- És, ha egy csapat rajongó lerohan minket? Nem szeretném, hogy az egész bujkálnunk kelljen.
- Szívem, az a helyzet, hogy ott fogom hagyni az énekes karrieremet...
- De miért? Hiszen olyan jó hangod van!
- Most, hogy végre megtaláltam azt a személyt, akivel le akarom élni az életemet, szeretnék rá több időt szánni. És nem kitenni az utálkozóknak.
- Oh, és megtudhatom, hogy ki lenne életed szerelme?- vittem egy kis játékot a beszélgetésünkbe.
- Hogyne. Szerintem te is ismered. Szőke haja van, kecses alkata és gyönyörű arca elbűvölő. 
Nagyon érzékeny, ezért mindentől meg akarom védeni. Na?
- Imádlak. Na de, szerintem ezt at egészet még gondold át. Maradj nég egy évet a szakmában, és ha még akkor is ezen az állásponton leszel, akkor hagyd ott.
- Jimin, te mindig tudod, hogy...- nem tudta befejezni, mert hirtelen hangos ordibálást ls dulakodást hallottunk a folyosóról. Túlságosan ismerős volt a két hang.
Először nem jutott eszembe, hogy hol hallottam már, de aztán rájöttem.
- Az apja már halott, az anyjának valahogy sikerült megmenekülnie, de Őt elfogjuk. Nem szabadulhat meg! Ha ez mégis bekövetkezik, akkor a fejedet vetetem!

- Értettem Uram! Úgy hiszem, hogy nem sokáig keresnünk a fiút. Itt vagyunk a szobájánál- a vér is megfagyott az ereimben, és párom karjai is szorosabbak lettek a derekam körül.

- Most mit csináljunk? Nincsen rejtett ajtóm amin ki tudnánk menekülni- próbáltam minél halkabban beszélni, mert nem akartam, hogy meghalljanak. Az a végünket jelentené, bár per pillanat ez sem számít, hiszen sejtik, hogy itt vagyunk a szobában. A halálos ítéletünk alá van írva.

- Bújjunk el a szekrényedben, aztán meglátjuk, hogy mi lesz- szerencsére pont elfértünk a fa tárgyban, ami egyébként csak a helyet foglalta, de most legalább jó hasznát tudom venni.

Lélegzetet visszatartva vártuk, hogy történjen valami, ami pár másodpercen belül be is következett. Egész testemben remegtem. Nem akartam, hogy elvigyenek.

Hallottuk ahogyan az egész szobát felforgatták, és a végére már csak a szekrény maradt.

Egy ideig nem hallottunk semmit, és teljesen idegörlő volt ez csond. Teljesen olyan volt ez az egész, mint egy horror film. A tüdőm sípolt az oxigénhiány miatt, de nem mertem levegőt venni.

Éreztem, hogy Kook is egyre csak fél, ami nem töltött el jó érzéssel. Mi van, ha csak engem hagynak életben és őt megölik? Azt nem élném túl...
Az ajtó lassan és nyikorogva nyitódott ki. A fekete uszonyú sellő volt előttünk, kinek Kook behúzott egyet az arcába, majd a gyomrába is, de sajnos semmit sem ért el vele, legalábbis jót biztosan nem. A férfi jóval erősebb volt a páromnál.
Az ütések felbőszítették a támadónkat, és ennek a levét Jungkook itta meg. A nagy izmokkal rendelkező sellő megragadta a fiú karját, ls tiszta erőből nekihajította a falnak, aminek hangosan koppant páromnak a feje.
Ez miatt nagyon megijedtem, de a gyengeségem és bátortalanságomnak köszönhetően semmit sem tudtam tenni.
- Uram, megvan a fiú. A másik elájult, őt itt hagyjuk?
- Igen, nekünk csak a gyöngyfiú kell, gyorsan hozzátok, sietnünk kell!- próbáltam kirántani a kezemet a sellő vasmarkából, de olyan erősen szorította a csuklómat, hogy majd összeroppantotta.
- Mégis mit akarnak tőlem? ENGEDJENEK EL!- még mindig próbáltam szabadulni, de csak annyit értem vele, hogy a fogvatartóm felkapott a vállára.
- Fogd be a szád, és maradj nyugton, különben nem lesz jó vége! Így sem vagy a legjobb helyzetben- még ez sem tántorított vissza, ugyan úgy ficánkoltam tovább. És ennek is meglett a gyümölcse, mert az egyik mamlasz fejbevágott amitől elkezdett sajogni a fejem.
- Hagyjátok, majd ha megtudja a sorsát, akkor nyugton fog maradni- gonosz mosollyal az arcán nézett rám a "parancsnok", ami miatt most már tényleg megijedtem. Attól is féltem, hogy mi lesz Kookal és, hogy anyának hova sikerült elmenekülnie.