| Megperzselt Jégszív | [BEFEJEZETT]

VIII.

| Az erdő |

Odinnal a fegyvertár felé sétálunk. Sok mindent még nem tudtam meg tőle, csak annyit, hogy mutatni akar nekem ott valamit. A többit majd ott mondja el, így az oda vezető út alatt nem nagyon beszélgetünk. Bár nekem az is elég fura, hogy egy őr sincs itt velünk. Talán végre elkezdett megbízni bennem? Bár erősen kétlem, mivel még mindig elég leereszkedően beszél velem.

Beérve a fegyvertárba meg sem állunk a végéig, ahol balra fordulunk, majd egy szűkebb lehetőségnél jobbra. A folyosó végén egy kisebb szobába érünk. Eléggé el van rejtve, simán elmentem volna a kis beugró mellett. Gondolom ez is a cél vele. A helyiségben található a falra függesztve egy hatalmas arany és feketeszegélyes tükör. Elé lépek és belenézek, azonban a tükörképem és az egész felület különös fényt vet vissza. Hunyorítanom kell, hogy megnézzem jól láttam-e azt a zöldes fénysávot, amely végigsiklott a tükör felületén. Odin végig engem néz. Mikor felé fordulok, félre lép, ezzel feltárva nekem a mögötte rejlő asztalt. A kőépítményen egy üvegburok alatt található egy kulcs. Előbb Odinra pillantok, aki csak egy bólintással jelzi, hogy közelebb mehetek. Ezt követően a tekintetem ismét megtalálja az arany kulcsot. Azt az arany kulcsot.

-Ez az a kulcs, ami bezárva tartja a Tükörvilág felé vezető utat – szólal fel végül.

-És az, ami ki is nyithatja – teszem hozzá.

-Így van – bólint egyet a király.

-És amit még meg kell találnunk – fordítom a fejem Odin felé. Látszólag nem örül annak, hogy ezt kimondtam. Habár ő közölte velünk ezt a tényt. – Ugyanis a múltkor azt állította, hogy ez nem az igazi – megfordulok és nekidőlök a kőasztalnak, majd összefonom a kezem a mellkasom előtt.

-Ebben is igazad van – vallja be nagy nehezen. – Még előttünk áll az, hogy megtaláljuk a kulcsot. Bár az Árnyak valahogy megoldották, hogy átjussanak. Nincsenek sokan, de pont elegen vannak ahhoz, hogy információt szerezzenek. Vagy pedig magukkal vigyenek.

-Hogy lehetséges, hogy máshol jöttek át? – ráncolom fel a homlokom. – Nem csak ez az egy be- és kijárat van? – mutatok a tükörre.

-De – helyesel. – De biztos találtak valami kiskaput. Egy titkos átjárót, amiről mi nem tudunk.

-Heimdall sem látja őket? – döbbenek le. Én eddig azt hallottam, hogy ő mindent is lát. Mindent, ami Asgardban és azon kívül történik. Nincs olyan, ami elkerülné a látómezejét, vagy a figyelmét! Kicsit meglep, hogy átsuhantak mellette.

-Ha olyan titkos az átjáró, hogy én sem tudok róla, akkor azt Heimdall se láthatja – kapom meg a nem túl nyugtató választ. Egy pillanatra elmerengek, a kulcson kezdek el agyalni.

-Hogy találjuk meg a kulcsot? – pillantok vissza a mellettem álló idős férfira.

-A prófécia szerint, a kulcs mindig valahol a Főnix közelében van – meglepetés ül ki az arcomra. – Ebből fogunk kiindulni.

-Nem emlékszem, hogy bármikor is láttam volna a közelemben egy arany kulcsot – nevetek fel keserűen.

-Pedig valahol meg kell lennie. És el kell kezdened gondolkodni, hogy hol futhattál össze ehhez hasonló tárggyal – tart pár másodperc szünetet, hogy fel tudjam dolgozni az információt. – Már, ha menni fog – elkerekedik a szemem arra, amit hozzá tett.

-Meg tudná nekem mondani, hogy miért ilyen lenéző velem szemben? – vonom fel kérdőn az egyik szemöldököm. Meglepem a nem túl kedves kérdésemmel. – Tudtommal én vagyok az, aki megmentheti a maga csodás királyságát, aminek a tetején olyan szívesen ücsörög! Legalábbis maga, királyom – nyomom meg az utolsó szót. – Ezt említette nekem, és ha minden igaz, a prófécia is ezt írja!