| Megperzselt Jégszív | [BEFEJEZETT]

XXXI.

| Valami kurvára nincs rendben! |

-Lóg a könyököd! - Azzal kardjával megüti az alkaromat. Élesen kifújom a levegőt. A torkomon leáramló levegő éget, szívem hevesen ver. Loki is, ahogy én is, verejtékben úszunk, de rajta annyira nem látszik, hogy lassan kipurcan. - Ha szemmel ölni lehetne, már holtan feküdnék a füvön - ravasz mosolyától akaratlanul is felnevetek.

-Próbálok életben maradni! - Hebegem. Támad én pedig kivédem az ütését. Kardjaink egymásénak feszülnek. Karom megremeg az erőfeszítéstől. Ellököm magamtól Lokit, megpördülök és kétszer lesújtok a fegyveremmel.

-Te akartál karddal edzeni - szívja tovább a véremet. Támadok, ő hárít. A lábtechnikát elég hamar sikerült elsajátítanom. A kard plusz súlya és mozgatása okoz jelenleg nehézséget. - Ne úgy gondolj a fegyverre, mint egy plusz teher - kivédem az ütését. - A kard egy veled, a karod meghosszabbítása.

-Jó nehéz a karom! - Lihegem.

-Hozzá kell szoknod - ellép tőlem és leengedi a kardját. Követem a mozdulatait. - Ennyi elég lesz mára. Ne hajtsd túl magad - két órája táncolunk a füvön, a túlhajtás már megvolt. Bár tény, hogy én kértem még egy órát. - Egyébként is lassan indulnunk kell.

-Tudom - visszadugom a kardot a hátamra erősített hüvelybe. Ragaszkodtam hozzá, hogy a kapott páncélomban edzek. Szerettem volna minél hamarabb hozzászokni az érzéshez. Ki akartam tapasztalni, milyen benne mozogni, mennyit enged és mennyire fog vissza. Az erőmet ugyan még nem próbáltam ki benne, de annak is eljön majd az ideje nemsokára.

Visszasétálunk a barlangba. Szinte azonnal elkezdem lehámozni magamról a páncélt. Már fehérneműben megyek a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet. Fehér hajam izzadtan tapad a tarkómra. Muszáj vennem egy zuhanyt, mielőtt elindulunk a palotába. Izmaim sajognak a megerőltetéstől. Loki keze átkulcsolja a derekamat. Csókot lehel nedves nyakamra. Szembe fordulok vele, ő pedig megtámaszkodik a pulton.

-Biztos, hogy menni szeretnél? - Lágy és féltő hangját hallva olvadni kezd a szívem. Tudom, hogy amint belépünk a palotába, ez a Loki, aki eddig itt volt velem a barlangban, eltűnik. Nem fogja nekik megmutatni azt az arcát, amit én láttam ebben a pár napban. Ahogy én is el fogom temetni azt a Destinyt, aki kijött abból a föld alatti lyukból. Az, hogy Loki itt volt mellettem rengeteget segített, de rémálmok nem hagynak nyugodtan. Fáradt vagyok, a testemnek, ahogy a lelkemnek is, időre van még szüksége. Nem fogom hagyni, hogy lássák, hogy megtörtem.

-Igen! - Válaszolom egy kis hezitálást követően. Lehajol, hogy meg tudjon csókolni. Ajka ezt követően a homlokomra téved, majd szemünk összefonódik. - Elmegyek zuhanyozni.

-Rendben!

X

-Kedveseim! - Szalad elénk Frigga, amint átlépünk a palota kapuján. Itt várt bennünket. Átöleli fiát, majd pedig engem is. Tekintete rajtam hosszabban időzik, megakadnak sebhelyes karomon. Fehér, finom anyagú, lágy esésű ruhát választottam. Hiába zavarnak a sebek, nem akarom őket takargatni. Szeretném, ha Odin látná, min mentem keresztül. És hogy tévedett azzal kapcsolatban, hogy nem én vagyok a megfelelő a Főnix erejének őrzésére. - Hogy vagy? - Érdeklődik finoman.

-Jól - hazudom hihető mosolyt erőltetve az arcomra. Látom Frigga szemében, hogy sejt valamit, azonban nem mond semmit. Maga után int bennünket. Lapostalpú szandálom szép ugyan, de irtó kényelmetlen. Meg is fogadtam magamnak, amikor leszálltunk a lovakról és léptem benne kettőt, hogy soha többé nem veszek fel ilyet. Némán követjük Asgard királynőjét.