| Megperzselt Jégszív | [BEFEJEZETT]

XXVI.

| Már megtörtem |

A cellámban ébredek. Fogalmam sincs, mikor vesztettem el az eszméletemet. Hogy a vérveszteség ütött-e ki, vagy a fájó emlékek, esetleg az információ, amit a tudtomra adott. Vagy ezek mind együttesen.

Nem bírok felülni az ágyban. Olyan fájdalmaim vannak, hogy képtelen vagyok megmozdulni. A szememet is több perc elteltével tudom csak kinyitni. De lehet csak órák múltán. Nem érzem már az időt. Nem tudom, hány napja vagyok idelent, hány napja kínoz már az a férfi.

Sikerül megmozdítanom a kezemet. Ujjaimat finoman az orromhoz érintem. A sebem még nem gyógyult be. Kitépte a piercinget az orromból. Ujjbegyem tapintása elindít egy kisebb fájdalom hullámot az orromban és a fejemben. Nevetett, mikor megtette. Élvezte. Élvezettel figyelte a fájdalomtól eltorzult arcomat. Nézte, ahogy az orromból meginduló vér ráfolyik az ajkamra. Belemegy a számba és átszínezi a fogaimat.

Kezem ismét mozdulatba lendül. Lassan, óvatosan. Tenyeremet finoman ráfektetem a combomra. Érzem a kötést rajta. Az a fasz átdöfte a combomat. Nedvességet érzek. Átázott a géz. Nem tudom ki látta el a sebeimet, de azzal nem törődött, hogy lemossa a véremet. Az arcomat, az ajkaimat, mellkasomat, kézfejemet még mindig a rászáradt vérem borítja. Valószínűleg nem hagyták a gyógyítónak, hogy megmosdasson.

Könnycseppem végiggördül az arcomon. Lüktet a combom. Olyan fájdalom járja át a testemet, amit még sohasem éreztem. A vágások körül a bőröm ég, lüktet. De a lelkemben mardosó fájdalom elviselhetetlen. Jobban fáj, mint a testemet borító sebhelyek.

Kezdem azt hinni, hogy itt valami félrement. Odin ennyire kegyetlen és romlott nem lehet, hogy ilyennek vessen alá. Hiszen szereti Thort és Friggát. Valahol mélyen biztos vagyok benne, hogy Lokit is. Nem alakult ki vele jó kapcsolat, de nem tenne ki ilyennek. Biztos vagyok benne, hogy nem ezt parancsolta meg a férfinak. Mióta idekerültem, nem láttam. Nem ellenőrizte a munkáját, nem jött, hogy megkérdezze másképp állok-e a dolgokhoz. Loki nem hagyná, hogy ezt tegye velem. Már ha tudja egyáltalán, hol vagyok és min megyek keresztül.

Loki...

A férfi azt mondta, hogy a párom, hogy egymásnak vagyunk teremtve. A prófécia megírta ezt. Egyikünk sem tudott erről. Loki legalábbis nem adta jelét annak, hogy tudná. Mégis kialakult.

–Nem tudom, hogy te hogy vagy már ezzel az egésszel. Tényleg belezavarodtam. Most is láttam rajtad, hogy nem tetszett, ahogy kimondtam, hogy visszajövök.

-Persze, hogy nem tetszett – csattan fel.

-Miért? – Kérdezem azonnal. – Mond el, miért?

-Mert azt akarom, hogy maradj – emeli fel a hangját. – Hogy velem maradj – teszi hozzá halkan.

Az emlék éles képként vág belém. Nem egyszer éltem már újra ezt a beszélgetést, köszönhetően a férfinak. Fájdalmat keltett bennem. Meg akarta tudni, miképp állok Lokihoz. Sikerült neki. De ezzel a tettével, és azzal, amit a tudtomra adott, engem is ráébresztett valamire.

Loki szeretné, hogy itt maradjak. Hogy vele maradjak. Végre felismertem a mélyen bennem kavargó érzést. Hogy szeretem őt. Hogyha ennek az egésznek vége és ismét erre kér, hogy maradjak, maradni fogok.

-Tudod, mire képes még ez a gép? - Vigyorát látva elfog a rémület, ismét remegni kezdek. - Képes emlékeket törölni.

Nyomás keletkezik a mellkasomban. Nem akarom, hogy törölje az emlékeimet! Azt mondta, meg fogja tenni. Biztos vagyok benne, hogy nem a levegőbe beszél. Élvezi, hogy szenvedek. Meg fogja tenni!