| Megperzselt Jégszív | [BEFEJEZETT]

LI.

| A vőlegényem vagy! | 

Enyhe fejfájás az, amit először érzek. Annyira nem tudom, mi történt velem, hogy csak ezt követően érzem meg a testem többi részét. Szépen sorban. Nyak, váll, érzem, ahogy mellkasom egyenletesen emelkedik majd süllyed. Ujjaimat, lábamat. Lábujjam begörbül a takaró alatt, testemet puha, kényelmes anyag fedi. Már nem a farmer nadrágomban és pulóveremben vagyok.

Szemem megrándul, ahogy próbálom kinyitni, nagy nehezen sikerrel járok. Félhomály uralkodik a helyiségben, mindössze pár gyertya világítja meg a teret. Egy franciaágyban fekszem, mellettem az éjjeliszekrényen két könyv pihen, illetve egy pohár víz. Egy plusz asztal, tele mindenféle üvegcsével, gyógynövényekkel.

Sikerül mozgásra bírnom a felsőtestemet, felülök, hátamat a faháttámlának vetem. Tekintetemet végigjáratom a szobán, minden egyes kis apróságot szemügyre veszek. A kandallóban meleget adó, lobogó tüzet, az egyenetlen sziklás falnál álló könyvespolcokat. A szekrénysort, puha szőnyeget.

A könnyed anyag, mely ajtóként szolgál, meglibben. Egy fekete hajú, kényelmes öltözéket viselő férfi lép be rajta. Arcáról leolvasható, hogy aggódik, óvatosak a léptei, mellyel beljebb lép. A férfit egy szőke hajú nő követi, ruhája kiemeli karcsú alakját, érdeklődve pillant végig rajtam. Kettejük között járatom a tekintetem, várnak valamire.

-Desy? – kérdezi a férfi óvatosan bánva a hangjával. Mintha attól félne, hogy rám ijeszt.

-Igen?

-Tudod, ki vagyok? – Zavart pillantás a válaszom, melyet látva fájdalom suhan át az arcán. A mögötte álló nő egy pillanatra összepréseli a szemhéját. Mintha csodát várnának tőlem. – Loki vagyok. – teszi hozzá.

-Nem – Loki állkapcsa megfeszül, a nő közelebb lép hozzá, tenyerét a hátára fekteti. Vigasztalja? De miért? Lehajtom magamról a takarót, mindketten kíváncsian és aggódva figyelik minden lépésemet. Felállok az ágyról, megkerülöm. Loki szemében könnycseppek gyülekeznek. – A vőlegényem vagy!

A nő ledermed, eltátja a száját. Lokinak egy másodpercébe telik, mire felfogja, mit mondtam és már előttem áll, a karjai közé kap. Átölelem, arcomat a nyakába fúrom, szabadjára engedem könnyeimet.

-Istenem! – leheli Loki a könnyeivel küszködve, rekedt hangon. – El sem tudom hinni, hogy visszakaptalak! – Lábam újra talajt fog, közrefogja könnyáztatta arcomat, csillogó tekintetünk összefonódik.

-Annyira sajnálom – hebegem.

-Ne! Nem kell. Most már minden rendben van!

-De láttam – hangom elcsuklik. Loki zavartan összevonja a szemöldökét, nem tudja, miről beszélek. – Láttam, mi történt, amíg – elakad a szavam. – Amíg nem voltam veled. – Vőlegényem arca ellágyul, fájdalom suhan át gyönyörű szemén. Tehát nem tudta, hogy amíg a fejemben volt, nem csak az emlékeimet hozta vissza, hanem azt is megmutatta nekem, ő mit élt át.

Hogyan élte meg azt, hogy azt hitte, meghaltam a csatában. Hogyan viselkedett, miket tett. Nika mennyit tett érte. Tekintetem megtalálja a gyógyítónőt, aki még mindig a hálószoba bejáratánál álldogál, tátott szájjal és könnyáztatta arccal. Loki felfigyel rá, hogy már nem őt nézem, elenged és félre lép.

Hálás pillantást vetek Lokira. Most kapott vissza, annyi megbeszélni valónk lenne, mégis hagyja, hogy odamenjek Nikához. Barátnőmhöz sietek és szorosan megölelem. Szinte egymagasak vagyunk, ami ezidáig fel sem tűnt. Mélyen beszívom a levegőt, érzem Nika csodálatos, tavaszi virágos rétre emlékeztető illatát.