| Megperzselt Jégszív | [BEFEJEZETT]

XIX.

| Hagysz zuhanni |

Szemeim kipattannak. Asgard cellasorának plafonja néz vissza rám. Remek. Igazából csodálkozom, hogy még élek és nem végeztek ki, mert meg akartam ölni a királyt. Most, hogy újra ébren vagyok, a gyász ismét körbe öleli a szívemet. Könnyeim gyorsan ellepik a szemem, majd meg is szöknek belőle. Pár pillanatra lehunyom a szemeim, hagyom, hogy a sós folyadék végig guruljon az arcomon.

-Jól vagy? – hallom meg Loki aggódó kérdését, mire elfog a düh. Gondolkodás nélkül hirtelen felülök az ágyon, amin eddig feküdtem, majd egy tűzgolyót dobok a hang felé. A köztünk lévő aranyfal felfogja a lövedéket, majd pedig szertefoszlik. Loki felráncolja a homlokát, majd a szemembe néz. – Nyugtass meg, hogy tudtad, hogy van egy fal közöttünk!

-Persze – hazudom, majd visszadőlök az ágyra. Veszek egy mély levegőt, majd megtörlöm a nedves arcom. Loki hümmög egyet, ezek szerint kivette, hogy nem tudtam a falról. -Mióta vagyunk itt?

-Pár órája – válaszolja. – Nemrég keltem én is.

Erre nem válaszolok csak fekszem és bámulom a plafont. Nem tudom elhinni, hogy Ben meghalt. Ráadásul miattam. Szólnom kellett volna neki, mikor lent voltunk múltkor, hogy menjenek el egy kis időre. Összeszorul a szívem. Egyedül maradtam. Se anya, se Ben. Apámról meg ugyebár inkább ne is beszéljünk, eléldegél ő a házában az alkohollal. És ekkor bevillan. Bennek volt felesége és két lánya. Azonnal talpra ugrom és az átlátszó aranyozott sugárfalhoz szaladok. Ököllel rácsapok, mire az ott álló őr felém fordul. Loki érdeklődve néz.

-Beszélnem kell Odinnal! – mondom ellentmondást nem tűrő hangon.

-Nincs súlya a szavaidnak – válaszólja az őr monoton hangon.

-Mi van a lányokkal? – kérdezem szinte már ordítva, szemeimből könnyek potyognak. Már tüzes ököllel csapok a falba. Nem kapok választ, ezért újra és újra a falba ütök. Az erőmnek köszönhetően, így, hogy lángol a kézfejem nem sérül.

-Desy! – Loki már a két cella találkozásánál áll. Hangja aggodalmat tükröz.

-Mi van a lányokkal? – kérdezem, amint abbahagyom a cellafal ütését. Hangom már halkabb, fájdalommal teli. Megfordulok, nekivetem a hátam a falnak, majd lecsúszom a földre. Idegesen beletúrok a hajamba. Szemem sarkából látom, hogy Loki a szomszédos cellában leguggol.

-Milyen lányokról beszélsz, Desy? – kérdezi finoman. Elgondolkodom azon, hogy nem válaszolok neki.

-A bátyámnak van két lánya – nem nézek rá, lehunyt szemekkel beszélek hozzá. Nem válaszol rögtön, de így is tudom, hogy döbbenet ül ki az arcára. És ugyanaz a kérdés fut végig benne, ami bennem. Ha Ben halott, vajon a lányokat is megölték? És ezt követi a többi, rosszabbnál rosszabb gondolat. És a feleségével mi lett? Vagy arra értek haza, hogy apa nincs többé? Mi van, ha a lányok találtak rá a holttestre? Végig pörgetve ezeket a kérdéseket, újra könnyek hagyják el a szemem.

Léptek zaja hangzik fel a folyosó végén, ahogy közeledik úgy lesz egyre hangosabb. Többen jönnek. Lehet csak megvárták, hogy felébredjek, most visznek majd kivégezni. Tök cukik. Loki felegyenesedik és az érkezők irányába fordul. Én azonban ugyanúgy ülök tovább.

-Mi folyik itt, testvér? – kérdezi. Ezek szerint Thor az egyik, aki idetévedt.

-Desyért jöttem – kapja meg a választ a csínytevések istene. Én csak halkan felnevetek.

-Meg fogtok ölni? – fordítom feléjük a fejem. Thorral együtt nyolc őr érkezett. Ez nem túlzás kicsit?

-Nem – válaszolja. Tekintetéből kiolvasom, hogy sajnálja a történteket.