| Megperzselt Jégszív | [BEFEJEZETT]

XVIII.

| Nem lehetek együtt a csínytevések istenével | 

Kiérve a tetőre egy pillanatra összezárom a szemem és elfordítom a fejem az arcomba csapódó esőcseppek miatt. Mikor nagyjából megszokom a szakadó csapadékot, előre fordulok és meglátom, hogy van egy kisebb kupola a palota tetőterén. És alatta ott áll Loki. Hiába van fedett helyen, a csata miatt még mindig csurom víz. A kilátás még így viharos időben is csodálatos. A városra látni, illetve a távolban elnyúlik a szivárvány híd, majd pedig a Bifröszt. Nem időzök tovább, mivel nem akarok jobban elázni, így gyors léptekkel besietek a kupola alá. Kicsavarom fehér hajamból a vizet, majd pedig megigazítom a septum piercingem. Most tűnt csak fel, hogy a csata hevében elfordult benne az ékszer. Lassan Loki mellé lépek, majd ahogy azt ő is teszi, a távolba meredek.

-Miért mentél el? – kérdezem halkan, nyugodt hangon. Egyikünk sem néz a másikra, csak a távolba meredünk. Enyhe szél kap bele a hajunkba, majd halkan a távolban mennydörgés hallatszik. Kezdődik előről a vihar.

-Mert hideg vérrel gyilkoltál – válaszolja ridegen, mire én csodálkozva felé fordulok. – És nem álltál volna le, ha nem szólok rád.

-Most komolyan? – itt már ő is felém fordul, tekintete kérdő. – Pont te mondod ezt nekem? – Loki idegesen felnevet, majd megnyalja ajkait.

-Igen, pont én – hangjából kihallom, hogy felhúztam az előző kérdésemmel. Folytatná, de a szavába vágok:

-Mert nem épp valami hiteles pont tőled hallani ezt – ráncolom fel a homlokom.

-Most mi van veled?

-Megtámadtak minket, megsérültél. Körül vettek minket, és te komolyan azt vártad volna, hogy megkérjem őket, hogy menjenek haza? Vagy hogy bocsánatot kérjek tőlük, miután megütöm őket? – hadarom.

-Nem – rázza meg a fejét. – Nem erről van szó!

-Akkor miről?

-Hogy Odinnak igaza volt! – emeli fel a hangját, ideges és feszült. Lefagyok. Csak nézem a csínytevések istenét, keresem a szavakat.

-Tessék? – ennyit bírok csak kinyögni, azt is nagyon halkan.

-Rossz hatással vagyok rád – mondja ki pár másodperc hallgatás után Loki. Megforgatom a szemem, majd inkább a távolba nézek el. – Figyelj, lehet, hogy te ezt – kezd bele, azonban beléfojtom a szót.

-Rohadj meg, Loki! – vágom az arcába a szavakat ingerülten, majd hátat fordítok neki és elindulok vissza a palotába. Azonban még mielőtt az ajtóhoz érnék, az eltűnik. Felhorkanok, mivel tudom, hogy Loki csinálta. Mikor megfordulok, meglepődöm, ugyanis már mögöttem áll.

-Igaza van – mondja halkan.

-Nincs – ráncolom fel a homlokom. Az eső még mindig szakad, így újra vizesek leszünk. Arcunkon szinte minden második másodpercben lefolyik egy vízcsepp, hajunk ismét csurom víz lesz, ahogy ruhánk is. Sose fogok megszáradni.

-A bálon is durva voltál – kezd bele finoman, mire én csak összepréselem az ajkaim. – Ma pedig nagyon. Nem voltál ilyen!

-Mégis honnan tudod, hogy milyen voltam? – nevetek fel, majd mélyen a szemébe nézek. Egy pillanatra lesüti a tekintetét. Most megfogtam. Amint újra megszólalok, felveszi velem a szemkontaktust. – Nem ismertél azelőtt, hogy idekerültem volna. Lehet, hogy akkor nem égettem el valaki nyakát, vagy gyújtottam fel egy tucat embert. Akkor még nem mertem használni a képességem, féltem tőle!

-Most azt akarod mondani, hogy mi tettünk ilyenné, azzal, hogy megtanítottuk használni az erődet? – kérdezi meglepetten a feketehajú isten. Idegesen félre kapom a fejem, majd vissza rá.