| Megperzselt Jégszív | [BEFEJEZETT]

XIV.

| Szakíts vele |

Még sötétedés előtt lemegyek Lokihoz. A tegnapi kulcsot magamnál tartottam, így most anélkül, hogy meg kellene szereznem, csak szépen besétálok a cellasorra. Azon a bejáraton jövök le, ahol szinte sose áll őr. Félreeső, eldugott bejárat, ami nekünk pont megfelel.

-Nincs még túl korán a látogatáshoz, drágám? – vigyorodik el Loki. Azonban amint meglátja komor arcom, alábbhagy a mosolya. – Mit csináltál? – kérdezi szinte azonnal, mire én vetek rá egy nem túl kedves pillantást.

-Odin nem egyezett bele, hogy velem gyere – azzal a kis kulcsnak csúfolt lapot az érzékelőhöz érintem. A következő pillanatban a minket elválasztó sárgafal eltűnik. – Úgyhogy sietnünk kell!

-Nem – torpan meg Loki, mikor már majdnem kilépett a cellából.

-Ne szórakozz már! – siettetem. – Nem lesz belőle neked bajod. Ígérem!

-Az engem nem érdekel, nekem milyen bajom lesz belőle – meglepettség suhan át az arcomon. – De ha veled megyek, akkor Odin meg fog téged ölni – hallom a hangján, hogy kezd ideges lenni.

-Mi? – rázom meg a fejem. – Dehogy fog – ellenkezem. – Kellek neki! Gyere már.

-Miután beteljesítetted a próféciát, már nem fogsz neki kelleni – megfeszül az állkapcsom, mikor rájövök, hogy igaza van.

-Ha befejeztem, haza megyek! – jelentem ki, ugyanis nem nagyon tudom elhinni, hogy Odin ilyet tenne. Még mindig nem túlzottan szimpatizálok vele, de ilyet csak nem tenne. Elvégre segítettem neki. Miután válaszolok neki, egy pillanatra lesüti a tekintetét. – Ezt ígérte – teszem hozzá.

-Mikor lejöttél hozzám a cellába, a bál után – lépi át a fal határát, majd azon a két lépcsőfokon szépen lesétál. Nyelek egy nagyot és lépek hátra egy lépést. Loki megáll előttem, csak aztán folytatja, hogy a szemébe nézek. – Azért mondtam azt amit, mert Odin ezt akarta hallani – egy másodpercre megáll, látom rajta, hogy habozik. – És azért, mert azt mondta, ha nem löklek el magamtól, akkor miután beteljesül a nekünk kedvező prófécia, meg fog ölni – elkerekedik a szemem és muszáj egy jókora levegőt vennem, hogy lenyugodjak. A kezem ökölbe szorul, amit ő is észlel. – Figyelj – próbálja megfogni a kezem, de elhúzom. – Oké – nyalja meg idegesen a száját. – Csak nem akartam, hogy miattam essen megint bajod.

-Meg tudom védeni magam – jelentem ki határozottan. – Odin ellen még jobban!

-Nem ölheted meg a királyt! – horkan fel, mire elfintorodom, hogy ezt most pont ő mondja. – Jó, ez az én számból nem épp a leghitelesebb. De igaz – ráncolja fel a homlokát.

-Arra nem gondoltál, hogy engem nem érdekel, hogy mit mond Odin? – nevetek fel halkan.

-Maradok – jelenti ki, mire én lehajtom a fejem. – Elkaplak, ha zuhansz – meglepetten a szemébe nézek, mire ő szomorúan elmosolyodik. Akarva, akaratlanul is a báli este jut eszembe, amikor ténylegesen elkapott, amikor zuhantam. - De most maradnom kell - lépés zaja üti meg a fülünket, mire mind a ketten a hang irányába kapjuk a fejünket. Thor.

-Mi tart eddig? – kérdezi türelmetlenül. Loki kérdőn rám kapja a tekintetét.

-Megyünk már – azzal meglököm Lokit, jelezve, hogy jöjjön utánunk.

-Miért szegülsz szembe Odin parancsával? – lép Thor mellé az öccse.

-Jó hatással van rád – válaszolja. Próbálom burkolni a mosolyomat Thor válaszát hallva. Loki meglepetten pillant rá testvérére. Ezt követően Thor halkan hozzá tesz még valamit, amit én nem hallok. Mikor felérünk a földszintre, a palota kijárata felé vesszük az irányt. Nem sokkal később már a szivárványszínben pompázó híd előtt állunk. – Heimdall már vár titeket. Négy órátok van – teszi hozzá.