| Megperzselt Jégszív | [BEFEJEZETT]

XX.

| Kerti törpék és sárkányok |

-Nem láttad Desyt? – állítom meg a folyosón Fandralt. Nem túl biztos járásából azonnal levonom, hogy ivott. Azonban a vérző orrát nem tudom hova tenni.

-De – neveti el magát. Igen, részeg. – Kint van a tetőn – mutat abba az irányba, amerről jött. Mire én meglepetten felvonom a szemöldököm. Desyvel volt? – Vigyél bort – zavartan pillantok rá. – Nagyon szereti – nevet fel ismét, majd tovább indul.

-Basszus – szitkozódom magam elé, majd elindulok a tető felé.

-Ja és vigyázz, gyorsan és erősen üt – kiáltja utánam, mire én csak gyorsabbra veszem a lépteim. Most már legalább tudom, miért vérzik az orra. Le merem fogadni, hogy ismét próbálkozott volna, de Desy nem hagyta neki. Ezek szerint még észnél van, nem itta le annyira magát.

*Destiny szemszöge*

Több óra telt el azóta, hogy eljöttem Odintól. Odin, Odin, Odin. De nem bírom azt a palit. De ő se engem, szóval ez kölcsönös. Bár nem a legjobb, de na. Egyébként nagyon finom borok vannak ám itt. Bor, bor, bor. Finom. Bár kólával jobban szeretem, de azt nem találtam. Kint ülök a tetőn egyedül, és nézem a csodálatos naplementét. Vagyis most már megint egyedül. Egy kis ideig itt volt a szöszke. Izé. Fandral. Iszogatott velem, de mikor bepróbálkozott, bemostam neki egyet. El is kezdett vérezni az orra. Pedig szerintem nem ütöttem nagyot. Bár nem tudom. Lehet az volt.

Hogy miért jöttem ide, és miért iszom ezt a csoda finom bort? A gyász, a fájdalom és a düh miatt. Tudom, tudom. Nem ez a legjobb megoldás és nem is ezt csinálnám egyébként. De hát minden más menekülési opciómnak annyi. Nem mehetek le a bátyám családjához. Pedig most nagy szükségem lenne rájuk, ahogy nekik is rám. Biztos hívnak, de senki sem veszi fel nekik a telefont.

Legördül egy könnycsepp az arcomon, így újra belekortyolok a pohárba.

Igen, szereztem poharat is. Azért annyira nem süllyedek mélyre, hogy az üvegből igyak. Pedig elgondolkoztam rajta. Legalább öt percig keresgéltem a konyhában, már majdnem feladtam. Bár a konyhát több idő volt megtalálni.

A másik menekülési pontom Loki lett volna. De tudjuk, mi történt. El akar lökni magától, haza akar küldeni. Pedig azt hittem, érez valamit. Mert én érzek. Hah. Össze is jött neki, hogy ellökjön magától. Kicsit bánom, hogy úgy nekiestem. Mármint a karddal. Amiket a tetőn mondtam neki, azokat megérdemelte. De csak, mert ő is fájdalmat okozott nekem. Most tényleg nagy szükségem lenne rá. De nincs itt. Nem is tudom jó lenne-e, ha így látna. Azt akarom, hogy itt legyen és megbeszéljük. Vagy nem? Nem tudom, mi lenne a jó. Lehet inkább az, hogy ne legyen itt. Ki kell szellőztetnem a fejem, mielőtt beszélnék vele. Meg nem ártana kijózanodnom sem.

Az a baj, hogy az ital nem megoldás. Addig, amíg hat, könnyebb. Legalábbis ezt érzem, de mégse tudok másra gondolni, csak rájuk. Loki és Ben. Ben és Loki. Ben. Loki. Ha pedig kimegy a bor hatása, újra rossz lesz. Nagyon rossz.

Hallom, hogy kinyílik mögöttem az ajtó, így hátrafordulok. Épp szólnék, hogy Fandral húzz el, mikor meglátom, hogy nem ő jött vissza. Hanem Loki jött ki. Jesszus, annyiszor gondoltam rá, hogy megjelent. Ez para. Inkább iszok még egy kortyot. Vagy kettőt.

-Nem lesz már elég? – kérdezi finoman, miközben helyet foglal mellettem. Ráemelem a tekintetem, mire ő csak szomorkásan elmosolyodik. Úristen, milyen helyes, amikor mosolyog!