| Megperzselt Jégszív | [BEFEJEZETT]

XLIII.

| Ha úgy alakul, meg fogod tudni tenni? |

Éles fájdalom nyilall a vállamba, amint Loki talpa ismét talajt fog. A karjaiban tart, felnyögök a kellemetlen, szinte már égető hullámtól, mely végigjárja a karomat és a mellkasomat. Résnyire sikerül csak kinyitnom a szememet. Alig látok bármit is, de azt érzékelem, hogy minden arany színben pompázik. Újra Asgardban vagyunk.

Sietős lábdobogások, morgások, parancsot kiadó katonák nyomják el az amúgy nyugodt, békés csendet a Bifrösztben. Loki próbál úgy mozogni, hogy ne essünk el és közben a sérült vállamra is igyekszik figyelni. Alig férünk át az aranyozott páncélt viselő katonák között. Nika nevét kiáltja, annak reményében, hogy itt van valahol. Szorosabban ölel a mellkasához.

Sif és Volstagg lemaradnak, segítenek a harcosok eligazításában. Mindannyian arra készülnek, hogy Heimdall segítségével átjussanak Midgárdba.

A kapu ismét életre kel, ahogy Thor is visszaér. Gyorsan felzárkózik mellénk. Loki ismét barátnőm nevét kiáltja bele a tömegbe.

-Biztonságba vittem a családodat - alig jutnak el hozzám a szavai. A vérveszteségtől már szédülök. Loki azon keze, ami a hónom alatt pihen, már csurom vér, fehér harci öltözékemről inkább már ne is beszéljünk. Hallgatásom sokatmondó számukra, mind a ketten rám néznek.

-Tarts még ki egy kicsit - súgja Loki. - Nika! - Sietősebbre veszi a lépteit, majd hirtelen megáll.

-Istenem! - Barátnőm hangja remeg az ijedtségtől. - Tedd le, azonnal meg kell gyógyítanom! - Loki nem száll vele vitába, testvére helyet csinál nekünk a szivárvány hídon. A puha és meleg test helyét, ami eddig óvott és körbe ölelt, most a hideg, kemény híd veszi át. Újabb nyögés hagyja el az ajkaimat, ahogy vállam megfeszül. - Ki kell húznod! - Nika Lokira pillant, majd tekintetünk találkozik.

Egy nem túl régi emlék cikázik végig bennem. Loki arcát fürkészve tudom, hogy ő is pontosan arra gondol, amire én.

A különleges asgardi ruhámra, melyet szintén beborított aznap este a vér.

Az erkélyre, ahol majdnem megcsókolt, ahol visszautasítottam Damian miatt.

A ránk és a népre támadó Árnyakra.

A nyílvesszőre.

Arra, ahogy lezuhantam az erkélyről.

A félresikeredett bálra.

-Mérgezett – mondja döbbenten, azonban kihallom a hangjából az ijedtséget is. – Minél hamarabb ki kell belőled szedni!

-Jó – bólintok, majd azt a kezét, amit fogok lassan és fájdalmasan a vállamra teszem. Loki homlokráncolva a szemembe néz, mire én fájdalmasan elmosolyodom.

-Biztos vagy benne? – Kérdezi.

-Csináld! – Köhögök. Loki idegesen megnyalja a száját, majd úgy helyezkedik, hogy kényelmesen hozzáférjen a vállamhoz. Egyik kezét a vállamon hagyja, míg másikkal megfogja a nyilat. Vesz pár mély levegőt, én pedig lehunyom a szemem. Keze, amivel a vállam fogja, véres lesz.

–Sajnálom – súgja, majd egy hirtelen mozdulattal kirántja a nyilat. Felkiáltok a fájdalomtól.

-Az Árnyak valamiért nem csípik a vállamat - nyögöm. Loki ajka lágy, szomorú mosolyra húzódik. Keze megtalálja az enyémet, gyengéden megszorítja.

-Ez ugyanaz a vállad? - Kérdezi Nika félelemmel a hangjában. Válaszul csak hümmögni tudok. Barátnőm és párom tekintete összefonódik. - Baszki.