| Megperzselt Jégszív | [BEFEJEZETT]

XV.

| Megöltem |

*Loki szemszöge*

-Ne! – állok fel, ugyanis a földre esve érkezem vissza Asgardra. Aggódva nézem, ahogy a kapu bezárul, majd Heimdall felé fordulok. – Vissza kell hoznod!

-Mégis mit képzeltetek? – rivall rám Odin. Ekkor tűnik csak fel, hogy ő, Thor és még öt másik katona is itt várt ránk. Elfog a düh, amiért nem cselekszik annak érdekében, hogy visszahozza Desyt.

-Heimdall, hozd vissza! – pillantok az emelvényen álló sötétbőrű férfira.

-Nem parancsolsz neki – sétál közelebb hozzám Odin. Lassan felé fordítom a fejem, miközben állkapcsom megfeszül. – Megvan?

-Egyáltalán nem érdekel, hogy túléli-e? – nevetek fel keserűen. – Ő kell ahhoz, hogy megmentse a seggedet! Te pedig ott hagyod azzal az Árnnyal?

-Rátok találtak? – kérdezi meglepetten Thor.

-Igen – pillantok inkább rá, mivel Odinra egyszerűen nem bírok ránézni. – Nem magamnak lőttem szét a vállam – amint kimondom az utolsó szavakat éles fájdalom nyilall belém. Az idegességtől és az adrenalintól el is felejtettem, hogy megsebeztek. Addig nem is éreztem a fájdalmat, míg rá nem vezettem magam. – Hozd vissza! – nézek vissza Odinra, tekintetemmel, ha tudnék, már rég megöltem volna.

-Atyám, igaza van – áll mellém Thor.

-Lássátok el – szól hátra a király a katonáknak. Idegesen összevonom a szemöldököm és fújtatok is egyet. Azonban még mielőtt mögém érnének, egy hirtelen ötlettől vezérelve megpróbálok felszaladni az emelvényre, hogy beindítsam a Bifrösztöt. Nem járok sikerrel, ugyanis a katonák még azelőtt megragadják a kezem, hogy hozzá bírtam volna érni a palloshoz. Meglepettségemre Heimdall nem próbált meg visszatartani, hagyta volna. Próbálok kiszabadulni az őrök fogása alól, de alulmaradok. Levezetnek a lépcsőkről és Odin felé fordítanak. – Aztán vigyétek vissza! – teszi hozzá Odin, közben majd szétrobban a feje, olyannyira ideges. Arckifejezését látva halvány, de annál önelégültebb mosoly ül ki az arcomra.

-Atyám, mi lesz Desyvel? – lép mellénk Thor.

-Ha túléli, úgyis szól majd Heimdallnak – válaszol Odin, mire ismét elfog a düh. Lenézek a markomba, amelyben benne van a kulcs.

-Parancsolj! – köpöm neki a szavakat, majd elédobom a kulcsot. Pattan párat az aranyszínű padlózaton, majd Odin csizmájának ütközve megáll.

*Destiny szemszöge*

Kivédem az következő ütését, majd rákontrázok. Azonban ő is elég ügyes, így nem találom el. Megpróbálom oldalba rúgni, de elkapja a lábamat és ahogy csavar rajta egyet, megpördülök, majd pedig el is dob. Nekiesek a falnak, ami tele van csövekkel. A földre érve szinte minden levegő kipréselődik a tüdőmből, így szaporábban kezdem visszavenni. Mikor az Árny elindul felém, felé lövök egy tűzgolyót. Az első elől kitér, de a következő kettőre nem számít. Egyik az oldalát égeti meg, míg a másik a mellkasát találja el. Mivel az utóbbitól lángra lobban a felsője és ismét elkezd olvadni a maszkja, ezeket kapálózva és sietve le is veszi magáról. Előbb a fekete felsőt dobja el messzire, majd a maszkot kapja le magáról. Mindkettő ruhadarab tovább ég a földön. Időközben nehezen felállok, ugyanis a becsapódástól iszonyúan fáj a hátam. Mikor ismét ránézek, lefagyok. Arca jobb oldala kicsit megégett, de így is tisztán kivehető a férfi arca.

-Damian? – kérdezem ledöbbenve, miközben könnyek gyülekeznek a szememben. Az előttem álló férfi elvigyorodik, majd vesz egy mély levegőt.