Túl a csúcson - Az új generáció

2. Fejezet - Luckas Leclerc

Luckas Leclerc (2047. szeptember közepe)

Hónapok teltek el, mióta édesapám és Lewis is ajánlatot tettek nekem. Szeptember közepét írtunk és a szobámban voltam. Édesapám Landoval volt Maranelloban a cégnél. Clairi a középiskolában, Nick pedig általános iskolában volt. Hallottam, hogy lentről becsukódik nagy lendülettel a bejárati ajtó.
- Luck itthon vagy?
- Megyek! – kiabáltam és lefutottam a lépcsőn majd a konyhába igyekeztem ahonnét zajt hallottam
- Ideadnád a szalámikat? – kérdezte édesanyám
- Persze. – nyomtam a kezébe három rudat
- Ettél ma? – kérdezte, miközben megmosta a kezét a csapnál
- Tejberizst. – válaszoltam és nekitámaszkodtam a pultnak
- Attól nem fogsz elhízni. – nevetett fel – Minden rendben? – simított végig az arcomon
- Össze vagyok zavarodva. – vallottam be neki
- Beszéljünk róla? – kérdezte lágyan
- Félek, hogy ki fogsz akadni.
- Ha csak nem nagymamát csináltál belőlem, akkor biztos nem.
- Tanjával már egy hónapja szakítottunk. – világosítottam fel – Nekem nem való a tartós kapcsolat.
- Sajnálom szívem.
- Megcsalt. – húztam meg a vállam – Összeszűrte a levet az egyik egyetemista társával. – vázoltam fel a tényeket.
- Miért nem mondtad? – érdeklődte
- Nem tartottam fontosnak. – válaszoltam, miközben a hűtőhöz mentem. – Visszatérek a megszokott életmódomhoz. – Kivettem belőle egy dobozos narancslevet, amit egy lendülettel megittam és a dobozt kidobtam a kukába.
- Gyere szívem. – fogta meg a kezem és a nappaliba vezetett.

Leültünk a kanapéra egymással szemben és türelmesen rám emelte a tekintetét. Várta, hogy beszéljek és kiöntsem neki a szívem, mint mindig. Nagyon szerettem édesanyámat, mivel mindent meg tudtam vele beszélni. Hiába éreztem néha azt, hogy elhanyagol és a kedvence az öcsém, mikor velem volt ezt sosem éreztette. Őszintén belegondolva igyekezett megtartani az egyensúlyt a gyerekei között és Nick ezt sokszor kihasználta. Tudta mikor van rá szükségünk, hogy az anyai gondoskodásából részesüljünk. A kicsapongó életstílusomat sem ítélte el, amely abban nyilvánult meg, hogy hosszabb ideig nem maradok meg egy lány mellett sem. Az egyéjszakás kalandokat jobban protezsáltam a hosszú távúak mellett. Tanjával is azért próbáltam meg, mert érdekes személyiségnek tartottam. Két hónapig voltam együtt vele, ami nálam rekordnak számít. Nagy levegőt vettem és belekezdtem a mondandómba, ami hónapok óta foglalkoztat:
- Pár hónappal ezelőtt kaptam egy ajánlatot a következő szezonra a Forma 1-ben. Nagyon elbizonytalanodtam ezzel kapcsolatban. – vallottam be
- Tudom, apád tett neked ajánlatot. Nem akarod elfogadni? – kérdezte lágyan
- Nemcsak apa. – túrtam bele a hajamba és a szemébe néztem – Lewis is. – közöltem vele a vállamat nyomó súly eredetét.
- Sejtettem, hogy ez lesz. – húzta meg a száját elgondolkodva – És jutottál valamire?
- Elbizonytalanodtam. Kevés huszonegy éves pilóta mondhatja el magáról, hogy két élmezőnybeli csapat is érdeklődik iránta. Két éve versenyzek a Forma 1-ben. Megtanultam kezelni a pletykákat. Már az újságírók is egyre kevésbé hasonlítanak apához és elismerik a tehetségem. A Mercedes egy külön világ, ami az ismeretlent hordozza magával. A Scuderia Ferrarit pedig ismerem. – öntöttem szavakba a gondolataimat
- Tudok neked valamiben segíteni kicsikém? – simított végig a vállamon
- Nem tudom mi tévő legyek. Apának hamarosan választ kell adnom és félek meghozni ezt a döntést. Hiszen az egész karrieremre kihathat és a családra is.
- Mi támogatni fogunk akármilyen döntést hozol. – nézett rám lágyan
- Apa is? – tettem fel a nagy kérdést, amire láttam, hogy gondolkodóba esett
- Apád nagyon szeret téged és mindig melletted állt. A Scuderia Ferrari a második családja. Tizennyolc éve dolgozik a cégnél. Mindig is szívügyének fogja tekinteni a csapatot. Beszéltél vele erről?
- Nem. – húztam meg a szám
- Szerintem pedig kellene. Hidd el, ha nyugodt hangvételben vázolod fel neki, akkor nem fog kiakadni!
- Mit kell velem megbeszélni? – lépett be édesapám a nappaliba
- Apa! – emeltem rá meglepetten a tekintetem
- Nem úgy volt, hogy délután érkezel? – fordult felé édesanyám és lágyan megcsókolta
Édesapám leült az egyik fotelba.
- Megbeszéltük a jövő évi fejlesztéseket és kiadtam a feladatait a szerelőknek. Lannel úgy gondoltuk, hogy a korábbi géppel jövünk.
- Char hova rakjam ezt? – lépett be keresztapám a nappaliba – Sziasztok! – köszönt mosolyogva
- Leraknád a dolgozószobába? – fordult a legjobb barátja felé
- Persze. – vitt egy nagy dobozt az említett szobába – Hogy vagy kölyök? – borzolta össze a hajam, miután visszajött a nappaliba.
- Zavartan. – vallottam be
Tudtam, hogy kár menekülnöm a döntés meghozatala elől.
- Látom fontos családi kupaktanács van. Magatokra is hagylak benneteket. Haza hozzam Nicket a suliból? – érdeklődte
- Maradnál te is? – fordultam felé
- Rosszat sejtek, de ha így gondolod akkor maradhatok. – ült le a másik fotelba
- Nekem hoztad a papírokat? – kérdezte édesanyám apámtól
- Igen.
- Megyek átnézem őket. – állt fel a kanapéról
Megfogtam a csuklóját és kétségbeesetten ránéztem.
- Jól van. – ült vissza mellém és végigsimított a hátamon megnyugtatásképpen
- Talán meghoztad a döntést fiam? – kérdezte édesapám pár perccel később, hogy megtörje a beálló csendet.
- Elbizonytalanodtam. – húztam meg a szám
- Megértem, ha tartasz a pletykáktól, de ahogy korábban is mondtam nem azért ajánlottunk neked ülést a Ferrarinál mert a fiam vagy, hanem mert tehetséges. A vezetőség jutott erre a döntésre. Én csak tolmácsoltam a kérésüket.
- Tudom. – túrtam bele a hajamba – A sajtó mindig árgus szemekkel kísérte minden lépésemet ehhez már hozzászoktam. Én nem te vagyok. Megkomolyodtam már annyira, hogy felfogjam a dolgok jelentőségét és ez egy hatalmas lehetőség. – hallgattam el
- Érzem, hogy jön a de szó. – nézett rám lágyan
- Igen. – emeltem a tekintetem az ugyanolyan zöldesbarna tekintetébe, mint az enyém – Kaptam még egy ajánlatot Silverstoneban. – kezdtem bele
- Lewis. – vágta rá keresztapám
- Pontosan. – fordultam felé meglepetten
- Sejtettem, hogy komoly szándékkal ült le veled beszélni. – tette hozzá a keresztapám
- Nekem miért nem szóltál róla? – érdeklődte édesapám keresztapámtól
- Luck sara ezt veled megbeszélni. Részleteket én sem tudok. – felelte neki határozottan
- Mit ajánlott? – kíváncsiskodott
- 5,5 millió dolláros éves fizetés. Két éves fix szerződés, szolgálati autó. Saját új tréner, akit én választok. Albérlet Monte – Carloban és Brackleyben. Különböző szponzor ajánlatok. – soroltam fel nekik nagy vonalakban
- Remek ajánlat. – húzta meg a száját elgondolkodva majd rám emelte a tekintetét – Sejtettem, hogy eljön ez a pillanat. Tárgyaltunk a vezetőséggel ebben a pár napban a szerződéseddel kapcsolatban. Arra a megállapodásra jutottunk, hogy 5 millió dolláros éves fizetést tudunk neked biztosítani. A két évet mi is tudjuk tartani és a teljesítményedtől függően hosszabbítanánk. A szolgálati járművet szintén felajánljuk, de az albérlet az necces dolog. Maranelloban ott vannak a vadonatúj pilótaszállások. Minden mást mi is tudunk finanszírozni számodra, ha elköltöznél tőlünk. – vázolta fel nyugodt hangnemben a tényeket.
- Nem rossz. – túrtam bele a hajamba
- Ajánlhatok valamit? – kíváncsiskodott Lan
- Persze. – vágta rá édesapám
- Hívjuk fel Lewist!
- Segítene a döntésben Luck? – érdeklődte apám
- Lehet.
- Felhívom. – vette elő a telefonját a zsebéből és a névjegyzékből kikereste a másik csapatfőnök számát. Pár csörgés után beleszólt a telefonba.
- Helló Char! Helyzet?
- Szia Lewis! Monte – Carloban vagy?
- Igen. Holnap repülök Brackleybe. Miért?
- Átjönnél hozzánk?
- Fél óra és ott vagyok.
- Megnézném a szerződést.
- Figyelj, az egészet neked nem mutathatom meg. A fiaddal szabad csak a részletekről tárgyalnom. Te a Scuderia Ferrari csapatfőnöke vagy. Tisztában vagy vele, hogy olyan részletek is vannak a szerződésben, amit más csapatok nem tudhatnak. Hiába a fiadról van szó. – magyarázta
- Tudom. A főbb pontjait megmutathatod nem?
- Azt igen. – válaszolta
- Remek. Megtennéd, hogy elhozod?
- Talán döntésre jutott a fiad?
- A mai nap folyamán kiderül. – emelte rám kimérten a tekintetét
- Szuper! Fél óra és ott vagyok.
- Várunk. Csáó!
- Helló!