Túl a csúcson - Az új generáció

45. Fejezet - Emma Norris

Emma Norris (2053. november eleje)

A színpad függönyének takarásában állva végigsimítottam a tüll és sifon anyagú térd alá érő ruhámon, aminek a színe fekete volt. Remekül közvetítette a lelkivilágomat, ami már két és fél hónapja a csontjaimba és a húsomba marta magát. Próbáltam erősnek mutatni magam a külvilág számára, azonban a körülöttem élők tudták, hogy egy idegroncs vagyok. Egy olyan nő lettem, aki az elmúlt két és fél hónapban nem tudott szívből jövően mosolyogni, akit nem tudtak kizökkenteni a letargikus állapotból augusztus közepétől fogva. Attól a bizonyos reggeltől kezdve, mikor tudatosult bennem, hogy mi történt velem.

A Dancing Storm táborban az utolsó éjszaka ginát vagyis GHB-t kevertek az italomba négy – öt cseppet, ami elég volt ahhoz, hogy cselekvőképtelenné váljak. Nem is sejtettem, hogy a volt középiskolai osztálytársnőm ilyet tesz velem és összefog az exemmel és annak a nővérével. Nem tudtam, hogy tizenöt éves kora óta szerelmes volt Liambe és már alakulóban volt köztük valami majd jöttem én és engem választott négy évvel ezelőtt. Ahogy hozzám ért akkor este, belülről ordítottam és visszakozni próbáltam minden sejtemmel, azonban a testem megadta magát. Később megtudtam, hogy csak azért nem létesített velem szexuális kapcsolatot, mert eszméletem vesztettem, de így is megalázott. A testemen foltok éktelenkedtek és az érintésének nyomát a lelkem magába itta. Úgy éreztem többször, hogy nincs tovább, hogy nem akarom magam így érezni. Mégis a féltés jobban munkálkodott bennem, mint bármilyen más fajta érzés. Féltettem azt a személyt, akit az életemnél is jobban szeretek Philip Gerardot. Így ellöktem magamtól, abban bízva, hogy nem tudja meg mi történt velem, mert attól tartottam, hogy elveszti a fejét és valami meggondolatlant tesz azzal a három személlyel, akik a szakadékba löktek. Nem akartam magammal rántani a mélybe, így eltaszítottam. Úgy gondoltam, hogy jobb lesz neki nélkülem. Hiába mondták a körülöttem élők, hogy ez nem megoldás. Én mégsem láttam mást. Visszaköltöztem a szüleimhez Luck és Nick segítségével. Írtam egy sablonos búcsúlevelet Philnek, amellyel lezártam a kapcsolatunkat. Tudom, hogy ez nem volt szép tőlem, de nem bírtam a szemébe nézni annak a személynek, aki a világot jelenti számomra. Elengedtem, mert szeretem és úgy gondoltam jobb lesz neki nélkülem. Spában, mikor láttam a TV képernyőjén keresztül, hogy beleszáguld a gumifalba és nem válaszol a rádióüzenetekre elborult az agyam. Bezárkóztam a fürdőbe és pengével végighasítottam a lábaimon. Nick törte rám az ajtót és kórházba vitt. Poszttraumás stressz szindrómával vagyis PTSD-vel diagnosztizáltak, amire gyógyszereket kaptam. Huszonnégy órában felügyelték minden lépésemet. Elzártak minden szúró, vágó eszközt, gyógyszereket, alkoholt. Mindent, amivel kárt tudnák okozni magamnak. Édesapám és édesanyám töltötte velem a legtöbb időt Nickkel. Nem tudtam mást elviselni a környezetemben. A kirendelt nővéreket mindig kijátszottam és bezárkóztam. Nem fogadtam el a segítséget és nem láttam be, hogy ezzel mindenkit magammal rántok.

A szüleim próbálták erősnek mutatni magukat és támogattak. Hiába nem értettek egyet a döntésemmel, amivel idegroncs lettem. Mindenki mondta, hogy el kell neki mondanom, hogy mi történt én viszont visszakoztam. Luckas két hónap után teljesen kiakadt és az mondta, majd én elmondom.
- Ha elmondasz neki bármit is soha többé nem állok veled szóba. Megszűntél számomra létezni!
- Emma ez nem megoldás! El kell neki mondanod! – próbált győzködni
- Nem érted, hogy féltem! – kiabáltam önkívületi állapotban – Attól tartok, hogy valami meggondolatlant tenne, ha megtudná. – tört ki belőlem a sírás, így Nickolas a karjaiba vont
- Ha azt akarod nem mondunk neki semmit. – simított végig a hátamon a fiatalabbik Leclerc – Minden rendbe fog jönni.
- Nem tudok neked olyat ígérni, amivel ártasz saját magadnak. – morogta dühösen Luck
- Jobb lesz így neki. – motyogtam
- Hallod magad? Hányszor kell még kórházba kerülnöd? – kérdezte idegesen
- Többet nem fogok. – suttogtam
- Begyógyszerezés, vagdosás mi jöhet még? Mindenki azon van, hogy jobban légy, de te olyan makacs vagy, hogy nem látod be, hogy neked rá van szükséged! Ahogy neki is rád!
- Nincsen rám szüksége! Jobb neki nélkülem! – néztem határozottan a szemébe, ami a megtörtségtől árulkodtak. – Nem fogom egy olyan dologba belerángatni, amivel árthat magának.
- Tudod Emma a családod, a barátaid mindent megtettek érted ez alatt a két hónap alatt. Nem volt teher, hogy vigyázzunk rád, mert szeretünk. De én már nem bírom azt nézni, hogy mindenkit magaddal rántasz. Néztél rá mostanság a szüleidre? Mindketten kétségbe vannak esve. Nem fogadod el a tanácsukat és elutasítasz minden segítséget. Nem mellékesen az az ember, akit úgy szeretsz lehúzta a karrierjét a WC-n, mert nem tud tiszta fejjel gondolkodni.
- Egy eltiltás és utána egy verseny kihagyás betegség miatt nem a világ vége. – motyogtam lehajtott fejjel
- Betegség? – horkantott fel – Bárcsak az lett volna. Egy influenzából könnyen ki lehet gyógyulni, de a szívfájdalom okozta alkoholizmusból kevésbé.
- Luckas! – emelte rá kimérten az öcse a tekintetét – Ne!
- Tudnia kell Nickolas! Már nem érdekel milyen lavinát okozok vele. Már úgyis mindegy! Philip kisétált Suzukában a Red Bull Motor Homeból és azt mondta illuminált állapotban Maxnak, hogy értesítse a szerződése felbontásáról.
- Nem. Ilyet nem tenne. – próbáltam a mondataimmal meggyőzni saját magam
- De igen. Emlékszel arra, amikor apád helyett én vittelek próbára? – érdeklődte
Lágyan bólintottam, mire az emlékképek megelevenedtek előttem.