A név az csak egy bélyeg, amivel beazonosítanak minket Leclerc, Norris, Ocon, Sainz, Ricciardo, Vettel és még sorolhatnám. Híres emberek család nevei, akik az életükben egy új szakaszba értek. De mi lesz azután, ha a mindennapokat más váltja fel?
A...
A szobámban az utolsó simításokat végeztem el az év végi bálra készülődve. A hajamat kivasaltam, ahogy Dante kérte és egy laza sminkkel emeltem ki a vonásaimat. Végigsimítottam a zöld koktél ruhámon és a szekrényemből kivettem egy fekete hosszú ujjú bolerót, hogy ne fázzak. 2048. június 19 – hez képest az éjszakák még picit hűvösek voltak, így elkelt a ruhadarab, amit bármikor le tudtam venni, ha melegem volt. Az asztalomhoz léptem, amire nemrég raktam ki egy újabb dupla képkeretet. Kezembe vettem és végigsimítottam az üvegen. Elmerengtem a képeken és végigsimítottam Dante arcán, miközben egy halvány mosoly jelent meg az arcomon, eszembe jutott, hogy aznap hívott el a bálba.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egy átlagos pénteki napom volt a középiskolában. Ezen a napon és szerdánként jöttek be az iskolába az egyéni tanrendű tanulók, így Dante is, aki csak havi szinten jelent meg az iskolában. Nem tudott mindennap járni iskolába már tizedik osztályos kora óta a MotoGP-s karrierje miatt. Kezdetben furcsa volt, hogy nem járunk mindennap együtt suliba és nem ő a padtársam, de idővel megszoktam. Az utolsó évben pedig már Nickkel az öccsémmel és Emmával a legjobb barátnőmmel jártam iskolába. A versenyeim és a fellépéseim miatt elég sokszor én is kimaradtam az iskolából, de édesapám hallani sem akart róla, hogy heti kétszer járjak. Azzal indokolta, hogy nem mutatna jól az egyetemi felvételimen. Hiába maradoztam ki heteket az iskolából összefüggően. Szerencsére a sok hiányzásom ellenére nem kellett plusz vizsgát tennem, mivel a jegyeim kiemelkedőek voltak és az iskola kifejezetten támogatta a versenyekre járó tanulóit, akik emelt sportszakon tanultak. Májusban kaptam meg az értesítést, hogy felvételt nyertem a sikeres előfelvételi vizsgámnak köszönhetően a Monte – Carlo – i egyetemre Testnevelés és Sport szakra. Az egyetemen úgy gondoltam, hogy a sportpszichológia mellett elvégzek egy koreográfusi képzést is a művészeti szakon, amelyre engedélyt kaptam az egyetemtől.
Ötödik órám után éppen a szekrényemből pakoltam be a könyveimet a táskámba, mikor mellettem valaki nagy lendülettel neki dőlt a szekrénynek. Összerezzentem a zajra és a kezemet ütésre emeltem, ahogy a hátamon végigsimított, de megfogta a csuklómat. A személy felé fordultam és a hirtelen támadt dühöm abban a szempillantásban elillant. - Nem órád lenne? – fordultam felé mosolyogva - A tanár elküldte korábban az anyagot, így csak leadtam a házi dolgozatot. – túrt bele a fekete hajába, ami így szanaszéjjel kezdett állni. - Ne rontsd már el! – igazítottam meg a haját - Talán adjak hajzselét is? – nevetett fel - Lehet nem ártana. Elrontottad. – húztam meg a szám és a rakoncátlan tincseit próbáltam megregulázni. - Jaj manó! – sóhajtott egy hatalmasat majd kinyitotta a számzáras szekrényét és felém tartott egy tubust. A kezembe vettem és nyomtam a tenyerembe egy adag zselét majd visszaadtam neki. Lejjebb hajolt, hogy könnyedén beállíthassam a haját. Aprólékos mozdulatokkal a tincseit az eredeti állapotba állítottam, mielőtt összeborzolta volna. - Tökéletes. – mosolyogtam rá és finoman végigsimítottam az arcán - Nélküled nem mennék semmire. – kacsintott rám - Tudom. – vigyorogtam rá - Ebéd együtt? - Menza koszt? - Dehogy. – legyintett – Pizzázó? - Bűnbe csábítasz Dante? – vigyorogtam rá - Nem eléggé Clairita. – hajolt közel a fülemhez, amitől borsódzni kezdett a hátam majd megpuszilta a nyakhajlatom lágyan, mire a gyomrom bukfencezett egyet és a szívem a torkomban kezdett dobogni. - Játszadozni akarsz? – suttogtam - Tudod, hogy szeretek. – puszilta meg az arcom - Komolyan mondom nem vagytok komplettek. – hallottam meg az öcsém hangját a jobb oldalamról - Én sem értem, de az ő dolguk. – tűnt fel mögüle Emma - Ti ezt nem értitek. – húztam meg a szám - Már sok hónapja nem értjük. Nem igaz Em? – fordult a lány felé, akit éppen a barátja csókolt szenvedélyesen. – Már megint. – morogta az orra alatt - Mi baj? – kérdeztem tőle halkan - Nem látod? – mutatott a háta mögé Ekkor pillantottam meg, ahogy Emma éppen a barátjával Jasonnel csókolózott, akit az év elején ismert meg. - Az ő dolga. – húztam meg a vállam - Eléggé egymásra vannak kattanva. – jegyezte meg félhangosan Dante - Ugye? – kérdezte tőle Nick - Pasik. – legyintettem - Feljössz hozzám? – hallottuk Jason kérdését Emma felé - Ahogy megbeszéltük. Ráérek holnap délutánig. - Szüleid? – simított végig a hátán - Apa Maranelloban egyeztet és szombat este jön haza. Anya meg Milánóban van. - Szuper. – csókolta meg – Haza kísérjelek? - Mivel jöttél? - Kocsi. Mi mással szépségem? - Egyértelmű. Falaztok akkor nekem? – fordult Nick felé - Jó ötlet? – kérdezett vissza - Máskor is megtettétek. – nézett rá kérlelőn Emma - Apa nem nézné jó szemmel. – húzta meg a száját Nick - Maranelloban van, ahogy anya is. – csúszott ki a számon - Akkor no para, nem? – villantotta Nickre a fogsorát Jason - Végülis. – húzta meg unottan a vállát - Köszönöm. – puszilta arcon Emma – Ti se köptök be ugye? – nézett Dantéra és rám - Nem az én dolgom. – húzta meg a száját Dante - Te életed kis csaj. – egészítettem ki - Köszi. Vasárnap találkozunk a családi ebéden. Sziasztok! - Sziasztok! – köszönt el Jason - Helló! – fogott vele kezet Dante - Sziasztok! – intettem feléjük - Csá! – nyögte Nick majd nézte, ahogy kézen fogva kisétálnak az iskola kapuján – Hú, de gyűlölőm ezt a csávót. - Osztálytársunk volt általánosban. – húztam meg a szám - Bukott? – kérdezte meglepetten Dante - Igen, nem adta be időben a kérvényt. Évet kellett ismételnie a hiányzásai miatt, de nem csapták ki, mert atlétika bajnok. – válaszoltam - Nem félted Emmát? – kíváncsiskodott Dan - Az ő dolga, hogy kivel fekszik le. – húztam meg a vállam - Jól sejtettem akkor. – morogta Nick - Neked meg mi bajod? Talán féltékeny vagy? – löktem oldalba - Én, féltékeny? Madárnak nézel Clairi? - Az öcsémnek, aki nem jellemzően rá ideges. – jegyeztem meg - Ha meglátom ezt a bájgúnárt bevernék neki. - Ismerős érzés. – fűzte hozzá Dante - Neked kivel van bajod? – érdeklődtem lágyan - Csak volt manó. - Egy a különbség, hogy te meg is tetted. – nézett rá határozottan Nick - Az igaz. - Ezt nem értem. – húztam meg a szám - Jobb is. – válaszolta egyszerre a két srác - Pasik. – morogtam az orrom alatt. Kivettem a táskám majd elindultam az iskola kapuja felé - Nem jöttök? – fordultam vissza - Átugrom Jaredékhez. – felelte Nick - Rendben. Dan? - Megyek. Jó légy kölyök. – öklözött vele - Ti is. – intett
