Túl a csúcson - Az új generáció

29. Fejezet - Nickolas Leclerc

Nickolas Leclerc (2052. augusztus közepe nyári szünet)

A nyár minidig is a kedvenc évszakaim közé tartozott. Lehet azért, mert télen születtem és imádtam a forróságot. A 2052-es esztendő sok változást hozott az életemben. Idővel kezdtem visszatalálni a régi énemhez, amely a rég múlt homályába veszett. Állandó feszélyezettség tombolt bennem, amivel nem tudtam mit kezdeni, azonban, ahogy rátaláltam az igazi szenvedélyemre minden újra kitisztult. A szezont a Formula 2-es kategóriában kezdtem el, amely jobban feküdt számomra az autók gyorsasága miatt. A menedzserem jelezte felém, hogyha úgy gondolom a 2053-as szezont a királykategóriában kezdhettem az Alfa Romeonál, de én erről hallani se akartam. Az én szívem egy másik ritmust vert, amely nem a formula autók köré orientálódott. Nekem a GT kategória jelentette azt a feltöltődést, amit másnak a formula. Ott éreztem magam otthon, úgy, hogy igazán élek. Július végén az egyik teszt során, ahová édesapám is elkísért az unszolásomra új kapu nyílt meg előttem, amin kész voltam belépni. Antonio Parini, aki a Scuderia Italy tulajdonosa és csapatfőnöke egy szerződést ajánlott számomra a Mugellóban eltöltött teszt hétvége során. Másik kategória, de ugyanaz a cél, a világbajnoki cím. Édesapám először húzta a száját, de ahogy meglátott az autóval körözni és mint volt mérnök és egykori versenyző gondolkodóba esett a teljesítményem láttán. Ő is látta azt, amit éreztem, hogy igazán élek és színültig telítődők pozitív energiával az utcai versenyautót vezetve. Közösen átrágtuk a szerződésem és titokban aláírtam két évre a Scuderia Italyhoz, amit nyilvánosságra szeptember végén fognak hozni. Édesapám úgy gondolta az lesz a legjobb és így az átigazolások közepette sem fog akkora port kavarni a kategóriaváltásom. Mindenki azt várná, hogy aláírok az Alfa Romeonak és idővel én is egy top csapatban fogok versenyezni a Forma 1 kötelékében. Az olasz sajtó arról fantáziálgatott, hogy a bátyámmal fogok idővel egy csapatban versenyezni, mivel a Scuderia Ferrari Akadémia növendékei közé tartoztam. Viszont keresztülhúztam a számításaikat. Miután aláírtam a csapatnak a lelkem is megnyugodott és kiegyensúlyozottabbnak éreztem magam. Lekerült rólam a nyomás, hogy nem tudok megfelelni a körülöttem élőknek és csalódást okozok nekik. Az elmúlt pár évben rengeteg borsot törtem a családom orra alá, amik a dühkitöréseimben nyilvánultak meg. Olyan embereket bántottam magam körül, akiket nem állt szándékomban. Köztük az egyik legjobb barátomat Emma Norrist, akinek mindig belekötöttem a viselkedésébe. Zavart keltett bennem a pörgése és az egész lénye, amit nem tudtam hova tenni. Pár mondatával kihozott a sodromból. Féltettem Emmát, mivel a középiskola ideje alatt sorra hozta a rossz döntéseket a magánélete terén. A karrierje terén viszont mindig világos célok lebegtek a szeme előtt, ami engem nagyon zavart. Én sosem láttam ennyire tisztán a dolgokat és nem álltam ki az álmaim mellett. Pedig tizennégy éves koromtól kezdve tudtam, hogy a GT kategória az én világom, de féltem szembe menni a szüleim akaratával, mivel úgy gondoltam ők a Forma 1-et akarják. Ebben az évben viszont szembesültem vele, hogy ők csak azt akarják, hogy boldog legyek. Ha az a formula kategória, akkor amellett állnak ki mellettem, ha más akkor abban fognak támogatni. A felismerés letaglózott és egy hatalmas pofonnal ért fel az élettől, amit úgy érzem megérdemeltem. Megvilágosodtam és a körülöttem lévő történéseket is tiszta fejjel láttam. Egyik legelső dolgom az volt, hogy bocsánatot kértem Emmától. Rengeteg módon bántottam a szavaimmal a kétségeim miatt. Őt okoltam olyan dolgok miatt is, amikhez semmi köze nem volt. Őt tartottam hibásnak azért, hogy nem tudok tisztán gondolkodni. Pedig ő csak barátként állt mellettem és támogatni akart a céljaim elérése érdekében. Helyette én belé rúgtam és a szavaimmal megbántottam a nálam pár hónappal fiatalabb lányt, akire a húgomként tekintettem. A veszekedéseinktől voltak hangosak a családi rendezvények. Őrjöngtem, mint egy vadállat, amit a gondoskodása, figyelme váltott ki belőlem. Úgy éreztem nincsen senkire sem szükségem, főleg rá. Édesanyám márciusban ultimátum elé állított, ami felnyitotta a szemem. Leült velem beszélgetni egy durva családi veszekedés után és ezzel a káoszból rendet teremtett a fejemben.