Túl a csúcson - Az új generáció

40. Fejezet - Clairita Leclerc

Clairita Leclerc (2053. augusztus 9. Az esküvő napja)

Gyerekkorom óta erről a napról álmodoztam, mint sok kislány. Gyönyörű hófehér ruha, egy csodálatos férfi, aki az oltárnál vár rám, akihez édesapám vezet. A legjobb barátnőm áll mellettem tanúként, miközben a bátyám és az öcsém óvó pillantásokkal vigyázza a lépteimet édesapámmal együtt. Édesanyám arcán az örömkönnyek megcsillannak és őszinte szívből jövő mosollyal néz rám, miközben édesapám kezét szorítja a padsorok között. Mindent elterveztem, a ruhám, a tanúm, a koszorúslányokat. Csak egy fontos személlyel kislányként nem számoltam Dante Oconnal. Ő lett az a férfi, aki a világot jelenti számomra. Hatéves koromban egy pillanat erejéig megfordult a fejemben, hogy én Dantét akarom a férjemnek, mivel ő a legjobb barátom és teljes szívemből szeretem. Azonban ezeket a gondolatokat elhessegettem és elűztem. Mélyen elástam őket. Még 2048-ban sem gondoltam, hogy valaha ez az álmom valóra válik, ám tévedni emberi dolog és ezzel a legboldogabb nővé váltam a földkerekségen. Ma kimondom a bűvös szót és Clairita Sofia Isabella Ginevra Leclerc átalakul Clairita Sofia Isabella Ginevra Oconná. Ő lesz Mr. Ocon én pedig Mrs. Ocon. Az életünknek egy új korszaka kezdődik, amelyen immár hivatalosan sem fogjuk elengedni egymás kezét.

A tekintetem a felakasztott tüll menyasszonyi ruhára emeltem, amelynek csipkézett felső részén a gyöngyök megcsillantak. V alakú kivágása tökéletesen emelte ki a domborulataimat, amikor felpróbáltam a számomra varrt ruhát, amit Luckas keresztanyja Jemma készített számomra. Az uszálya levehető volt, így nem kellett attól tartanom, hogy a táncban akadályozni fog a háromméteres anyag. Az egész az én elképzeléseim alapján készült és Jemma most sem hazudtolta meg magát. Egy csodát tervezett és készíttetett számomra. Első látásra szerelmes lettem belé. Az egyszerűségébe, ami a sifon tüll anyag kombinációjából származott a szoknyarészen. A káprázatos, aprólékos kövekkel kirakott csipke felsőrészig, ami a tüll anyagra lett felvarrva. A csipkevirágok a szoknyaalján is megtalálhatók voltak és a közepükben a kövek szikráztak, ahogy a fény rájuk vetült.

A hajam lágy loknikban borult végig a hátamon és megmozdultak, ahogy a ruha felé sétáltam. Megálltam mellette és végigsimítottam az anyagon ragyogó mosollyal. Hátrapillantottam a rózsaszín köntösömben, ami alatt csak fehérneműt viseltem. Emma és édesanyám mosolyogtak rám az ajtóból. Emma elővette a telefonját és készített rólam egy képet.
- Csodálatos vagy. – vigyorgott rám a barátnőm
- Te mit éreztél, mikor az esküvőd napja volt? – fogtam meg édesanyám kezét
- Eszméletlenül ideges voltam. – szorította meg a kezem – A hasamban lévő pillangók vadul repdestek és azt hittem menten elájulok, de amikor megpillantottam apádat. Tudtam, hogy nem is lehetnék jobb helyen és úgy éreztem én vagyok a legszerencsésebb nő a földön, ahogy kimondtuk egymás szemébe nézve az igent. Ugye tudod, hogy szeret Dante?
- Minden sejtemmel. – hajtottam le mosolyogva a fejem – Ahogy én is őt. – emeltem fel
- Akkor ne várassuk meg. Édesapád már lerágta a körmeit. – nevette el magát
- Szerintem Luck idegesebb. – kontrázott rá Emma
- Jól vagytok srácok? – hallottam meg keresztanyám hangját – Penelope pofozd fel Nickolast mert menten elájul! – nevette el magát
- Anya nem kell a dráma! – kacagott az ajtó túloldalán – Roberto vidd ki a friss levegőre Luckast, mert hófehér!
- Jól vagy? – hallottam keresztapám kérdését
- Alig aludtam valamit. – nyögte édesapám
- Átérzem tesó. – szólalt meg
- Bent vannak? – hallottam keresztanyám kérdését
- Már vagy egy órája. – hebegte édesapám
- Vidámság! Lássam a mosolyokat, hiszen ez egy boldog nap! – töltötte meg a csilingelő hangja a másik szobát. Keresztanyám most sem hazudtolta meg magát, de mi mást várunk Vita Cluchertől?
- Vita, idegesebb vagyok, mint a saját esküvőmkor. – fújta ki édesapám a levegőt
- Mindjárt segítek nekik, ahogy ismerem a barátnőm, már kétszer elbőgte a sminkjét, míg a lányát öltöztette. Jól vagy Char? Char? – kérdezgette – Soso! – kiáltotta
- Apa! – nyitottam ki az ajtót, ami a nappaliba vezetett. Ki akartam menni, de Vita az utamat állta – Jól van? – kérdeztem kétségbeesetten
- Nem igaz, hogy még nem vagy kész! – fordult felém az öcsém
- Amso gyere már ki! – kiáltotta Enzo
Édesanyám gyors lépésekben utat tört és édesapám elé guggolt
- Mély levegő. – szorította meg a kezét – Ne kapkod!
- Basszus mindjárt hányok. – nyögte Luckas és a mosdóba futott
- Jézusom. – tette csípőre a kezét Emma – Nick te bírod? – emelte rá a tekintetét
- Jobban, mint ők. Unom a fejem. Nővérkém a ruha nem terem rád. – vigyorgott rám
- Via megtennéd? – emelte édesanyám a tekintetét a legjobb barátnőjére
- Persze. Sipirc befelé! Penny, Roberto tartsátok a frontot, mert a Leclerc srácok kidőltek és ma férjhez kell adnunk egy gyönyörű menyasszonyt!
- Okés anya. – vigyorgott rá Penelope Vita lánya
- Gyere Nick igyunk egyet. – nyúlt egy feles pohárért Roberto
- Toti csak módjával. – tette a vállára a kezét Enzo Vita férje
- Nem kell félteni. Anya, nem kellene készülnötök, mert a művésznő még köntösben van. – vigyorgott rám az unokaöcsém
- Nehogy berúgjatok. – forgattam meg a szemeim
- Most ne foglalkozz velük! – terelt vissza Vita a szobába
- De jó, hogy nekem nincs fiú testvérem. – nyúlt a fogasért Emma és Vita kezébe adta majd becsukta az ajtót
- Készen állsz drágám? – mosolygott rám keresztanyám
- Amennyire ebben a helyzetben lehet.
- Zárj ki mindent és csak magadra koncentrálj most! Meglátnak és minden feszültség elszáll. Édesanyád helyre rakja apádat, keresztapád a bátyádat. Penny tartja a frontot, Toti pedig kézben tartja Nicket. Már csak te hiányzol kedvesem. – összegezte az eseményeket
- Köntösben akarsz férjhez menni vagy ebben a csodában? – mosolygott rám Emma
- Szerintem egyértelmű. – nevettem el magam
- Akkor ruha le! – adta ki az utasítást keresztanyám