Túl a csúcson - Az új generáció

48. Fejezet - Luckas Leclerc

Luckas Leclerc (2054. február)

Maranello. Az olasz város gyerekkorom óta szerves részét képezi az életemnek. Még igazán fel se fogtam a körülöttem lévő történéseket és az emlékezetem sem tehető túlságosan maradandónak, amikor először jártam a városban. Imádtam a nagyszüleimet, akiknél az iskola időben rengeteg nyári szünetet töltöttem egészen tizenhat éves koromig, míg nagyapám Raffael Clucher élt. Hetvenhárom éves volt, mikor eltávozott a köreinkből és sosem hagyta el a derűlátása. Mindig Luckának szólított és ezzel még jobban közelebb éreztem magamhoz. Mikor meghalt egy világ dőlt bennem össze hiszen semmi jelét nem adta annak, hogy beteg lenne. Csak az történt, hogy egyik este álomra hajtotta a fejét és másnap már nem kelt fel. Ő volt az, aki meglátta bennem azt az embert, akivé válni akartam. De a halála egy olyan törést hozott bennem létre, hogy magamnak sem akartam bevallani, hogy mélyen eltemettem a személyiségemnek ezt a részét a külvilág felé. Gondoskodó, szeretetteljes, önfeláldozó, lojális, érzékeny, romantikus. A személyiségemből bizonyos tulajdonságokat elnyomtam. Igaz a számomra közelálló személyek megtapasztalhattak belőle szeleteket, de nagyon sokszor felvettem az álarcom főként a lányokkal szemben. Nem engedtem igazán közel magamhoz az ellenkező nem képviselőit. Kivételt képezett ez alól három személy, főként az édesanyám. Ő látta azt, amit mások nem és segített felépíteni a személyiségem abban az időben. Sosem firtatta, hogy miért így viselkedek. Mindig azt nézte, hogy nekem mi a legjobb és ha én szívtipróként éreztem magam jól, akkor nem gátolt meg benne. Igaz kezdetben neki is okoztam álmatlan éjszakákat néhány húzásommal, de neki az volt a fő, hogy boldog legyek és jól érezzem magam a bőrömben. Nekem pedig így volt jó. Kieresztettem a felesleges gőzt, miközben próbáltam mindig fair lenni a lányokkal szemben, mivel mindig közöltem velük a szándékaimat. Féltem a csalódástól, hogy hasonló cipőbe kerülök, mint régen édesapám vagy keresztapám vagy éppen az egyik legjobb barátom Philip, aki egy végeláthatatlan ördögi fogaskerékben tengődött 2051-ig. Bizonyos szintig magamra öltöttem egy szerepet, ami idővel része lett a személyiségemnek. Így lettem nőcsábász, bohókás, forrófejű, karrierista. Valamely események, helyzetek viszont megkövetelték, hogy kibújjak a csigaházamból. A családomért tűzön, vízen keresztül tudtam gázolni. Bárkit képes lettem volna eltaposni, ha egy rossz szóval is illették volna őket. Hű lettem minden tekintetben, ahogy idősödtem a becenevemhez. Crush. Bárkin képes voltam keresztülgázolni a karrierem kezdetén. A bizonyítási vágy mindig erősen munkálkodott bennem, főleg a külvilág felé, akik apám mini klónjának neveztek gyerekkoromban. Idővel ez a bélyeg kezdett halványodni, azonban, ahogy magamra öltöttem 2048-ban a Ferrari overált huszonegy évesen, a sajtó minduntalan visszatért ehhez a megnevezéshez. Tudtam, hogy nehéz lesz ezt levetkőznöm, de mindig azt mondogattam magamnak, hogy: Ami nem öl meg, az megerősít! Úgy voltam vele, ha külsőleg hasonlítok édesapámra, akkor belsőleg legyek az ellentéte. Charles Leclerc sosem lázadt a társadalmilag elvárt normák ellen. Ő sosem kezdett több lánnyal és egyiknek sem mondta, hogy Adj nekem egy éjszakát! Nem bántam semmit, amit az életem során tettem. Kezdetben fura volt a kicsapongó élet, de ahogy belekóstoltam megtetszett. Lando a keresztapám a tavaly előtti szezon közepén egyszer megkérdezte tőlem, hogy készen állok-e arra, hogy a személyiségem másik fele is kibontakozzon. Értetlenül meredtem rá, de ő volt a másik olyan ember, aki teljesen belátott az álarcom mögé. Nem gondolod, hogy szükséged lenne rá? Válaszképpen csak a fejem ráztam, de ő csak annyit mondott, Nehogy késő legyen kölyök. Nem érdekelt a sajtó, hogy egy olyan képet festett le rólam, hogy szoknyapecér vagyok. Hogy buliból áll az életem és nem tartok semmitől és senkitől. Luckas Leclerc nem Charles Leclerc. – mondta egyszer az egyik Forma 1-es sportriporter: Külsőleg hasonlítanak egymásra, hiszen apja fia. Mindegyiküknek a vérében van a versenyzés, de el kell engedni az összehasonlításokat. Két különböző személyiségű pilótáról beszélünk. Az egyikük legenda volt a maga idejében. A másikuk egy áldozatára lecsapó párduc. A tehetség a DNS-ükbe van kódolva. Engedjük el, hogy Ferrari, de legfőképp a Leclerc nevet. 2022-től a Ferrari olyan dominanciát mutatott az autósport történelmében, aminek nincs párja. Tizenöt bajnoki cím és tizenhat konstruktőri cím birtokosai lettek egymást követő években. Az akkori párosuk a Scuderia Ferrari két legtehetségesebb pilótája. Charles olyan mérföldkövet lépett át, amit lehet, hogy sose senki nem tud túlszárnyalni. Ez nem azt jelenti, hogy ő a legtehetségesebb pilóta a Forma 1 történelmében. Ne felejtsük el, hogy a sportnak több legendás alakja volt! Vegyük például Ayrton Sennát, aki háromszoros világbajnok. Senki nem kérdőjelezné meg a tehetségét vagy Alain Prostét, Jackie Stewartét. Kevesebb világbajnoki címmel rendelkeznek és együtt hárman adják ki Charles világbajnoki trófeáinak számát. Mégsem mondja azt senki, hogy Senna nyomába sem ér Leclercnek. Mindegyikük egy legenda volt és senki nem mondana mást. A mostani Forma 1-es generáció futamai kiélezettebbek a szabályozások miatt. Kiemelkedő tehetségek és néhányuk már világbajnokságot is nyert. Pár év múlva biztosan azt fogjuk mondani, hogy legendák voltak, mikor már kiöregedtek a versenyzésből. Nem hiába kápráztatnak el minket hétről hétre. A jövő legendái versenyeznek most a Forma 1-ben és minden korszaknak meg vannak a maga hősei. Luckas Leclerc nem Charles Leclerc, ahogy Damon Hill sem volt azonos Graham Hillel.