Túl a csúcson - Az új generáció

39. Fejezet - Philip Gerard

A rész 18+-os jelenetet tartalmaz

Philip Gerard (2053. június)

Reggel, ahogy felébredtem hiányérzetem támadt. A kezemmel a jobb oldalam felé tapogattam, de csak az összegyűrt takarót találtam. Nehézkesen kinyitottam a szemem és hirtelen mellkason ütött a felismerés, hogy nem Monte – Carlóban vagyok a lakásomban. Kellett pár másodperc, hogy észhez térjek és tudatosítsam magamban, hogy Rouenben vagyok a gyerekkori szobámban, a szüleim lakásában. Tegnap érkeztem repülővel, mivel megígértem a szüleimnek, hogy segítek nekik a házassági évfordulójukra tervezett parti megszervezésében. Emma ma érkezik meg az esti géppel, mivel az egyetemen gyakorlati vizsgája van divattervezésből. Eszembe jutott az a pillanat, amikor otthon divatbemutatót tartott nekem az új kollekciójából, amit tervezett.

- Nem sok? – fordult felém és a combközépig érő fekete bőrcsizmáját felém mutatta. Egy kockás kabátszerű egybe ruha volt rajta, aminek az ejtett válla alól egy – egy kockás pánt kandikált ki.
- Azta! – kerekedett ki a szemem és teljes figyelmemet ráirányítottam. Felálltam a kanapéról és odaléptem hozzá. Végigsimítottam az oldalán és megállapodott a kezem a derekán. Hatalmas mosollyal jutalmazott és enyhén megharapta az alsó ajkát. – Ha így nézel rám nem garantálom, hogy egyben marad.
- Pedig muszáj. – gombolt rajta ki egy gombot, így bepillantást nyertem a fekete csipke melltartójához, amire hatalmasat nyeltem.
- Direkt ki akarsz készíteni. – morogtam
- Luckas tud várni egy kicsit nem? – simított végig az arcomon.
- Sajnos ő jön ide. – emeltem magasba a fenekénél fogva és elindultam vele a hálószobánk felé
- Egy kicsit tud várni. – nyalt végig a száján és rámarkolt a szabadidőnadrágomba bújtatott férfiasságomra
- Te nő az őrületbe kergetsz. – csókoltam meg szenvedélyesen a száját majd birtokba vettem a nyakát, mire kéjesen felnyögött
- Nem válaszoltál a kérdésemre. – hebegte
- Tökéletes. – húztam le a cipzárt a csizmáján – Minden. – próbáltam óvatosan kibújtatni a gombokat – De rajtad csak az lehet. – megszabadítottam a ruhájától és birtokba vettem a mellét – Én vagyok a legszerencsésebb férfi, hogy mellettem vagy. – haraptam meg finoman a fülét, mire kuncogni kezdett
- Nem fog ránk törni?
- Bezártam az ajtót. – csókoltam meg szenvedélyesen majd megszabadítottam a maradék ruhadarabjaitól, miközben ő is engem.
- Szeretlek. – nyögte ahogy a testünk összeforrt
- Szeretlek.

Megráztam a fejem és hatalmasat nyújtózkodtam. A férfiasságom a boxeremhez feszült kijutásért kiáltozva. Az órára néztem, ami kilencet mutatott. Erőt vettem magamon és kisurrantam a fürdőbe. A váltásruhámat a kezemben szorongattam és azzal takartam magam, megelőzvén azt, hogy a szívinfarktust hozzam édesanyámra. Nindzsa módjára végiglopakodtam a folyosón majd megnyugvásként hatott rám a hideg járólap a talpam alatt a fürdőben. Bezártam az ajtót majd a kis szekrény tetejére helyeztem a váltásruhámat. Megnyitottam a csapot és beálltam a zuhany alá. Az arcomat a vízsugár felé irányítottam, miközben próbáltam a perverz gondolataimat száműzni az agyamból, de csak Emma jutott eszembe, ahogy legutóbb a testünk egyesült egymás ölelésében.
- Fenébe! – káromkodtam és hagytam, hogy a testem magától cselekedjen. Átadtam magam a pillanatnak, amely által a feszültség távozott a testemből és így újra tisztán tudtam gondolkodni.

Az egész ház csendes volt, mivel a szüleimnek váratlan program jött közbe. Ha tudtam volna, hogy csak itthon fogok ülni és a lábam lógatni, akkor nem utazok el korábban Monte – Carloból, de ember tervez és Isten végez, ahogy mondani szokás. A Netflix videótárából kiválasztottam a Halhatatlan Gárda című filmet és elindítottam. Már fél órája a film képkockái pörögtek a TV képernyőjén, miközben popcornt és energiaitalt ittam. Sok mindent nem fogtam fel a történésekből, mivel egy dolog foglalkoztatott már február óta. Hogyan kérjem meg Emmát? Készen állok-e rá? Legnagyobb kérdés: Ő készen áll-e a megállapodásra? Lando említette, hogy nem mondana nemet, de ha a nagy kérdést felfogom neki tenni, akkor is így lesz-e? Hatalmasat koppantam a legutóbbi ilyen tettem után és hónapokig emésztettem magam. Cathyvel is szép és jó volt az elején minden. Rózsaszínköd effektus felsőfoka volt. Fiatal barátnő, akit még a gimnáziumban ismertem meg. Forma 1, ami a gyerekkorom óta az álmom volt. Támogató, szerető család. Úgy gondoltam ennél több nem is kell. A barátok és a családom volt a fő mozgatórugója az életemnek, amibe Cathy is bele illett egy ideig. Igaz Luckas már az elején figyelmeztetett, hogy a szeme sem áll jól, de elengedtem a fülem mellett. Amikor először csúnyán összevesztünk, csak annyit mondott a legjobb barátom: Én megmondtam. Ez a nő tönkre fog tenni és jobbat érdemelsz. Én mégis ragaszkodtam a megszokott életemhez és főként ahhoz, amit vele képzeltem el. Idővel azonban a felismerés rátalál az emberre és mellkason vágja. Mikor 2051. februárjában haza utaztam az előszezoni tesztelésről meglepő látvány fogadott. Cathy a saját hálószobánkban hempergett az egyetemista társával. Őszintén mikor megláttam őket csak azt éreztem, hogy megszabadultam egy hatalmas tehertől. Megmenekültem az ördögi fogaskerékből, amit nem akartam bevallani saját magamnak sem, hogy kezdett felőrölni. Egy olyan kapcsolatban éltem az utóbbi három évben, aminek nem volt jövője azzal a nappal, amikor Cathy először elutazott Washingtonba és tudat alatt szerelmes lett. Saját magának sem akarta bevallani, de akkor már bele szeretett a szaktársába és ezt az érzést három éven keresztül nyomta el saját magában. Véletlen volt, hogy pont akkor értem haza, mikor egymásra találtak. Nem haragudtam rá, csak fájt, hogy nem volt őszinte se velem, sem saját magával. A közös lakásunkból való kiköltözéskor 2051. novemberében összefutottunk és normális emberek módjára tudtunk beszélgetni, tisztába tettük a sötét foltokat. Így könnyedén el tudtam engedni mindent, ami a múlt homályába veszett. Újra olyan volt, mikor a gimnáziumban találkoztunk. Őszinte, érdeklődő, nyíltszívű. Több éve nem láttam már ilyennek és örültem annak, hogy Frank mellett újra rálelt önmagára. Akkor azt tűztem ki magamnak célul, hogyha kell harcolni fogok, hogy boldog legyek. Halványan már motoszkált bennem az a gondolat, hogy a sors már az utamba sodorta azt a személyt. Pár héttel később mikor Abu – Dzabiban sétáltunk a lemenő napsugarak között a Yas Beachen majd elterültünk a homokban a csillagokat pásztázva, a lelkem megnyugodott és a szívem egy új ritmust talált mellette. Hiába egyeztem bele a feltételeibe, akkor még magamnak sem akartam bevallani, hogy rá van szükségem. Azóta pedig kiléptem a tagadás árnyékából és teljes embernek érzem magam. Nem tudom mással elképzelni a jövőmet, mint Emma Norrissal és ezt a tudtára is akarom adni pár hónap múlva. De vajon ő is ezt érzi?