Túl a csúcson - Az új generáció

4. Fejezet - Clairita Leclerc

Figyelem a részben erőszakos jelenetek vannak!

Clairita Leclerc (2047. nyara)

Pár hónappal később a telefonhívások, sms-ek, közösségi oldalas privát beszélgetések, találkozások majd randik után összejöttünk Leonnal. Ő volt a második kapcsolatom. Egy barátom volt előtte, akit középiskola 9. osztályában ismertem meg és fél évig jártam vele. A csóknál tovább nem jutottunk, de nem is akartam. A kapcsolatunk Leonnal kiegyensúlyozott volt és szerencsésnek mondhattam magam, hogy elfogadta, hogy egy fiú a legjobb barátom. 2046 végén jöttünk össze és már több mint fél éve jártunk, amikor éppen nálunk töltöttük kettesben a délutánt. Filmet néztünk a szobámban, miközben az egyik kezével a vállam a másikkal a combom simogatta ruhán keresztül, miközben a mellkasán pihentettem a fejem. Belemarkolt a fenekembe és szenvedélyesen megcsókolt majd a hátamra fektetett. A csókot egy pillanat erejéig sem szakította meg. Becsúsztatta a kezét a pólóm alá és megmarkolta a mellem, amire egy apró nyögés hagyta el a számat meglepettségként. Biztatásként vette, így benyúlt a melegítőnadrágomba és simogatni kezdte a bugyimat. A belsőmben erre a mozdulatra vihar támadt és felnyögtem visszakozásom jeleként, amit bátorításnak vett. Benyúlt a bugyimba és simogatni kezdett. Összezártam a lábaim és a kezemmel próbáltam távol tartani magamtól, miközben a nyakam csókolgatta.
- Tudom, hogy akarod Clairi. – búgta a fülembe
- Kérlek! – hebegtem
- Eleget vártam már baby! – harapta meg a nyakam, ami villámütésként ért
Összeszedtem minden erőm és letaszítottam magamról.
- Mi az? – kérdezte meglepetten, ahogy az ágy fejtámlájához húzódzkodtam felhúzott lábakkal
- Nem állok készen erre. – magyaráztam neki lehajtott fejjel
- Fél éve erre várok édes. Folyamatosan küldöd felém a jeleket!
- Jeleket! Meg vagy húzatva? – kérdeztem idegesen és az ágy szélére ültem
- Igen! Mindent elnéztem neked! Még azt is, hogy több futamhétvégére elkísérd a legjobb barátodat! – formált idéző jeleket az ujjával – Ő neki hányszor adtad oda magad?
- Ne merj így beszélni Danről! – sziszegtem idegesen
- Már megint véded! Mindig csak Dan! Dante így, Dante úgy! – hadonászott a kezével – Mikor kaplak meg én is?
- Ha így viselkedsz sosem! – álltam fel az ágyról és az ajtóm felé igyekeztem
- Ne olyan gyorsan kicsikém! – kapta el a derekam, amire felsikítottam és az ágyra fektetett – Én is akarok belőled kapni!

Próbáltam visszakozni, minden erőmmel, de lefogta a csuklóm és a lábaimat a lába közé szorította. A fejem fölött egyik kezével összefogta a kezeimet. A vékony pamut pólómra rámarkolt és egy hirtelen mozdulattal eltépte. Hallottam, hogy az anyag reccsent egyet, ahogy elszakadt. Elégedetten megnyalta a száját, ahogy a melltartómra siklott a tekintette majd a csupasz hasamra és a szabadidőnadrágomra. A szemeivel már meztelenre vetkőztetett és ahogy a derekamhoz ért úgy éreztem megsemmisültem. Féltem, hogy nem tudok menekülni ebből a helyzetből, hiszen senki nincs itthon rajtunk kívül. A szüleim szülői értekezleten vannak Nick sulijában. Luckas pedig Danténál.
- Engedj el! – visítottam
- Nem hall senki édes! – morogta
A könnyeim utat törtek maguknak, miközben a kezemmel visszakoztam. A lábammal kalimpáltam, de az erejével könnyedén visszatartott. A szemem sarkából azt láttam, hogy az ajtóm hirtelen kivágódik és két ismerős kéz szorítja meg Leon vállát és lerántja rólam, így a földön kötött ki.
- Tűnj a közeléből! – ordította a képébe és bemosott neki
A látásom elhomályosult a sírástól, de az ismerős illat és végtagok, amik az ölelésükbe vontak kis időre kiszakítottak a való világból.
- Nyugalom. – simított végig a hátamon és ringatni kezdett
A mellkasába fúrtam a fejem és az ölébe bújtam. El akartam menekülni a világ elől, főleg Leontól. Lágyan dúdolni kezdett és a lábával belökte az ajtót, hogy a ház többi részéből beszűrődő zajt kizárja, de nem sok sikerrel.
- Ha meglátlak még egyszer a közelében nem úszod meg ennyivel! – harsogta
- Te nekem csak ne pofázz! Hányszor kaptad már meg?
- Még most tűnj innét míg szépen beszélek! – a belőle áradó harag szinte engem is elért.
A düh tombolt bennem és hasonló állapotba kerültem.
- Húgi nincs semmi baj. – puszilgatta a fejem búbját a bátyám, miközben belemartam a felkarjába, amivel biztosan tartott az ölében
- Hányszor másztál a lába közé, míg elraboltad tőlem? – kiabálta
- Elrabolni? Nem a tulajdonod! Ria senkié sem! De ha így gondolod, akkor jobb, ha felszívódsz innét vagy hívom a rendőrséget erőszak megkísérlése miatt!
- Ő is akarta!
- Azért sikított mi? Még jó, hogy átnéztünk. Ki tudja mit műveltél volna vele? Áldom az eszem, hogy mondtam Lucknak, hogy nézünk rátok, mert rossz előérzetem van.
- Csak féltékeny vagy! Tudtam, hogy több van köztetek!
- Ringasd magad nyugodtan ebbe a hitbe! De ha még egyszer meglátlak a közelében többet is kaphatsz! Felejtsd el egy életre! – csapta be az ajtót
- Nincs semmi baj. – ringatott tovább a bátyám, akit már kevésbé szorítottam. A belsőm fájt és menekülni akartam egy olyan helyre, ahol senki sem talál meg.
- Minden rendben? – hallottam meg Dante aggódó hangját
- Nem tudom megnyugtatni. – simított végig a hátamon Luck
- Átveszem. – éreztem, hogy leül a bátyám másik oldalára.