Túl a csúcson - Az új generáció

51. Fejezet - Luckas Leclerc

Luckas Leclerc (2054. március)

Melbourne a szezonnyitó versenyhétvége, amelyen először élesben megmutatjuk, hogy mire vagyunk képesek. Édesapám a verseny előtti eligazítás során közölte az egész csapattal az elvárásait. Mindenki teljes figyelmével ráfigyelt. Engem viszont nehezen tudott a gondolatmenetemből kirángatni. Főleg amiatt, hogy pont szemben ült velem. Próbáltam kerülni a Scuderia Ferrari ideiglenesen felállított edzőtermében való történtek után, azonban nem nagyon sikerült. Az időmérő Q3-as szakaszának végén meghallottam a hangját a rádiómban és belehibáztam a gyors körömbe, mivel zavart keltett a belsőmben. Javításra már nem volt lehetőségem, így az ötödik rajthelyről vártam az indulást vasárnap a versenyen.

A nyugodtság kézzel tapinthatóan sugárzott belőle. Az eligazítás után utolsóként hagytam el a szobát majd a folyosón ahogy közvetlenül előttem sétált elkaptam a csuklóját. Meglepetten rám emelte a tekintetét és felém fordult.
- Beszélhetnénk? – érdeklődtem tőle, mire halványan bólintott
Teljes figyelmét rám szentelte és ahogy a szürkéskék tekintetét a zöldesbarnámba vezette minden gondolatom csődöt mondott. A szavak a torkomra fagytak és izzadni kezdett a tenyerem, így zsebre dugtam. A szívem a torkomban kezdett száguldozni, így úgy gondoltam valahogy menekülnöm kell ebből a helyzetből. Lehajtottam a fejem és kifújtam a mellkasomba szorult levegőt, miközben a falhoz dőltem. Próbáltam békét teremteni az elmémben és összeszedni a zavaros gondolataimat.
- Mit szeretnél? – törte meg a csendet a határozott hangjával
Csendben kukán bámultam rá, miközben a testemet megtámasztottam a fallal. Próbáltam egy értelmes mondatot összerakni a fejemben, de valahogy az agysejtjeim felmondták a szolgálatot. Sosem kerültem ilyen helyzetbe egy lány közelében sem. Miért van ilyen hatással rám? Szedd össze magad Luckas! Mantráztam magamnak az utolsó mondatot.
- Nem érek rá most játszani. Az FIA leellenőrzi az autódat és ott kell lennem a bokszban. – világosított fel majd halk léptekkel elindult
- Shar! – emeltem rá a tekintetem így visszafordult felém
- Igen? – kérdezte
- Szerinted van esélyünk? – érdeklődtem tőle
Gratulálok Luckas! Ez aztán a kérdés! Szidtam magam gondolatban.
- Az ötödik hely nem veszett fejsze nyele. Szerintem meg tudod mutatni, hogy mire vagy képes. Van esélyed. – mosolygott rám lágyan
- Nagyon derűlátó vagy. – sétáltam mellé
- Minden meg van benned, ami a győzelemhez szükséges. Bajnok vagy. Ezt már akkor tudtam, mikor a Forma 1-ben el kezdtem dolgozni. Csak az a kérdés, hogy te is elhiszed-e magadról?
- Nem vagyok olyan magabiztos, mint máskor. – vallottam be neki az igazat
- Higgyél magadban! Én azt teszem. – ejtett felém egy lágy mosolyt
- Még azok után is? – bukott ki a számon a kérdés
- Igen. Igaz szíved van Luck. – nézett a szemembe csillogó tekintettel, amik megbabonáztak
Minden erőmet össze kellett szednem, nehogy valami meggondolatlant tegyek. A közelében a testem és az agyam mindig máshogy viselkedett, mint más lányok esetében. Egyszerűen úgy éreztem, hogy amit tíz éven keresztül felépítettem romba dől. A testem magától cselekedett és végigsimítottam az ujjain. Egy pillanat erejéig megcirógatta a tenyerem viszonzásként az ujjbegyével. A mozdulatára becsuktam a szemem, ahogy láttam emelkedni a tenyerét. Vártam a csattanást, de helyette a tenyerét az arcomra helyezte. Beleborzongtam az érintésébe és a szőrszálaim az égnek meredtek. Többet akartam, mint ez. A hangja villámcsapásként ért a fülemben, ahogy elmerültem az érintésében.
- Ha visszakozol a valóság ellen csak rosszabb lesz.
Kinyitottam a szemem és megláttam egy apró reménysugarat az övében.
- Nem tudom, hogy kell. – csúszott ki a számon a mondat
- Látlak. Vedd le a maszkod! – hebegte halkan
- Miért érzem ezt? Félek. – suttogtam az utolsó mondatom
- Magam sem tudom, de olyan oldalt hozol ki belőlem, amit eddig nem ismertem. – motyogta halkan, mire végigsimítottam az arcán
- Eddig sosem viselkedtem így. Bocsáss meg!
- Ezt valahova tényleg felírom. – kuncogott halkan, mire a homlokom az övéhez toltam
- Lehet nem ártana. – nevettem el magam
- Ne visszakozz! Mutasd meg! – nézett csillogó tekintettel a szemembe
- Nem tudom, hogy kell. – vallottam be neki – Ez a vonzás megrémít, de egyszerre feltüzel.
- Légy önmagad Luck! Talán azután rá tudunk jönni, hogy mi ez. – simogatta meg az arcom majd hátrált egy lépést. Megszakította a köztünk lévő köteléket, amiért szinte sóvárogtam – Tényleg mennem kell. – suttogta
- Sharon mérnökfülke! Luckas átöltözés! – adta ki a határozott utasítást Lan
- Mutasd meg mit tudsz! – nézett határozottan a szemembe Sharon, amire bólintottam. Elsietett Lando mellett, aki kis idő elteltével mellém sétált.