Egy másik világban

13. rész - Varázs szó

- Jó éjszakát professzor! - mosolygott rá, aztán kilépett a pince hűvösébe.

- Haven! - kezdte rázni valaki a vállát. - Haven! - szólt rá újra.

- Fent vagyok - válaszolt félálomban.

- Nem, nem vagy fent - közölte egyszerűen.

- De.

- Hát jó - mondta.

Mivel hallotta, hogy elsétál a zaklatója, azt hitte, hogy nyugodtan aludhat tovább. Hát rosszul hitte. Percekkel később, hirtelen hidegvíz loccsant az arcába.

- Merlin! - kiáltott fel, miközben felült az ágyában.

Átátott szájjal meredt az előtte összefont karral álló Aurára.

- Te jó ég! Ezt miért? - kérdezte elképedve.

- Lefogod késni a reggelit, ezért felakartalak kelteni. De mivel először nem ébredtél fel, maradt ez - mondta mosolyogva széttárt karokkal.

- Mennyi az idő?

- Már lekésted, hagyjad - nézett rá az órájára, majd legyintett egyet.

- Mi? Ne már! - húzta el a száját.

- Ha sietsz, akkor első óra előtt betudsz még lógni a konyhára - vont vállat, majd elindult a klubbhelyiségbe.

Rekord idő alatt végezte el a szokásos reggeli rutinját és indult mögötte lobogó talárral a konyhába. Tanácstalanul állt meg a gyümölcstálat ábrázoló festmény előtt. Melyiket is kell megcsiklandozni? Találomra a banán felé nyúlt, de nem történt semmi. Arrébb lépett egyet, így kartávolságra került a körtétől. Mutatóujjával megcsiklandozta, mire az nevetve ficánkolni kezdett, majd egy nagy zöld kilinccsé változott. Belépve egy magas mennyezetű, hatalmas csarnokba került. Az egyik sarokban egy hatalmas téglából készűlt kandalló, a falakon körös körül rézedények, kancsók és serpenyők lógnak. Középen négy hosszú asztal található, pontosan úgy, ahogy a házak asztalai fölöttük a nagyteremben.

A lány miután bepótolta a reggelit, éppen indulni készült, már lépett volna ki a festményen, amikor az kinyilt és egy magas fekete öltözékű férfivel találta szembe magát.

- Jó reggelt, Piton professzor! - mosolygott rá a nem éppen jó kedvében lévő bájitalmesterre.

- Elállna az utamból? - kérdezte unottan.

- Mi a varázs szó? - nézett rá pimaszul.

- Takarodjon az utamból! - parancsolt rá dühtől izzó szemekkel.

- Nem jó válasz - csóválta a fejét.

- Nem mondom el még egyszer, Miss Siverman. Takarodjon. Az. Utamból.

- Legyen szíves? - kérdezte grimaszolva, majd arrébb lépett, beengedve ezzel a morcos professzort.

- Mit adhatok uram? - hallotta az egyik házi manó hangját, még mielőtt becsukta maga mögött az ajtót.

Ránézve az órájára cifra káromkodás hagyta el a száját. 9:04. Mint már a kastélyban léte óta sokadjára, újra futásnak eredt. Az egyetlen szerencséje, hogy levitte magával a Bűbájtan felszerelését, így nem kellett még a hálókörletbe is visszamennie.

- Elnézést a késésért! - lépett be a terembe.

- Semmi probléma, foglaljon helyet Miss Silverman - szólt cincogó hangon Flitwick.

- Azt hiszi azért, mert Mardekáros, bármit megtehet. Tipikus - suttogta egy lány.

- Nincs jobb dolgod nálam? - kérdezte Haven hangosan, miközben Alondráék felé ment.