Egy másik világban

32. rész - BUMM

A francba is, miért nem Ő van mellette?

A kedd reggeli dupla Gyógynövénytan helyett -Aura legnagyobb örömére- táncpróbát tartottak. Haven halálba kívánva magát battyogott a többiek után. A melegítője zsebébe dugott kézzel unott fejjel várta, hogy a bárátai után bemehessen a terembe, amikor egy kisebb lökést érezett. Összeráncolt szemöldökkel oldalra fordította a fejét, ahol Elijah-t találta maga mellett. Egyetlen egy szó nélkül is tudta, hogy mit akar. ,,Ha látja, hogy rosszul esik, és szomorú vagy miatta, még inkább csinálni fogja". Sóhajtva egy mosolyt erőltetett az arcára, majd kihúzva magát a srác oldalán lépett be. Az emberek párokba rendeződtek, és várták, hogy végre kezdjenek. Már mindenki bent volt, amikor utolsóként hatalmas vigyorral a prefektus némber belibegett. A beszélgetésből kiszállva dühösen figyelte a gyönyörű lány útját. Rövid sötétbarna, egyenes haj, mogyoróbarna szem, tökéletesen szimmetrikus arc, és homokóra alak.

- Te sokkal szebb vagy nála - suttogta Alondra, mire Haven felsóhajtott. - Látod Piton fejét? - kérdezte az állával felé bökve, mire a lány a bájitalmesterre emelte a tekintetét. Bár nem látszódott túlságosan az arcán, de undorodott. Hah. Az ajka hatalmas kárörvendő mosolyra húzodott, majd visszafordult a többiekhez. Ezt most ő nyerte. Elijah látva a mosolygó lányt, a professzorra pillantott, majd felnevetett a kínján.

A két óra szünet nélküli táncolás után, kifulladva indultak vissza a pincébe. A lehető leggyorsabban mind lezuhanyoztak, majd az egyenruhájukat felvéve mentek le ebédelni. Az asztalnál ülve evett, és beszélgetett, amikor egy tekintetett érzett meg magán. Nem unják már a folyamatos bámulását evés közben? A szájában lévő falatot lenyelte, majd a professzorok felé fordult. Az unott pillantása egy másodperc töredéke alatt váltott át csodálkozóvá, aztán, hogy tartsa a szerepét, unottan a fekete hajú férfira meredt, és ráhúzta a szemöldökét. A varázsló szeme megvillant, majd Dumbledore felé fordult, aki éppen akkor kezdett beszélni hozzá. Biztosan direkt csinálta az igazgató.

- Ügyes - súgta oda Elijah, mire félmosolyra húzta a száját.

Pechére, a következő órájuk Bájitaltan volt. Hurrá. Annak ellenére, hogy múltkor rászolt a ruhája miatt Piton, ezúttal is ugyanúgy felöltözve jelent meg. Ahogy a férfi lobogó talárral megjelent, majd feltünően végigmérte. Viszont ahelyett, hogy a fülig vörösödne, és a pillangói vad csapkodásba kezdenének -mint eddig mindig-, ezúttal dühös lett. Ezt végiggondolva, amint már nem rá figyelt a varázsló, elszomorodva hajtotta le a fejét.

- Na, na - lépett mellé Aura. - Ha látja, hogy rosszul esik, és szomorú vagy miatta, még inkább csinálni fogja - ismételte Elijah szavait.

Haven a szavak hallatán felszívta magát, és úgy téve, mintha mi sem történt volna, ment be a helyiségbe.

*

Az idő csiga lassúsággal telt, bár még így is hamar eltelt a hét. A lány viszont ez a rövid idő alatt borzasztó állapotba került. A férfival való folyamatos veszekedés, és a színészkedés teljesen kikészítette. Az éjszakákat átsírta, reggelente pedig nem járt futni. A kinézete katasztrofális volt, így a kelleténél több, és erősebb simink került az arcára. Az életkedve teljesen eltűnt, órákon pedig nem figyelt oda. Viszont a professzor közelében...Akkor mindig úgy tett, mintha minden szuper, és tökéletes lenne. Egy dolog járt folyamatosan az eszében; ,,Ha látja, hogy rosszul esik, és szomorú vagy miatta, még inkább csinálni fogja". Rossz mottó? Egészen biztos, erről a héten többször is megbizonyosodott. De már nem volt vissza út.

A szükség szobájában volt. Egy erdő szélén ült a zongorájával. Míg mögötte sűrű fenyő borított mindent, előtte egy szakadék volt, a végtelenségig elnyúló havas hegyekkel. Bár már bőven délelőtt volt, az ég változatlanul rózsaszín, narancs, és lila színben pompázott, az örökké tartó napfelkeltében. Einaudi-tól az Experience-ét játszotta. A zene dallama gyorsult, az ujjai egyre fürgébben jártak a billentyűkön, míg a válla folyamatosan rászkódott, az arcán pedig egyre sűrűbben folytak a könnyek. A szeme előtt csak egyetlen arc lebegett, amitől viszont meghasadt a szíve. Az éjfekete szempár. Egy végeláthatatlan sötét üreg, amiben könnyedén el lehet veszni, ha nem figyel az ember. Haven pedig óvatlan volt. Már réges-régen magába szippantotta, és nem akarja kiengedni. Ahogy a zene egyre csak fokozódott, a lány annál inkább érezte, hogy mégjobban darabokra törik a szíve.