Egy másik világban

20. rész - Medvekaja

- Jó ég! - suttogta maga elé, amikor kinyitotta reggel a szemit.

A hálókörletben volt. Nem Perselusnál. Ez az egész meg sem történt. Csak egy hülye álom volt. A párnájába nyomott fejjel fájdalmas üvöltés hagyta el a száját. Persze, hogy is gondolta.

- Idióta, idióta, idióta - ütögette a párnájába a fejét.

- Haven? - sétált mellé Ida.

- Mi? - emelte fel a fejét.

- Minden oké?

- Persze - mondta, majd visszaejtette a fejét az ágyra.

- Nem úgy tűnik - dünnyögte a lány, és otthagyta Havent.

- Mindjárt kész vagyok - mondta tompa hangon.

Merlin szerelmére. Annyira valósnak tűnt az egész. Azt hitte tényleg megtörtént. Hogy fog egyáltalán a férfi szemébe nézni anélkül, hogy az eszébe jussanak az álom képei? Elkeseredve, a bal kezét a derekára téve-mint ahogy Piton tette- nyakig felhúzott takaróval feküdt. Jól elbaszta. Mint úgy álltalában mindent. Tény sosem volt az övé, de az álma után mégjobban akarta. Az eddiginél is. Megdörzsölte az arcát, megmosta párszor hidegvízzel és a szokásosnál több sminket az arcára víve eltűntette a karikáit. Hulla fáradtan indult Ida után futni. Miközben barátnője mellett lépkedett minden erejével azon volt, hogy minél többet kizárjon. Csak egy kis idő kell és szinte nem is fog rá emlkézeni, úgy mint a többi álmára. Remélhetőleg. Szokásosan a tarkójánál összekontyolta a haját, a fejére húzta a kapucniát és melegíteni kezdett.

- Bármi ötlet, hogy ki lehet a titkos hódoló? - hajolt előre Ida.

- Nem, semmi - rázta a fejét Haven. - Legközelebb utána kéne menni.

- Jó ötlet - vigyorodott el. - És te?

- Mi én? - ráncolta a szemöldökét.

- Tudod te.

- Öhm...Ja...Hát...- sütötte le a szemét.

- Ne csináld már, csak nem lehet olyan gáz - rázta a fejét Ida.

- De, hidd el nekem, hogy olyan gáz. Nem akarod tudni.

- Majd én eldöntöm, hogy mit akarok tudni, és mit nem - húzta össze résnyire a szemeit.

- Mindegy, akkor se mondom el - vont vállat, majd átkulcsolva a térdét felhúzta a mellkasához.

- Nem adom fel, akkor is megtudom - meredt rá, és ő is felhúzta a lábait.

- Sok sikert - biccentett, ezzel lezártnak tekintve a témát.

- Beszéltél már Dumbledore-ral?

- Még nem.

- Minél hamarabb elkéne menned hozzá - mondt, aztán lehúzta a pulóver cipzárját és Haven mellett futni kezdett.

Miközben egy-egy szót váltva egymás mellet haladtak a félhomályban, a lány, a tó fodrozódó tükrét bámulta, s végig a majdnem-csókon, és az álmából megmaradt foszlányokon kattogot.

Idő közben sűrű köd szált a tájra. A kora reggeli hűvös szél bele-bele kapott a színes avarszőnyegbe. A Fekete-tóba néhány helyen nagy csobbanással érkeztek vissza a vízbe, a kiugráló halak, a lábuk alatt ropogtak a falevelek. A nap sugarai már itt-ott halványan selythetőek voltak, narancssárga és citromsárga fénnyel világították meg a Roxfort tornyait. Elfeledve a történteket, mosolyogva figyelte a tökéletes tájat. A már-már idilli pillanatot egy mély brummogó hang szakította félbe. Kikerekedett szemekkel kapták a hang irányába a fejüket.