Egy másik világban

26. rész - Csipkerózsika

Elmosolyodva lehunyta a szemét, és visszafordítva a palfon felé a fejét, hagyta, hogy végre elnyomja az álom.

Reggel, amikor kinyitotta Haven a szemeit, még mindig abban a pózban feküdtek egymás méllett, ahogy elaludtak. A két függöny közötti beszivárgó fény miatt hunyorogva nézzet Piton arcára. Ezúttal nem a szokásos komor kifejezés volt, hanem valami egészen más. Ki volt simulva. Nyugott és gondtalan. Mivel nem akart ő először kikelni az ágyból, elmosolyodva hajtotta vissza a fejét a karjára, és szorosabban hozzábújt. Az illatával eltelődött orral a jobb kezét a mellkasára téve lassan símogatni kezdte, majd hagyta, hogy újra elnyomja az álom.

*

Mire újra felébredt, már nem volt mellette a férfi. Ahogy átcsúsztatta a kezét a helyére, még érezte, hogy meleg a lepedő. Miután kitakarózott, frissen tápázkodott fel. Nyújtózkodva egyett a fürdő ajtóhoz sétált, majd bekopogott rajta. Amint leengedte a kezét hallotta a professzor reggeli rekedt hangján ahogy kiszól, amitől egyből feléledtek a pillangói. Az ágyhoz visszamenve, a hátát az fejtámlának döntve a kezébe vette a könyvet amit előtte lévő nap a professzor olvasott. Visszagondolva arra, ami utána történt a pulzusa egyből az egekbe szökött, sőt még az álma is az eszébe jutott. Szinte minden ugyan úgy történt, mint akkor, csak csókkal végződött, nem kopogással. Megborzongva az emléktől kinyitotta a sötétvarázslatokról szóló könyvet és elkezdte olvasni. Alig telt el kis idő, mire a tegnapihoz hasonlóan a professzor fekete farmerben és pólóban kisétált. A mosolyát visszafogva az ujját könyvjelzőként használva behajtotta a könyvet.

- Jó reggelt - köszönt.

- Jó reggelt Silverman - biccentett oda. - Lassan indulnunk kell.

- Mennyi idő van még? - rakta le a könyvet, aztán felállt.

- Körülbelül fél óra.

A lány bólintva kikerülte, majd a komódról leszedve a ruháját a fürdőszobába vonult. Egy gyors zuhany után nagy nehezen átalakította a tegnapi ruháit. Végül egy tapadós fekete nadrágban, fekete atlétában, és fekete, némi zölddel feldobott szélkabátban battyogot ki.

- Jó sokáig tartott - pillantott rá fel Piton.

Egy szemforgatással reagálva az egészre kiment a szobából a varázslóval a nyomában.

- Jóóó reggggeeelt! - köszöntötte őket vigyorogva Rose. A professzor annyira nem díjjazva ezt, gyilkosan nézett az asztalnál ülőre. - Jól van - tette fel a kezeit.

- 'Reggelt - köszönt visszatartott nevetéssel Haven.

- Jó reggelt! - intettek a szülei.

Piton biccentve nekik ült le enni. Választék hiányában Haven kihúzta a mellette lévő széket, majd ő is nekilátott a tányéron lévő ételnek.

- Mikor mentek? - kérdezte Nathan, miközben a villájára szúrt baconba harapott.

- Negyed óra - válszolt a férfi a csészéje mögül.

- Az nem túl sok idő - húzta el a száját Rose.

- Tényleg nem - helyeselt Angelica.

Haven hangulata egy pillanat alatt megváltozott, és szomorúan pillantott le az ételére. Ahogy belegondolt, hogy miután elmennek soha többé nem látja a keresztanyukáját, majdnem elsírta magát. Piton tekintetét magán érezve, sűrün pislantva fordította felé a fejét. A tekintetük azonnal találkozott. A fekete ónixokba nézve nagyot nyelt, majd visszafordította a tekintetét a reggelijére. A többiek ebből semmit észre se véve folytatták a beszélgetésüket. Miután mind befejezték, együtt áltak fel, és sétáltak el az ajtóig.