Egy másik világban

41. rész - Karácsony

Ahogy egymásba karoltak, Haven egyből érezte a szokásos rántást a köldökénél, majd a kővetkező dolog amit észlelt, már az volt, hogy az Odú előtt állnak.

A hó szakadt és sokkal vastagabban állt mindenhol, mint a roxforti birtokon. Felnézve a hatalmas, több emeletes házra, ami égősorokkal volt végigdekorálva, kábán nézett Perselus-ra.

- Ó, baszki! - szaladt ki a száján, miközben a szíve olyan gyorsan kezdett verni, hogy majd' kiesett a helyéről. - Egyszerre vagyok izgatott és teljesen beszarva - motyogta a színesen villogó tyúkólt nézve, miközben a léptük alatt ropogó hó borította úton az ajtóhoz indulatk.

- Ne aggódj, minden rendben lesz! - fogta meg a szabad kezével az arcát. - Tényleg csak add önmagad! - simította ki a haját az arcából, majd egy csókot nyomva a homlokára elengedte a kezét, és bekopogott az ajtón.

- Aha, jó - mutatta fel hüvelykujját, miközben a szemével végigkövette a felszálló leheletét. - Nem segít... - dünnyögte idegesen forgatva a gyűrűit az izzadságtól csúszós ujjaival.

A következő pillanatban feltárult az ajtó, és a lángoló vörös hajú Molly Weasley jelent meg. A házból azonnal kiáradó melegtől jóleső borzongás járta át Havent, miközben megcsapta az orrát a sültek, a fehéj és a csokoládé illatának a keveréke.

- Perselus! - köszöntötte jókedvűen Mrs. Weasley, ahogy elrepült mögötte egy apró szán rénszarvasokkal.

- Molly! - biccentett Perselus. A pufók asszony már lépett volna félre, hogy beengedhesse a férfit, amikor megakadt a tekintete a bájitaltanár mögött álló lányon. A nő érdeklődve pillantgatott Haven és Perselus között, majd szólásra nyitotta a száját. - Nem - előzte meg a kérdést közönyösen, oldalra lépve egyett, hogy ne takarja a lányt.

- Akkor bizonyára te vagy Haven - mosolyodott el, ahogy leesett neki.

- Igen - bólintott zavarba jőve.

- A fiúk már meséltek rólad! - szólt, majd intve, hogy kövessék, besétált. A házba belépve egyszerre járta át a varázslat és a karácsonyi hangulat érzése. - Fred, George! - kiáltott a nő.

- Megyünk, anya! - jött kórusba a válasz.

A kissé szűkös konyhába belépve segített neki levenni a kabátját Perselus, majd miután felakasztotta helyette, a férfi levette a sajátját is.

- Köszönöm! - mosolyodott el halványan pírral az arcán.

- Csak természetes! - bólintott, egy pillanatra visszaengedve az érzelmeit, majd újra okklumentálni kezdett.

Amint beljebb mentek és észrevették őket, a lassú, halkan szóló karácsonyi zene mellett hirtelen elnémult a beszélegetés, majd mindenki feléjük fordult. A sütikkel tele pakolt, meghosszabbított faasztaltól rengeteg szempár szegeződött rá, de csak néhányat ismert fel. Ahogy köszöntötte őket, bár Rémszem mogorva arcot vágott, látva Kingsley barátságos és Lupin, Tonks, illetve McGalagony bátorító mosolyát, voltaképp megnyugodott, az idegesség helyét pedig mégtöbb izgalom vette át.

- Remélem tudod, mennyi önkontrollba kerül, hogy ne rohanjak ki visítva innen - dünnyögte Perselus-nak, aki bár viccesnek találta, nem nevetett fel -a többiek jelenléte miatt.