Egy másik világban

48. rész - A halál kapujában

- Amikor megtámadott egy dementor...azért voltak ott, mert egy szökevényt kerestek, aki téged akart megölni - suttogta rémülten.

- Igen... - préselte össze az ajkait. - De ne aggódj, minden rendben lesz! - mondta, de úgy tűnt, hogy ez nem csak Havennek szólt.

- Tudom - egy szomorú mosollyal Perselus arcára tette a kezét. - Tudja, hogy tudod?

- Mármint, hogy meg akar ölni? Valószínüleg - biccentett.

- És, most? Mit csinálunk? Szóltál már valakinek?

- Először is, mit csinálok - javította ki. - Másodszor pedig nem. Egyből hozzád jöttem - sóhajtott gondterhelten. - Valahogy patrónust kellene küldenem...

- A mosdó talán a legjobb esélyünk - harapott elgondolkozva az ajkába. - Talán...talán nem is veszi észre.

- Esélyem - helyesbített. - Mellesleg jó gondolat, de csak talán... - szólt, ellépve tőle. - Egyáltalán nem biztos, szóval egyedül megyek - jelentette ki. - Kevesebb a kockázat.

- Hülye vagy? - förmedt rá, Perselus pedig döbbenten felékapta a fejét. - Mégis kinek kevesebb a kockázatt? - háborodott fel. - Azért van itt, hogy megöljön téged! Nem engem! Szerinted, ha elmész egyedül egy üres helyre, az nem a legmegfelelőbb hely, hogy végezzen veled? Ezt most felejtsd el, Perselus! Nem mész egyedül és kész! - a bájitalmester ajka egy halvány felmosolyra húzódott.

- Ez igazán aranyos tőled... - kezdte. - viszont akkor is egyedül megyek és nem vagyok hajlandó vitatkozni ezen! - az arcizmai megfeszültek, ahogy az ideges Havent nézte.

- Dehogy mész egyedül - legyintett megrázva a fejét. - Eddig minden alkalommal használta magát a varázserőm. Nagy baj nem lehet - lépett közelebb hozzá. - És nem vagyok hajlandó ezen vitatkozni! - mondta sokkal lágyabban. Perselus némán nézte, majd végül beleegyezően bólintott.

- Rendben - húzta ki magát. - de, ha bajod lesz... - szűkítette össze a szemét.

- Úgyse lesz - vont vállat pimasz mosollyal, majd elindult a bájitalmester után.

Perselus miután meggyőződött, hogy üres a mellékhelyiség, visszapillantott a lányra, mielőtt bement. Haven a falnak támaszkodva várni kezdett. Üres volt a folyosó, senki nem ment arra. Semmi ok a pánikra. Véletlenül se fog előugranni senki, sehonnan. Nagyot nyelve keresztbe fonta a kezeit a mellei előtt. A szája szélét rágva, a folyosó és az ajtó között kapkodta a tekintetét. Mi baj lehet...maximum kinyiffan. Nem nagy dolog, igaz? Az idő csiga lassúsággal telt, szinte egyhelyben állt. Azt hitte már sose végez Perselus.

- Itt vagyok - lépett ki a férfi. Haven megkönnyebbült sóhajjal lökte el magát, majd a bájitalmesterbe karolt. A bicepszét szorongatva, a vállára hajtotta a fejét. - Tudom, hogy azt ígértem, nem lesz baj... - simított végig a haján.

- Nem baj. Azt az előtt ígérted, hogy tudtál volna Javierről. Szóval nem érvényes az ígéret, mivel rá nem vonatkozik - vont vállat. - Amúgy meg úgyse lesz semmi.

- Biztos? - kérdezte egy gúnyos hang, amitől mindketten megmerevedtek.

- Haven, fuss! - suttogta Perselus.

- Nem! - vágta rá azonnal.

- Fuss már! - lökte meg, mire a boszorka futni kezdett, a varázsló pedig pálcát rántva már meg is pördült, majd lőtt.

Haven bár legszívesebben visszafordult volna segíteni, nem törődve a hangos csattanásokkal, csak rohant tovább. Ahogy berontott a bálterembe, szinte minden szem rászegeződött. Egy pillanatra megmerevedett, nem tudta, hogy mit mondjon.