Egy másik világban

36. rész - Dementor

Minden boldogság, és jó érzés eltűnt belőle, maga után hagyva a csupa negatív érzelmeket, a félelmet, ami méginkább tetőzött, amikor felismerte, hogy miért történik ez.

A hirtelen felismeréstől teljesen lesokkolva torpant meg. A pálcájára rámalkolva páni félelemmel, csiga lassan fordult meg. Ahogy a látvány elé tárult, görcsbe rándult a hasa. Tényleg úgy néztek ki, mint ahogy J.K. Rowling leírta őket. Hórihorgas, köpönyeges alak, csuklyával takart arc. Ahogy a tekintete lejebb vándorolt, és megpillantotta a kezeit, azonnal felfordult a gyomra. Cafatos, zöldesszürke, és nyálkásan fénylő. A tőle nem egészen messze lévő alak lassan közelebb kezdett felé lebegni, ahogy pedig egyre közeledett, a hörgés hangosodott, és egyre mélyebben hatolt mindenébe a hideg, amitől elakadt a lélegzete. Remegő kézzel maga elé emelte a pálcáját, de nem volt képes patrónust varázsolni. Nem volt képes már még hátrébb lépni se, annyira eluralkodott rajta a félelem. A remegő pálcás kezére nézett, majd végül tehetetlenségében csak lehunyta a szemét várva, hogy rávesse magát a dementor, kiszipojozza a lelkét, és vége legyen az egésznek.

- Expecto Patronum! - harsogta az ismerős hang mögűle, majd elvakította egy éles fény.

A szemét kinyitva látta még, ahogy a fényáradat elsöpri a dementort, majd lassan világosodni kezd az ég, a fagy eltűnik, és egy meleg érzés átfutja a testét. A pálcáját eltéve zihálva fordult hátra, hogy láthassa a varázslót aki megmentette.

- Haven, jól vagy? - sietett oda Lupin.

- Professzor! - suttogta, majd kábán, remegő lábbakkal elindult felé. A karjába vetve magát átölelte, és a levegőt kapkodva lehunyta a szemét.

- Már vége van! - suttogta a fülébe, de Haven ennek ellenére is úgy érzékelte, mintha kilóméterekre tőle szólt volna a hang. - Itt vagyok! Már nem lesz baj!

A szemét összeszorítva csak állt, Merlin tudja mennyi ideig és próbálta magát összeszedni -sikertelenül.

- Lupin! - mennydörögte Piton. Az SVK professzor ellépve a lánytól a feléjük szinte futó McGalagony elé sietett.

Haven az itt-ott még hóval borított földet pislogás nélkül, üveges tekintettel szugerálta, nem törődve azzal, hogy a férfi ott áll előtte. A fülében hangosan dobogott a vér, és annyira a sokk hatása alatt volt még mindig, hogy igazából fel se fogta, hogy mi történik körülötte.

- Jól van? - nyúlt aggódva az álla álá a bájitalmester.

- Nem hiszem - nézett tompán a szemébe, miközben elhúzta a fejét.

- Silverman - nyúlt ismét az álla alá, újra arra kényszerítve, hogy a szemébe nézzen. - Már nincs itt, már nem lesz baja - simított végig az arcán, mintha se McGalagony, se Lupin nem állna ott tőlük pár méterre. - Már itt vagyok, nem lesz baja! Megvédem mindentől! - mormolta miközben magához húzta.

Haven a mellkasában fúrva az arcát mélyeket kezdett lélegezni. Ahogy Piton illata eltelítette az orrát, és a teste elkezdte átmelegíteni, eltűnt a külvilág. Nem volt már baj, mintha a dementor-támadás meg sem történt volna. Teljes testében átjárta a nyugalom, a békesség, és ez csak tetőződött, amikor a férfi a göndör fürtjeit kezdte símogatni, majd a hajába fúrta az orrát.

- Perselus! Nem akarok zavarni, de muszájak vagyunk elkezdeni összeszedni a diákokat. Meg kell keresned a Mardekárosaid - lépett hozzájuk McGalagony.

- Keresse meg valaki más - szólt oda nemtörődöm stílusban, szorosabban magához ölelve Havent.

- Menjen - suttogta a mellkasának döntve a homlokát.