Egy másik világban

33. rész - Gyengélkedő

Leglább kevésbé fáj, miután visszamegy.

A gyengélkedőn tanidőben, másodfokú égési sérülésekkel. Hurrá! Nincs is jobb program. Bár a krém, amivel tegnap be lett kenve -nem tudja, hogy ki volt, de valószínű, jobb is- még mindig hatott, így nem fájt semmije, amíg nyomódott a seb. Az egész délelőttöt végigaludta, és az ebédszünetben is csak a többiek érkezése miatt ébredt meg. Mivel Madam Pomreytől -akit a tegnapi távozása óta nem látott- ismeretlen okok miatt nem kapott ebédet, a barátai vittek neki.

Az órák baromi lassan teltek. Mivel nem tudott rendesen mozogni, azt se tudta pontosan mennyi az idő, így a plafont bámulva feküdt folyamtos sírógörccsel. Valamikor délután hosszú idő után újra elhúzódott a függyöny. Piton volt. A szemöldökét összeráncolva követte a tekintetével a férfi mozdulatait, aki nem éppen úgy nézett ki, hogy megszólalni készül. Végül megunva, az éles fájdalomtól összeszorított szemmel tornázta magát félig ülő helyzetbe.

- Ön mégis mit csinál itt? - kérdezte az ülő varázslót vizslatva, és bár nem állt szándékában, eléggé flegmán hatott.

- Milyen bájos - szólt gúnyosan, miközben az álla alatt összekulcsolta az ujjait, mire Haven megforgatta a szemit.

- Elnézést, nem úgy gondoltam - motyogta.

- Tessék? Csak nem...? - tettetett meglepetséget.

- Nagyon vicces - meredt rá.

- Még bókol is...chh...jót tesz magának ez - mutatott körbe, miközben elismerően biccentett. Haven a mosolyát visszafojtva nézte a professzort. Pontosan ez volt, ami annyira hiányzott neki.

- Miért jött? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel.

- Miért ne? - biccentette félre a fejét, amitől önkéntelenül is elmosolyodott Haven. A lány kicsusszant az ágya szélére, így egész közel, és közvetlen szembe került a bájitalmesterrel.

- Miért jött? - ismételte halkan. Piton a székéről enyhén megemelkedett, majd egész gyorsan Havenre téve a kezeit visszafordította függőlegesen, és fölé kerekedett.

- Azt hiszem van egy befejezetlen ügyünk - mormolta egész közel a másik ajkaihoz.

- Lenne? - kérdezte felvont szemöldökkel, halvány pírral az arcán.

- Szerintem igen - simított végig az oldalán, miközben feljebb emelkedett.

Haven a kezein levő kötéseit nonverbálisan(!) eltűntette magáról -hogy be tudja hajlitani-, majd a professzor arcára tette a tenyerét, és lefelé kezdet húzni a fejét, eléggé egyértelmű szándékkal.

- Csak tanár-idák, igaz? - susogta a hajába túrva.

- Igen - vigyorodott el. - Kis extrákkal - tette hozzá halkan somolyogva, mire Piton szemöldöke felszaladt, majd közeledni kezdett.

Már majdnem megcsókolta, amikor egyre hangosabb lépteket kezdtek hallani, így miközben a géz elkezdett visszaszállni rá, Piton nindzsákat megszégyenítve tűnte el az ágyról, míg Haven gyorsan lelógatta a takarot, hogy ne lehessen alá látni, majd alvást kezdett tettetni. Nem tudta, hogy ki lehet az, de nem örült. Nagyon nem örült.

- Haven - szólalt meg egy halk hang. Elijah. Ki más?

A szemét folyamatosan lehunyva tartva várta, hogy végre lemenjen a srcác. Foggalma sem volt, hogy mennyi ideig próbálkozhatott, de amikor végre halotta, hogy elmegy, óvatosan kinyitotta fél szemét, majd amikor megbizonyosodott a távozásáról, felült.