Egy másik világban

45. rész - Sidney Artmenson

Ő csak egy senki.

Már két nap eltelt, Haven pedig azóta nem hagyta el a hálókörletüket. Egész nap csak feküdt és hiába kérte meg külön Winky-t, hogy vigyen fel neki ételt, szinte semmit se evett. Annyi féle érzelem kavargott benne, hogy már foggalma sem volt, hogy mit érez. De főként csalódottságot és dühöt. Miért nem elég soha?

*

Ezen az éjszakán se aludt szinte semmit. Ahogy elkezdett világosodni, végre összeszedve magát kiment futni. A csípős hidegben nyújtva egyet, a felszálló leheletét nézve kezdett kocogni. A fokozatosan gyorsítva a Fekete-tavat figyelte, miközben próbálta elűzni Perselus gondolatát a fejéből. Próbált másra gondolni, de az elképzelés, hogy a férfi mással van...Mit csinált rosszul? Miért nem volt elég? A férfi pedig, hogy tehette ezt vele? Miért hitegette idáig? A maguk után hideg csíkot hagyó könnyeit letörölte az arcáról, majd még tempósabbra vette. Ahogy lefutotta a szokásos távot, a térdére támaszkodva, zihálva nézett fel a kastélyra. Miért? Miután lenyújtott, kedvtelenül ballagott fel az iskolához. A nagyterem folyosóján végigsétálva unottan hallgatta a többi jókedvű diákot. Milyen jó nekik, hogy nem csalta meg őket a tőlük húsz évvel idősebb bájitaltan professzoruk. Ja, hogy másnak van annyi esze, hogy nem jön vele össze. Vagy egyáltalán nem szeret bele. Mindegy.

Egy forró zuhany után lement a konyhára reggelizni, de szinte semmit se evett, jórészt csak kotorászta az ételt. Visszamenve a szobájukba, az ágyba vetette magát, majd nyakig takarózva becsukta a szemét, és abban reménykedett, hogy minél hamarabb elalszik. Minek legyen fent? Viszont mivel ez nem történt meg, idegesen ledobva magáról a takarót, tehetetlenül ült fel. Mit kéne most kezdenie magával? Se a barátai se Perselus nem elérhető. Más viszont nem maradt. Teljesen egyedül van. Még majdnem egy hétig. Lehet, hogy mégis csak vissza kellett volna mennie. Vagy vissza kellene. Nagyot nyelve tekintett ki a szoba ablakán. Nézve a birtokot, összeszaladt a szemöldöke, ahogy meglátott egy bagolyt felé közeledni. Kinyitva az ablakot végigkövette a tekintetével ahogy berepülve tesz egy tisztelet kört, majd ledobva az ágyára egy levelet, kiment. Felvéve a pergament hatalamas gombóc lett a torkába, ahogy meglátta a szállkás, dőlt írást rajta.

Kérlek, gyere éjfélkor a Csillagvizsgaló toronyhoz!

P.

A csupán egy mondatra meredve, könnyekkel a szemében tépte ketté, majd a kukába hajította. Keserűen az ágyába dőlve a takarójába fúrta az arcát, majd végül álomba sírta magát.

Órákkal később puffadt, égő szemekkel ébredt. Elkell mennie Perselus-hoz Bogyóért. A fürdőbe menve összeszedte magát, hogy normálisan nézzen ki. Biztosan nem adja meg neki azt az örömöt, hogy lássa, mennyire szétesett. Elindulva a férfihoz, a klubbhelyiség közepén száznyolcvan fokos fordulatot tett és visszasietett inkább, ahogy beugrottak neki a bájitalmester szavai. ,,...a szívem akar, Haven!"*¹ Biztos, hogy nem megy hozzá. Ő ezt még nem bírja ki. Hiába hangzik önzőn, elvan még ott egy kicsit Bogyó. Majd, ha annyira zavarja Perselus-t, visszahozza. Miféle ember ő? Elborzadva a saját gondolataitól, felszívva magát újra elindult. Annyira nem lehet vészes. Vagy, de. A fülében dobogó vérrel állt meg a férfi ajtaja előtt. Ahogy eszébe jutott, hogy valószínűleg most is ott van az a nő, és ki tudja, hogy mit csinálnak, elszorult a torka. ,,Bízom benned!"*² A rohadt életbe, ő is bízott benne! Motoszkálást hallva az ajtó közeléből, elfolytott lélegzettel arrébb állt, hogy ne látszódjon, ha kinéz Perselus.

Véve egy mély levegőt, végül összeszedte magát és bekopogott. Jobb mielőbb túlesni rajta. Ahogy sejtette, az ajtó szinte azonnal kinyílt. Megpillantva a professzort, azonnal elgyengültek a térdei. Túl korai. Hatalmasat nyelve, csak némán, kiszáradt torokkal nézet. Nem tudott megszólalni.