Egy másik világban

21. rész - Roxsmorts

Mindent beleadva kezdte játszani és énekelni Duncan Laurence-től az Arcade-ot.

A félhomályban a hatalmas ablakpárkányba kuporogva nézte az éjszakai táj szépségét. A falnak döntve a fejét lehunyta a szemeit. Még mindig, szinte hihetetlen volt még csak a gondolata is annak, hogy ő ott van. Pedig milyen sok idő eltelt már. Tizenhat nap, amióta elaludt a szobájában és másnap reggel a Roxfortban ébredt fel. És mennyi minden történt azóta. Talán a legjobb dolog, ami életében történhetett vele, mégis, lehetséges, hogy jobban járt volna, ha oda se kerül. Hiába szeret ott lenni, hiába szerette meg a barátait, ha lenne lehetősége, van rá esély, hogy az egészet meg nem történté tenné. Úgyis visszakell majd egyszer mennie 2021-be, és után legalább nem hiányozna neki ez az egész. És abban a pillanatban se hiányozna a családja, a barátai, a jövőbeli élete. Ráadásul szerencsétlen Bogyó se egy nyomorult szekrényben lakan. Mindenképp szívás. Ha a Roxfortban van, a régi életét hiányolja, ha 2021-be lenne a roxforti életét.

- Miért vagy még fent? - pillantotta meg az ablakból Aurát.

- Nem tudtam aludni - fordult felé. - Te miért vagy még fent?

- Ugyan azért. Van kedved sétálni egyet?

- Aha - mondta és a felé nyújtott kezet elfogadva felállt.

A talárjukat magukra véve síri csöndben indultak le a klubbhelyiségbe.

- Aranyvérű - mondta minél halkabban Aura, miután kiábrándító és némítő bűbájt szórt magukra. - Basszus!

Egy másodperc töredéke alatt lapultak a fal mellé mind a ketten. A prefektus mit sem selytve sétált el melletük, de az utolsó pillanatban, még Merlin se tudja hogyan, Havennek ütközött.

- A kurva élet - mondta, és futni kezdtek. - Cikk cakkban! - kiáltotta, amikor felfedő bűbájt kezdett lőni rájuk.

A kék fénycsóva megállás nélkül repültek feléjük. Mivel egyre közeledtek a lépcsőkhöz, magukban imádkoztak, hogy amíg felmennek rajta ne eltalálja el őket a varázslat. Amint felértek, Haven jobbra, Aura balra fordulva állt be a fal mögé. A lány pillanatokkal később dühösen érkezett meg. Alaposan szétnézett, de mivel nem talált senkit visszaindult a pincébe. A klubbhelyiség ajtaja előtt megállt és egy patrónust idézett. A hangja visszhangot vert a pince csöndes falai között. A róka kék fényével mindent bevilágítva maga körül indult Piton irodája felé. Könnyedén átsuhanva az ajtón tűnt el.

- Az kellmemes - mondta Haven, miközben leült a legfelső lépcsőfokra.

- És most?

- Várunk.

- Mire? - ült le mellé Aura.

- Pitonra - túrt bele a hajába.

- És azzal mire megyünk? Úgyis bemegy ellenőrizni a bentlévő embereket és lebukunk.

- Ez biztos. Pont ezért, közel megyünk és besurranunk utánuk. Ez után kettő lehetőség van. Vagy nem a mi szobánkban kezd és visszasurranunk, vagy, a lehetségesebb, nálunk kezd és lebukunk. Ha ez megtörténik, akkor már úgyis veszett ügy, és kisietünk az udvarra. De, ha nem tudunk bemenni utánnuk ugyan az történik. Kimegyünk a birtokra - vont vállat.

- Nem vagy normális - nézett rá összehúzott szemöldökkel.

- Megesik - tárta szét a karját. - De amúgy van jobb ötleted? - kérdezte cinikusan.

- Nem.

- Na látod - fordult felé.

- Ott jön - bökött az állával a hosszú léptekkel közeledő professzor irányába.