Egy másik világban

42. rész - Átkozott Potter

- Van köztetek valami Pitonnal? - kérdezte hirtelen felé fordulva.

- Tessék? - fagyott meg az ereiben a vér. - Én és Piton professzor? - vonta fel a szemöldökét.

- Igen. Te és Piton - bólintott komolyan, zsebretéve a kezeit.

- Dehogy - nevette ki.

- Tényleg? - ráncolta a homlokát.

- Tényleg - bólintott határozottan, mire Harry elgondolkozva, kissé nemtetszően pillantott el a távolba. Haven nagyot nyelve nézett végig a fiún. - Honnan szedted ezt a butaságot? - fonta keresztbe a kezét, komoran.

- Egész idő alatt sokat néztetek egymásra...és fura volt, amikor a vacsoránál bizalmasan beszélgettetek, Pitonra ez nem jellemző...

- Ez nem jelent semmit - vágott közbe.

- ...de amit éjjel láttam... - fejezte be, mire Haven teljesen lesápadt.

- Tegnap éjjel? - kérdezte megrökönyödve.

A tegnap esti beszélgetésük után nem sokkal később nyugovóra tértek. Haven a férfi hajával játszott, akinek a feje a mellkasán pihent. Perselus már aludt, Haven viszont nem tudott. Egyszer-egyszer bebóbiskolt, de szinte azonnal fel is ébredt. Talán soha nem volt olyan boldog, mint akkor, a nyomasztó gondolatok viszont nem hagyták aludni. És ezúttal Perselus jelenléte se segített.

Bár nem akarta otthagyni Perselus-t, a hangosan korgó gyomra győzött. Óvatosan kicsúszva alóla felvette a székre dobott pulcsiját, mert a kelleténél hidegebb volt. Már az ajtónál járta, amikor egy mély hang utána szólt.

- Hová mész? - kérdezte rekedt hangon, az alkarjára támaszkodva.

Nyilván. Az álmos hangját hallva bűntudatosan torpant meg. Ha elmondja neki, hová készül, vele akar majd menni, ahelyett, hogy aludna. A problémája viszont azonnal meg is oldódott, amikor ismét hangosan korgott egyet a hasa. A férfi a pálcájáért nyúlva feltápászkodott, majd világítva kinyitotta Havennek az ajtót. A konyhába leérve, ahogy Perselus felkapcsolta a nagy lámpát, mind a ketten megtorpantak a hirtelen fényáradattól. Hunyorogva nézve egymást megvárták, amíg megszokja a szemük a világost, majd Haven a hűtőhöz ment, Perselus pedig leült az asztalhoz.

- Az baj, ha ezt megeszem? - vett ki egy lefedett tányért.

- Miért lenne baj? - vonta fel a szemöldökét, mire Haven lesütötte a szemét.

- Megszokás - motyogta, majd helyetfoglalt a muffint evő Perselus előtt.

A zsúfolt konyhán lassan végignézve kipillantott az ablakon, majd a tekintete megakadt Perselus-on. A férfi egy félmosollyal átnyúlt az asztal fölött és a hüvelykujjával óvatosan letörölte Haven morzsás ajkait.

- Mi jár a fejedben?

- Még mindig hihetetlen, hogy itt vagyok - támsztotta meg az állát a tenyerében. - Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy lehetséges ez...Annyi minden nem áll össze. Mármint...Hogy lehet hét könyv, nyolc film, szinte pontosan ugyanúgy viselkedő és kinéző emberekkel mint ti, miközben erről ti mit sem tudtok? Hogy nem vette eddig korábban senki észre? Miért pont én? Honnan lett varázserőm? Hogy kerültem vissza huszonegy évet? És miért? - Perselus pislogás nélkül meredt a lányra. - Ez így sok volt estére, igaza? - szúrt egy falat húst a villájára szórakozottan.

- Úgy érzem - bólintott, mire felnevetett Haven, majd Perselus is. - Remélem a kutyád nem bontja le a lakosztályom, mire visszaérünk - morogta témát váltva.